SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselőtársaim, most meglepődtem ezen a bejelentésen. Idáig elég jól titkolta a kormány, hogy fenn kívánja tartani. Én nem készültem erre, de ha jól emlékszem, még a miniszterelnök is nyilatkozott arról, hogy nem kívánják fenntartani.
Egyébként visszakérdeznék, hogy melyik szakmai szervezet vagy melyik fórum támogatta ezt a hármas összevonási javaslatot.
(20.30)
Mert itt az államtitkár úr szakmai egyeztetésre hivatkozik, tudomásom szerint nincs olyan szakmai szervezet jelen pillanatban az országban - a mértékadók között, természetesen -, amely erre az előttünk fekvő törvényjavaslatra azt mondta volna, hogy ezt támogatja. Tehát érdekes védekezés, hogy önök ezt a javaslatot a szakmai szervezetekkel történt egyeztetés alapján tartják fenn, amikor nincs olyan szakmai szervezet, amely támogatná ezt. Tehát nem értem a kormány álláspontját. Biztosan vannak más összefüggések is, hogy miért jó az, hogyha leszavaztatja a saját kormánypárti többséggel ezt a javaslatot, de még nekünk tanulnunk kell a parlamentben.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés