BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Itt a vita során elhangzott az, mintha privilegizált helyzetbe kerülne a jövő nemzedékek szószólója; annyiban mindenképpen, mint ahogy a gyermekeink privilegizált helyzetben vannak a saját személyes, egyéni életünkben, és mint ahogy a jövő nemzedéknek a kollektív életünkben privilegizált helyzetbe kell kerülnie, merthogy kiszolgáltatott helyzetben vannak, méghozzá a jelen irányában vannak kiszolgáltatva, a mi döntéseinknek vannak kiszolgáltatva. Ezért fontos az, hogy "privilegizált" helyzetben legyen a jövő nemzedékek szószólója.
Némileg megnyugtatott az itt lezajlott részletes vita a törvénytervezet kapcsán, hiszen az elkövetkezendő hónapokban olyan indítványokkal is fogunk találkozni, amelyek a jövőt fogják meghatározni. Van egy másik ötpárti indítvány, amelyről már az alapvető döntések megszülettek, a fenntartható fejlődésről, de jön majd a nemzeti éghajlat-változási stratégia is. Nem szabad, hogy meggyengített formában foglalkozzunk ezekkel a kérdésekkel, és az öt párt összeborulva mintegy kipipáljuk, és azt mondjuk, hogy túljutottunk rajta, nagy volt az egyetértés, megcselekedtük, amit elvártak tőlünk, de a későbbiekben használhatatlan stratégiákkal, használhatatlan jogszabályokkal fogunk majd a mindennapi életben találkozni.
Tehát valóban arra van szükség, hogy az elkövetkezendő napokban az ötpárti javaslattevők ebben a kérdésben tárgyalóasztalhoz üljenek, és azokat a kapcsolódó módosító indítványokat megfogalmazzák, amelyek biztosítják a törvény elfogadását, ugyanakkor továbbra is biztosítják az alapvetően egy kicsit privilegizáltnak mondható jogosítványait a jövő nemzedékek szószólójának.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés