BEBES ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy nincs olyan rettenetes nagy vita közöttünk, ugyanakkor biztos, hogy egy hároméves időszakban szeretnénk önmagunk számára meghatározni, hogy hova szeretnénk eljutni, mondjuk, a három év során.
Ha ezt csak a költségvetési törvény meghozatala után próbáljuk meg benyújtani, akkor a következő lépésünknek megint mégiscsak ahhoz kell igazodnia, hogy valahol a meghozott költségvetési törvényt illetően próbáljuk meg ezeket a számokat és elképzeléseket módosítani. Én mindig azt gondolom, hogy helyesebb, ha meghatározunk önmagunk számára egy hosszú távú célt, ahhoz próbáljuk meg a 2008-as évi számokat igazítani, aztán majd, ha történnek olyan folyamatok, mondjuk, akár országos szinten vagy éppenséggel európai uniós szinten, amelyek módosításokat követelnének vagy kérnének tőlünk, akkor természetesen a későbbiekben ezt módosítani tudnánk, és ki tudnánk terjeszteni.
(16.00)
Tehát úgy gondolom, hogy először egy hosszabb távú cél, majd pedig egy követő éves tervezés sokkal jobban szolgálná minden alkalommal a költségvetés pontos végrehajtását, nem egy év közben benyújtott tervezet, ami aztán lehet, hogy alapjaiban írná át ezt a dolgot.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés