DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselők! A múlt héten kezdődött vitában én azzal kezdtem a felszólalásomat, hogy ez egy - lehet salátának is nevezni, de én inkább a resztli szót használtam - resztli. A vita során ez nem sokat módosult, hiszen most is állítom, hogy ennek a törvénynek az alapvető része az államháztartási törvény, aztán van néhány olyan eleme, ami nyugodtan csatlakoztatható lenne az adótörvényekhez, és van olyan része, ami akár el is hagyható, legalábbis ebben a formában, ez a végrehajtó szolgálat, tehát a Ket. ilyen értelmű módosítása. A vita ennek ellenére érdekes volt, és itt jó és rossz példák is előfordultak.

Persze, a rosszal kezdem. Az előző vita valahogy úgy kezdődött, hogy az egyik oldal állította, hogy nem kap semmit, a másik oldal állította, hogy dehogynem, kap. Végül is kiderült, hogy egyszerűen ha azt elfogadnánk, hogy a kevesebb és a semmi óriási különbség, természetesen minden kevesebb pénz nagyon rosszul eshet, fájhat az illető területet képviselőnek, de akkor vitatkozzunk arról, hogy ez a kevesebb miért rossz. De az akkori vita során ez a sok kétpercezés oda-vissza, amikor a hozzászólások úgy elmentek egymás mellett, mondjuk, kihagyható lett volna.

A másik, hasonlóan rossz szájízű vitát produkálta ugyanakkor egy olyan, mondjuk, nagyon indulatos, illetve talán inkább indulatot kiváltó hozzászólás, amelyik a köztisztviselői kihelyezéssel kapcsolatban olyan minősítéseket használt, hogy ez már a tanácsi rendszernek a visszaállítása s a többi. Körülbelül ez olyan érvelés, hogy ha valahol, mondjuk, egy költségvetésben szerepel például a börtönökre egy előirányzat, akkor az előterjesztő nyilván azt azért írta le, mert mindenkit oda akar juttatni. De itt, ennek a témának a vitájánál volt arra is példa, hogy végül is a különböző véleményt hangoztatók között meg lehet találni azt, legalábbis ilyen súlyú kérdésekben, hogy igen, ez a megfogalmazás nem jó, tehát javítani kell, de semmilyen mögöttes vagy a másik oldal által elfogadhatatlan szándék nincs.

Sőt, ugyanilyen jó példának gondolom azt, amikor az egyik ellenzéki képviselőtársam arra hívta fel a figyelmet egy másik törvénynél, ahol a benyújtott módosító javaslat már a bizottsági tárgyalások során többséget kapott, hogy annak következtében ezen a törvényen is módosítani kéne, és ehhez a törvényhez ő maga már benyújtott módosító javaslatot. Én minden bizonnyal támogatni is fogom azt a szavazásnál.

Most egy témára térnék vissza, mert ez is többször előfordult, és mindenféle indulat nélkül, tehát nem rosszallóan vagy nem hangsúllyal szeretnék erről beszélni. Ez az ellenőrzés kérdése. Azt gondolom, és ezt a törvény előnyének is gondolom, hogy ezt az ellenőrzést kiterjeszteni kifejezetten jó. Egy nagy önkormányzatnál azért jó, mert rendkívül sok ügye van, és nem képes egy egyszemélyes vezető mindenre odafigyelni, épp ezért nagyon jó, hogy rendszeres időközönként - ami most a törvénybe bekerült, az négy évet jelent -, legalább négyévenként egy átfogó ellenőrzéssel szembesül az érintett terület vezetője, amit először ő kap meg, tehát van módja reagálni. Sőt, menet közben, még leírás előtt igazából vagy közkinccsé tétel előtt jóval van módja reagálni, tud javítani. Egy kisebb település esetén pedig azt gondolom, hogy az ellenőrzési rendszer erősítése arra jó, hogy egy kisebb szervezetnél kevesebb a szakmailag magas színvonalon képzett ember. Nem akarok rosszat mondani, de ezt tartom valószínűnek. Tehát ezek az ellenőrzési lépések igenis hasznosak, és úgy gondolom, hogy a ráfordítások nem akkorák, mint amilyen eredményt elérhetnek.

Tehát azt szeretném konklúzióként mondani, hogy a két vitanap után valószínűleg a viták során elhangzott néhány pont, amit célszerű módosítani, de ezzel együtt a törvényt elfogadásra javaslom.

Forrás: parlament.hu