KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Fodor Gábor miniszter úr kompetenciaalapú kinevezéseket kezdeményezett a kilenc nemzeti park élére. Megdöbbenve tapasztalták a jelentkezők, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park élére megint csak azt a Kállay Györgyöt jelölték első helyen igazgatónak, akit sajtóértesülések szerint eddig is törvénytelenül bíztak meg, mert nincs meg a kormányrendeletnek megfelelő szakirányú végzettsége. Ez már a második ilyen eset, hiszen emlékeztetném a képviselőtársaimat, hogy a tárca szakállamtitkárának, Haraszti Lászlónak a törvénytelen kinevezése miatt törvényt kellett módosítani 2006 végén, azaz a "gombhoz a kabátot" formula érvényesült akkor is.
Egyébként pedig Kállay György igazgató volt, amikor a Bács-Kiskun megyei Szakigazgatási Hivatal 2007 januárjában vizsgálatot folytatott a Kiskunsági Nemzeti Parkban, mely ellenőrzés során több szabálytalanságot észlelt, úgymint például szürke marhák feketevágása és hús értékesítése. Emellett közokirat-hamisítás bűntette miatt is feljelentést tettek a Kecskeméti Városi Ügyészségnél. Hogy a hatóság gyanúja megalapozott, az is mutatja, hogy az azóta kiszabott 300 ezer forintos bírságot a nemzeti park be is fizette. A KvVM belső vizsgálatot rendelt el, melynek eredménye: "A Kiskunsági Nemzeti Park természetgazdálkodási szakterületének tárgyi és személyi feltételei továbbra is alkalmasak az állattenyésztési és -tartási tevékenység színvonalas végzésére." Ja, hogy a vizsgálatot ugyanaz a Haraszti László szakállamtitkár felügyelte, aki több évtizedes barátja és több kft.-ben volt üzlettársa az igazgatónak, akit ő nevezett ki vezetőnek?
Tehát a kérdésem, államtitkár úr, hogy rendelkezik-e Kállay György igazgató a munkaköréhez szükséges és előírt végzettséggel, azaz szakmai kompetenciával. Várom válaszát.
Köszönöm. (Taps az MDF soraiból.)
(15.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés