KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A magyar alkotmány 40/A. § (1) bekezdése a következőképpen szól: "A Magyar Honvédség alapvető kötelessége a haza katonai védelme és a nemzetközi szerződésekből eredő kollektív védelmi feladatok ellátása." A mondatnak a második feléről, úgy gondolom, a miniszter úr itt most beszámolt; igen, egyetértünk, a magyar katonák jól teljesítenek, mindenféle visszajelzés, amit mi kapunk ez ügyben, elismeréssel szól a magyar katonákról. Azonban van ennek a bekezdésnek egy első fele, amely a Magyar Honvédség alapvető kötelességeként a haza katonai védelmét is kiemeli, sőt első helyen említi. Az előttem szóló képviselők is erre utaltak tulajdonképpen akkor, amikor azt hiányolták, hogy az a költségvetés, amely most egyébként, tegyük hozzá, a GDP arányát tekintve 1,17 százalékot fedez le, az bizony igazából arra elegendő, amiért a dicséretet úgymond kapjuk, tehát a külföldi szerepvállalásra.
Ezért a Magyar Demokrata Fórum a mostani költségvetési javaslat kapcsán is egy olyan javaslattal fog élni, amely a Magyar Honvédség keretén belül működő tartalékos haderő felállítását célozza. Egy jelképes összeget javasoltam erre a célra, de azt mondom, és azt gondoljuk, hogy igen, ehhez mihamarabb hozzá kellene fogni, mert akkor az a nemzetközi elvárás, hogy vigyük fel legalább az Európai Unió NATO-tagállamai kiadási szintjére, ami jelenleg 1,82 százalék, hogy legalább ehhez közelítsünk, akkor, igen tegyünk ehhez az általunk kevésnek ítélt összeghez egy olyan összeget, amellyel egyébként egy ilyen tartalékos haderő felállítható, de legalábbis elkezdhető, elindítható, és akkor az a nyomás, amely egyébként azért nehezedik ránk, és azért küldünk még több és még veszélyesebb helyre katonát Afganisztánba, amiért ezen az oldalon nem teljesítünk, talán akkor ezzel a megoldással és az alkotmány szellemében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) úgyszintén előrébb tudunk lépni.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF-es képviselők soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés