DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A kulturális bizottságban eggyel több kormánypárti képviselő van, mint ellenzéki, az egyetlen kormánypárti többséget jelentő képviselő én magam vagyok. Ha az ellenzékkel együtt szavazok, vagy hozzájuk hasonló álláspontot képviselek, akkor átbillen a mérleg nyelve. Ez fordult elő ebben az esetben a kulturális bizottságban. Annyiban pontosítanom kell Cser-Palkovics képviselő úr ismertetését, hogy voltak, akik nemmel szavaztak az ORTT költségvetési beszámolójára, én magam tartózkodtam. Tehát az igenek többsége azért nem jött létre, mert volt egy tartózkodó szavazat is. Ez apró különbségnek tűnik az elhangzottakhoz képest, de azért a tények kedvéért érdemes elmondani.
Egy másik pontosító megjegyzésem Keller képviselő úr ismertetéséhez kapcsolódik. Keller képviselő úr, ha jól értettem, úgy ismertette a tényeket, hogy a támogatáskiegészítést, tehát az úgynevezett átcsoportosítást én nem tudtam támogatni, és a tartózkodásom ennek szólt. Nem igazán az ORTT-beszámoló tartalmi kérdéseinek szólt a tartózkodásom, hanem a mindjárt részletezendő tényeknek. Annyit elöljáróban meg kell jegyeznem, az előttem szólókkal abban egyetértek, ha tetszik, úgy tűnik, hogy az egész parlamentben egyetértenek azzal az illetékesek, hogy a jelenlegi rendszer nem jó, és a médiatörvény módosítására van szükség; jobban mondva: abban is konszenzus van, hogy nem módosítására, hanem új médiatörvény megalkotására ahhoz, hogy ilyen problémákon ne kelljen vitatkozni, legalábbis reményeink szerint ne kelljen vitatkozni, hanem az előttünk lévő probléma megoldódjon.
Ami miatt tartózkodtam, és úgy szavaztam, ahogy szavaztam, és az SZDSZ-frakció is azt a magatartást fogja követni, amit a bizottságban követtem, az a következő. Az előző évben, amikor ezt a költségvetést még tervezetként tárgyalta a parlament, illetve a bizottság, jeleztem, hogy a magam részéről elfogadhatatlannak tartom azt, hogy olyan látszat alakul ki, mintha az ORTT működtetése valami kormánypárti érdek lenne, és az ORTT költségvetési tervezetét csak a kormánypártok szavazzák meg. De, mondtam az előző évben, úgy tűnik, hogy a kormánypártok felelősségérzete ebben az ügyben erőteljesen működik, és akkor még ugyanazt az álláspontot képviseltem, mint most a nagyobbik kormánypárt az elfogadás kapcsán, hogy nevezetesen az ORTT-nek működnie kell, ha az ellenzék nem támogatja a költségvetés tervezetét, majd magát a költségvetést, akkor úgy tűnik, hogy a kormánypártoknak kell szavazni.
Azonban az ORTT tavalyi működése is megerősítette azt, hogy függetlenül attól, hogy kik szavazzák meg a költségvetést, ahogy Keller képviselő úr is itt mint előterjesztő ismertette, az ORTT működése során az ellenzéki, illetve kormánypárti testületi tagok tevékenysége annyiban nem különböztethető meg, hogy élnek-e azokkal a lehetőségekkel, amit a tagság jelent. Én tehát utólag, amikor most el kell fogadni a költségvetési beszámolót, a tartózkodó szavazatommal azt kívánom jelezni, és kívántam jelezni, hogy azt a látszatot továbbra sem szeretném elfogadni, csak most erőteljesebb eszközökkel jelzem, hogy ami az ORTT-ben történik, az valamiféle kormánypárti politika megvalósulása, és az ellenzéknek semmi köze, vagy az ellenzék által delegált ORTT-tagoknak semmi közük ahhoz, ami az ORTT-ben történik.
Elmondtam bizottsági ülésen is, itt is megismétlem, hogy míg az országos költségvetésben természetesen a kormány, a kormánypártok politikai szándéka ölt testet számok formájában, addig az ORTT költségvetésében nem így van. A kormánynak és a kormánypártoknak tartalmi értelemben semmiféle speciális üzenetük, politikájuk az ORTT-ben nem jelenik meg. Annyit még talán érdemes hozzátenni itt, az Országgyűlés plénuma előtt, hogy a kulturális bizottságban a most tárgyalt beszámoló és az ORTT jövő évi költségvetési terve egyszerre szerepelt napirenden. Nyilvánvaló volt ott, számomra legalábbis, és úgy tűnik, mások számára is, hogy a tavalyi évről szóló költségvetési beszámoló és a jövő évi költségvetési terv egyszerre, egy logikára épül, ha a jövő évi költségvetési tervet az ellenzék nem támogatja, és megint olyan látszatot kíván teremteni, mintha speciális kormánypárti érdek valósulna meg a jövő évi költségvetés elfogadása vagy előterjesztése kapcsán, ebbe a látszatba nem lehet véleményem szerint belemenni.
Tehát nem az ORTT költségvetési beszámolójának tartalmi elemei az okai annak, hogy tartózkodtam, hanem az említett körülmények, ha tetszik, formai elemek. Egyébként azt a mondatot nyilván érdemes elmondani, hogy egyetértünk-e a mostanra kialakult helyzettel vagy sem. Attól függetlenül született egy országgyűlési döntés az ORTT 2006-os költségvetéséről, és ezt az országgyűlési döntést, a kritikai elemeket, mármint a korábban történtekhez kapcsolódó kritikai elemeket zárójelbe téve az ORTT végrehajtotta, tehát formai értelemben az Országgyűlés döntésének megfelelt az ORTT 2006-os gazdálkodása és az ezt tükröző költségvetési beszámoló.
De a helyzet úgy alakult, ahogy elmondtam, tehát indokoltnak látom azt, hogy az ellenzék szembesüljön azzal a ténnyel, hogy az ORTT gazdálkodásáról, illetve jövő évi költségvetéséről szóló döntés nem speciálisan kormánypárti felelősség, hanem összparlamenti felelősség. Ezt kívántam exponálni szavazatommal, és az álláspontom további fenntartásával.
Köszönöm szépen.
(19.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés