CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, vissza kellene nyúlni két-három mondat erejéig legalább a honvédelmi miniszter úrnak a bizottsági ülésen való meghallgatására, amikor azt mondta, hogy természetesen a honvédelem ügye olyan ügy, ami nem pártügy, az egy pártoktól, ellenzéktől, kormánytól távol tartandó, hosszú távú ügy. Ugyanakkor a napokban sajnos - ha lehet így fogalmaznunk - napvilágot látott, hogy egy újabb pártkatona, illetve egy párthoz kötődő ember, Nagy Imre volt vállalkozó - ismerjük a Caola részéről - a HM EI Rt. részéről kapott egyfajta megbízást a vezetőségbe.
Azt gondolom, államtitkár asszony, hogy ha az elmúlt időszakot és az elmúlt tendenciákat végignézzük az előző időszakban, a Juhász Ferenc vezette Honvédelmi Minisztériumot, akkor már láttunk egyfajta jelzést ebben: ott a HM Currus Rt. irányában egy vezetőt neveztek ki, aki kölcsönadott a miniszter úrnak. Most úgy látszik, hogy ismételten ugyanezt a tendenciát kívánják esetleg folytatni.
Ha belegondolunk és elolvassuk Nagy Imrének az elmúlt időszakban való tevékenységét mint gazdasági szereplő, akkor mindenféleképpen elgondolkoztató az, maga a Caola - privatizálták, és annak volt egyfajta vezetője -, amely kozmetikai szerekkel foglalkozott egyébként, mennyire kötődhet, mondjuk, a biztonságtechnikai, biztonságpolitikai részhez, és többek között mennyire lehet esetleg valamilyen szinten bekötni a pártpolitikába a HM EI Rt.-nél való kinevezését.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés