HOCK ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Ház! Sokat gondolkodtam rajta, hogy érdemes-e egyáltalán ehhez a törvénytervezethez hozzászólni, hiszen látható, hogy eredménytelen lesz ennek a szavazása, nem fog törvény születni ebben a kérdésben, ugyanakkor az a forgatókönyv, amiről mi egy hónappal ezelőtt már beszéltünk ötpárti tárgyalásokon, kezd teljes egészében megvalósulni.

Látható, hogy mennyire kiforratlan azért ez a javaslat, és egy hirtelen felindultságból elkövetett javaslatról beszélünk. Az eredeti törvény, illetve az ahhoz benyújtott módosítások szándéka - amelyekre, azért úgy tűnik, a kormánypártok, legalábbis a nagyobbik kormánypárt mindenképpen támogatását fogja adni - ennek a jogállásról szóló résznek a kiemelése a törvényből, ami az első két paragrafust célozza.

Arról a kérdésről, hogy van-e jó időpont arra, hogy a képviselők tiszteletdíjáról a parlament tárgyaljon, állást foglaljon vagy döntsön, azt gondolom, hogy van: akkor, ha megvan a szükséges támogatottság, és nincsen, ha nincs meg ez a támogatottság, mert akkor egy ilyen teljesen káros, rendkívül kártékony iszapbirkózássá alakul át az egész történet, eredménytelenül zárul, sok időre egyébként ezeket a mély sebeket ejtjük egymáson, és éveken keresztül nem fogunk tudni hozzányúlni érdemben a kérdéshez azért, mert teljesen vakvágányra visszük ezt a kérdést.

Meg tudom ismételni azt a korábbi javaslatunkat, ami úgy szólt, hogy felkértük a Fideszt is, felkértük a Szocialista Pártot is, hogy minden, a parlamenthez benyújtott népszavazási kezdeményezését ezekben a kérdésekben vonja vissza, egy új status quót alakítsunk ki, és ezen a bázison javasoljuk a parlamentnek egy élhető, emészthető időpontot meghatározni - mi jövő év május 31-ét határoztuk meg, öt hónapnak elégnek kell lennie ahhoz, hogy ezt a kérdést meg tudjuk oldani -, és tiszta lappal az öt parlamenti párt ebben a kérdésben állapodjon meg. Ha ez nem sikerül, mert ez is benne van a pakliban, akkor mindenki teljes felszabadultsággal nyújthat be bármilyen törvényt vagy kezdeményezhet bármilyen népszavazási kérdést.

Mindenki elutasította, és az emberfiának az volt az érzése, hogy semmi egyébről nem szól a történet, mint kommunikációs technikákról, hogyan lehet a figyelmet elterelni erről, arról, amarról, és a leglényegesebb kérdés benne az, hogy miért is került ez a törvény ide most elénk. Többen említették, hogy a költségtérítések problematikája miatt mekkora az ellenállás, erről az újságok is írtak. Mélyen tisztelt képviselőtársaim, emlékezzünk vissza közösen, hogy szűk egy évvel ezelőtt írtak a lapok a költségtérítésekről, szűk egy évvel ezelőtt okozott közbotrányt, amikor ez nyilvánosságra került, félremagyarázták, és semmi az égadta világon idáig nem történt. A kormánynak nem szerepelt az őszi ülésszak jogalkotási programjában ezeknek a törvényeknek a megtárgyalása. Ezt durván egy-másfél hónappal ezelőtt jelentette be a miniszterelnök egy sajtótájékoztatón, hogy márpedig egy ilyen törvénycsomaggal fogja megörvendeztetni a magyar parlamentet és rajta keresztül az ország közönségét.

Ez volt az a körülmény, amiről mi azt gondoljuk, hogy teljesen megalapozatlanul, értelmetlenül kényszerpályára terelte a parlamentet, miközben folytak a politikai egyeztetések, a parlamenti bizottságokban folytak már a szakmai viták, idő nem volt arra, hogy egy-egy kérdést ki lehessen érlelni.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Mindenki tapasztalni fogja, hogy rá sem fog ismerni arra a törvényjavaslatra, amit eredendően Göndör Istvánék benyújtottak a parlamenthez, és amiről a végszavazást, gondolom, majd el fogják rendelni. Ez is mutatja, hogy ők maguk sem voltak igazándiból tisztában azzal, hogy hogyan is lehetne ezt megoldani.

(13.00)

Becsülöm azért Göndör Istvánt, hogy ő fölvállalta ezt a kérdést, ennek a megoldásának a javaslatát, ugyanakkor kárhoztatom is azért, hogy nem figyelte azt a politikai mozgást, ami e törvény körül kialakult, és ennek megfelelően a kudarc előre be volt kódolva.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Egy másik ilyen javaslatunk, amit évek óta mondunk: a képviselők tiszteletdíját nem lehet önmagában keresni. Nem értek egyet Tóth képviselőtársammal, hogy illesszük be a közigazgatásba. Le kell folytatni azt a társadalmi vitát, amivel 17 éve adósak vagyunk, hogy mi a képviselő társadalmi státusa, egyáltalán mi a megbecsültsége. Nem népszavazás kell, mert most nagyon utálnak minket, borzasztó lenne. De próbáljuk elhelyezni végre, és ebben valóban az egész politikai osztálynak van felelőssége, nem apró előnyöknek a kérdése, hogy ki tud nagyobb hülyeséget mondani, ki tud nagyobbat hazudni ebben a kérdésben, ki tud populistább vagy éppen demagógabb lenni ebben a kérdésben. Az egész politikai osztályra vonatkoztatva kell lefolytatni ezt a vitát, legyenek azok kormánypártiak, vagy éppen legyenek azok ellenzékiek.

Ha ezt a vitát le tudjuk folytatni, ha adott esetben egy tágabb európai kitekintésben is meg tudjuk vizsgálni, hogy más, régebb óta demokráciában élő országokban a képviselőknek mi a társadalmi státusa, akkor lehet erről a kérdésről érdemben beszélni, és nem forintokról, nem költségtérítésekről, nem bruttósításokról beszélünk, mert önmagában a lényegről nem beszélünk, hogy kik vagyunk mi valójában. Tudom, persze, parlamenti képviselők - de valójában hol helyezkedünk el ebben az országban? Jó messze, meg persze jó közel is. Ameddig ezeket a kérdéseket nem tudjuk objektíven, adekvát módon megválaszolni, addig ilyen ízetlen iszapbirkózásba fogunk mindig belekeveredni.

Azért rossz ezt folytatni, és azért gondoltam, hogy hozzá sem kellene szólni, mert aki ebben az iszapban birkózik, a végén iszapos lesz. Hiába mondunk vadakat egymásnak, hiába mondunk humoros dolgokat egymásnak, hiába mondunk indulatos mondatokat egymásnak, senkinek nem lehet ebben a történetben igaza. Hiszen maga a jóslat, a forgatókönyv halad előre. Az egyik része azt mondja, hogy a másik mutyizni akar a költségtérítéssel, a másik azt mondja, hogy háromszorosára akarja emelni a fizetését, és egyiknek sincsen igaza. Mert arra a kérdésre is majd választ kell tudnunk adni, hogy István mondta büszkén, hogy majd jövőre 3-4-5-6 millióval több adót fizetünk, és visszakérdeznek: ha a nettó jövedelmünk nem változott, akkor tavaly adócsalók voltunk, hogy miért nem fizettünk akkor adót? Ezeket a kérdéseket meg kell tudni magyarázni.

Kedves Képviselőtársaim! Én ott voltam a kormányalakítást megelőző parlamenti alakuló ülést előkészítő tárgyalásokon. Akkor az volt a jelszó, hogy takarékoskodjunk először magunkon. Heves lendülettel megszüntettük az ingyenes közlekedést a képviselőknek. Még hevesebb lendülettel csökkentettük a bizottsági helyek számát - persze csöndben azért 70 százalékkal emeltük a pótlékját, azért nehogy bárkit is sérelem éljen. Pótcselekvéssel töltöttük el az időnket. (Göndör István közbeszólása.) Tessék? (Göndör István: 10 százalék akkor is...) Pótcselekvéssel töltöttük el akkor is az időnket, mert akkor is egy politikai kommunikációs játszmának tekintettük a parlament működését. Mint ahogy ez a törvényjavaslat, ez a törvénycsomag is nem több semmi egyébnél, mint egy kommunikációs játszmánál, ki tud populistább, ki tud demagógabb lenni, miközben a teljes egészét nem vizsgáljuk ennek a kérdésnek.

Beszélünk fizetésekről; egy ilyen kérdésnek, egy ilyen törvénynek szabályoznia kellene például a képviselők munkalehetőségeit is. Valaki megnézte azt, hogy Nyugat-Európában egy parlamenti képviselőnek milyen szakértői háttere van, milyen lehetőségei vannak? Nemcsak a fizetésről szól a történet! Valaki említette, hogy az alkotmánytól kezdve hány törvényhez kell szakszerű, adekvát hozzászólással fellépni a parlamentben. És mi is a lehetősége? Van egy félállású alkalmazottja. Ennyi. Pont. Hol is manifesztálódik a képviselő függetlensége, az a fajta szabadsága, az a fajta szuverenitása, az a fajta önálló véleménynyilvánítása, amikor nem teremtjük meg a feltételeit, hanem belemegyünk ilyen teljesen ízetlen birkózásba költségtérítésekről, fizetésekről meg bruttósításokról?

Ha valóban meg akarjuk oldani ennek a parlamentnek a jogi státusát, ha a képviselő társadalmi státusát valóban emelni akarjuk, akkor a feltételeit is meg kell tudnunk teremteni, hogy ő valóban független képviselőként tudjon működni. Akkor vélhetően nem egy-egy ilyen berepülő - egy hét alatt gyorsan tárgyaljuk meg, ha nem támogatod, akkor demagóg vagy, ha támogatod, akkor meg mohó vagy; nem ilyen vitákba keverednénk bele -, hanem értelmes dolgokról tudnánk beszélni.

Nagyon sajnálom, hogy ez így alakul, mert azt gondolom, hogy nem fog véget érni ez a vita a patkóban, ez ki fog menni az utcára, és ki-ki a saját szája íze szerint fogja kommunikálni ezt a kérdést, és ennek megfelelően tovább fogjuk rombolni a politikai osztálynak az egyébként is meglehetősen megtépázott tekintélyét. És valamennyien felelősek vagyunk benne, és egyre inkább szégyellni fogjuk, sőt le fogjuk tagadni, hogy parlamenti képviselők vagyunk. Csúszunk lefelé teljes egészében a lejtőn.

Igen tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Megismétlem azt a korábbi, az ötpártin megfogalmazott javaslatunkat az előterjesztőnek, hogy még nem késő. Mivel láthatóan ez a törvény kudarcra van ítélve, láthatóan nem lesz meg a támogatottsága, ebben a formában, ebben a politikai hangulatban mi sem fogjuk tudni támogatni, megint azt javaslom, hogy vonja vissza, döntsön a parlament ötpárti határozattal, hogy fél éven belül közös javaslattal visszajövünk ide. Ha nem tudjuk megtenni, még mindig megvan a lehetőség, hogy ezt a vitát folytassuk ebben a hangnemben, ezen eszközökkel, ezen keretek között - és akkor sem lesz törvény. És persze megint vertünk bele egy jó nagy szöget a koporsónkba, amiben jó sok van már egymás mellett.

Köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu