DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Vannak abszurd helyzetek, amelyeknek a megoldása és orvoslása nem történhet olyan egyszerűen, mint ahogy az ember azt szeretné. Az a probléma, amire Salamon képviselő úr október 8-án felhívta a figyelmem, lényegében 1989-re nyúlik vissza, amikor egy alkotmánymódosítás során a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa megszüntetésre került, és egy sommás alkotmánymódosítással az Elnöki Tanács szövegrész helyére a köztársasági elnök kitétel lépett. A Magyar Közlönyben közzétett szöveg javítására akkor kerülhet sor, ha elírásról, nyilvánvaló nyomdai hibáról, tévedésről van szó.
Október 8-a után két szempontból gondosan elemeztem a helyzetet. Az egyik elemzés eredményeképpen meg kellett állapítani, hogy sajnálatos módon elírás vagy nyomdai hiba nem történt, hiszen a Magyar Közlöny szerkesztője nem tett mást, mint a megállapított jogszabályszöveget átvéve beillesztette az alkotmánymódosítás során keletkezett szöveget a jogalkotási törvény szövegébe.
A második, ennél sokkal igényesebb elemzés azzal állt összefüggésben, hogy vajon nincs-e olyan értelmezési segédelv, amelynek révén ezt a furcsaságot, hogy a köztársasági elnök törvényerejű rendeletet alkot az Országgyűlést helyettesítő jogkörében, orvosolni lehessen, ugyanis látni kell, hogy az 1989-ben végbement jogszabály-módosítások egyértelműen kizárták a köztársasági elnöknek ezt a jogosítványát. Két elemet szeretnék említeni: az egyik, hogy az elnöki feladatkörök felsorolása között semmiféle jogalkotói feladatot nem találunk, a másik pedig, hogy az alkotmánymódosítás során többször sor került arra, hogy a törvényerejű rendelet alkotása kizárható legyen.
A két elemzés eredményeképpen sajnos azt kellett megállapítani, hogy a jogalkotási törvény anomáliái miatt egy alkotmányellenes helyzet állt elő, amelyet sajnos azon az úton (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amelyet a képviselő úr gyors intézkedésként elvárna, megoldani, orvosolni nem lehet, ugyanis nincsen olyan hibás szöveg, amelynek a helyreigazítására sor kerülhetne. (Az elnök ismét csenget.)
A konstrukció hibás, ezt az alkotmányossági problémát én magam sajnos nem tudom feloldani.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés