DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vitában elhangzottakra mindössze két rövid megjegyzést szeretnék tenni.
Az elsőnek a lényege, az expozéban elmondtam, hogy a módosításra azért van szükség, mert akár a külügyi vagy pedig az európai ügyek bizottságából kevesen járnak el a nagybizottság ülésére, és mondtam néhány üdítő kivételt, majd láttam Legény Zsolt képviselő úr szemrehányó tekintetét. El kell hogy ismerjem, hogy persze többen voltak, például Legény képviselő úr is. Most persze megint igazságtalanságot követek el, mert nyilván mások is lehettek, de azt kérem a Háztól, hogy azt az általános igazságot fogadják el, hogy a képviselők többsége többnyire nem járt el a nagybizottságokra.
A második megjegyzésem pedig úgy hangzana, hogy a vitában hozzászóló frakciók támogatásukról biztosították a törvényjavaslatot, de azért el szeretném mondani, tisztelt elnök úr, hogy volt egy fanyalgás is a hozzászólók között. Ez a fanyalgás Herényi Károly frakcióvezető úr részéről hangzott el, ami részben meglepő volt számomra, hiszen jegyzi a törvényjavaslatot. Hát akkor nem értem, hogy ha jegyzi és aláírja, akkor miért fanyalog a felszólalásában. A másik oldalról azonban megértem a fanyalgását, hiszen láttuk, hogy ebben a ciklusban az MDF vezetői többnyire fanyalognak. Hát ettől persze a népszerűségük megy fölfelé - sok sikert kívánunk ehhez.
Azt javaslom azért, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha egyszer az előterjesztés konszenzusos, akkor legalább az aláírók ne fanyalogjanak a törvényjavaslat vitájában, mert ez nem vezet sehova. Azt kérném a tisztelt Háztól, hogy támogassa a módosító javaslatokat is, majd végül egységesen, minél nagyobb támogatottsággal szavazzuk meg ezt a törvényjavaslatot.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Herényi Károly tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés