NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Amint tudjuk, a mindenkori költségvetés a kormány politikájának igazi arca, mert költségvetésen kívül lehet hangzatos felhívásokat, hangzatos ígéreteket tenni, lehet a feketét fehérnek hazudni és fordítva, de a költségvetés mindent elárul egy adott kormány politikájáról. Nem véletlen, hogy sokan ezért tartják a költségvetési szavazást minden évben bizalmi szavazásnak.

Ebből adódóan, amikor itt a költségvetés során számokkal dobálózunk és számháborúzunk, annak annyiban nincsen sok értelme, hogy itt tulajdonképpen ahhoz, hogy a költségvetésen segíteni lehessen, az egészet, ahogy van, ki kellene dobni, és egy új politika, egy új gazdasági és társadalmi koncepció alapján újjá kellene alkotni. Tehát nyilvánvalóan erre az ellenzéknek adatok híján sem most, sem a jövőben nem lesz lehetősége.

Ami a honvédelemmel kapcsolatos kérdéseket illeti, amit én szélesebb értelemben a nemzet biztonságával összefüggő kérdések közé sorolok, nyilván nem véletlenül, annak a sorsa látszik a költségvetésből, ez évek óta láthatóan egyáltalán nem érdekli a magyar kormányt. Nem érdekli, hogy hogyan pusztul lefelé a hadsereg, sőt még rá is segít, nem érdekli, hogy hogyan pusztulnak lefelé a különböző hírszerző és egyéb szolgálatok, amelyek a közismert mondás szerint: minél kisebb egy ország hadserege, annál erősebb titkosszolgálatokra lenne szüksége, hogy azt a kevés erőforrását mindig a legjobban tudja hasznosítani, ami a nemzet biztonságának a megóvásához operatíve szükséges.

Ebből, amit a költségvetés tartalmaz, kitűnik, hogy ez önöket ott, a másik oldalon egyáltalán nem érdekli. A rossz struktúra miatt amúgy is szinte már a nullát érő haderő-fejlesztési költségek hányada továbbra is ugyanott marad, ahol volt.

Nagyon szépen mondják, hogy növekedett a honvédelmi költségvetés. Hölgyeim és Uraim! Nem egészen 1 százalékkal növekedett a költségvetés az előző évihez képest nominálértékben, miközben az infláció - mint tudjuk - nagyon óvatosan is 6 százalék körül lesz. Tehát ez eleve jelent kapásból mínusz 5 százalékot. Tehát ahol szinten tartásról beszélnek, lásd a különböző nemzetbiztonsági szolgálatokat - most a katonaiakról beszélek -, ott ez nyilvánvalóan 5 százalék vagy 6 százalék, vagy amennyi lesz az infláció, annyi százalék mínuszt jelent, mert ott nincsenek növekmények.

Ebből is látszik, hogy az alapvető honvédelmi feladatokra nemhogy növekvő terhet vállalna a kormányzat a környezetünkben lévő úgynevezett új típusú kihívások egyre nagyobb ereje miatt, mert ha hagyományosan nem is fenyegetnek nyíltan bennünket, de az új típusú kihívások: terrorizmus, migráció, fegyvercsempészet, illegális sugárzóanyag-csempészés és sorolhatnánk, nincs az az ember, aki azt merné állítani, hogy ezeknek a mértéke, a fontossága vagy a komolysága csökkent az elmúlt időben.

De ez láthatólag önöket annyira nem érdekli most a határőrség és a rendőrség úgynevezett integrációja kapcsán, ami gyakorlatilag a határőrség lenyelését jelenti - ha én ezt előre tudom, zárójelben megjegyzem, meg se szavaztam volna annak idején ezt a törvényt, ez mostanában vált világossá előttem, hogy mire készülnek. Ennek például ugyancsak áldozatául esett a határőrség felderítő részlege, ami nélkül a határvédelem - és nem a határrendészet - illuzórikus. Gyakorlatilag ez a szervezet megszűnt, úgymond, beleolvadt a rendőrség megfelelő szervezetébe, de ez azt jelenti, hogy határőrizeti szempontból megszűnt.

Tehát gyakorlatilag erről a költségvetésről, ha az ország biztonságát érintő szempontokat elemezzük, jót nem igazán lehet mondani, mert kitűnik belőle a jelenlegi kormány politikájának az a hihetetlen mértékű felelőtlensége, amely az ország rövid, közép- és pláne hosszú távú biztonságának megőrzése érdekében fokozott áldozatok meghozatalára is képessé tenné. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu