59 felszólalás
J/2482 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásához, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges további kormányzati intézkedésekről szóló 53/2005. (VI. 4.) OGY határozatban megjelölt feladat
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ingatlanokkal és a bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásával, megelőzésével kapcsolatos események, intézkedések 2002 novemberére nyúlnak vissza, ami…
I/4886 Nem kell maszek közlekedésrendészet
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A képviselő úr interpellációjában a maszek közlekedésrendészet létrehozásától tart. A képviselő urat és mindenkit megnyugtathatok, hogy ilyen szervezet, ilyen megoldás nem jön létre, a köz…
K/4892 Megelőzhető-e a bűnözéshez vezető gyermekkori agresszió?
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kérdésre, a problémafelvetésre előrebocsátva azt szeretném mondani, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium jelenleg is dolgozik a gyermekbűnözés megelőzésének és kezelésének haté…
Napirend előtti felszólalások
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Igazán sajnálatos, hogy néhány nappal karácsony előtt, a szeretet és a békesség ünnepe előtt a magyar társadalom a fizikai és a szellemi erőszak újabb jelenségeivel kénytelen szembesül…
I/4661 Milyen jogi eszközzel lehet megszüntetni a Magyar Gárda menetelését?
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Hasonló jellegű interpelláció, felszólalás nem először szerepel a Ház napirendjén, hiszen kevés idővel ezelőtt Gusztos Péter képviselő úr hasonló témát feszegetett, és akkor is vilá…
K/4665 Milyen lépést kíván tenni annak érdekében, hogy a bírói hatalom tekintélyén ne essék csorba?
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Sajtóhírekből tudom, hogy alakulófélben van egy egyesület, amely a bírák érdekképviseletének ellátásán túl célul tűzi ki a bíróságok igazgatásának figyelemmel kísérését is. Azért kezdtem úg…
Napirend előtti felszólalások
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy Magyarország történelmének egy jelentős állomásához érkezünk december 20-21-én, az európai uniós tagságunk kiteljesedésének egy nagyon fontos eseménye következik be…
Napirend előtti felszólalások
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Határozott véleményem, hogy egy európai államban elfogadhatatlan, a jogállammal összeegyeztethetetlen minden olyan demonstráció, amely kirekesztő és megfélemlítő célzattal, a közbi…
Napirend előtti felszólalások
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Már-már hiányzott volna, ha az emberi jogok napján 2006. október 23-ára nem térünk vissza, bár kétségkívül emberi jogi kérdések ezzel kapcsolatban is felvetődnek. A képviselő ú…
T/4177 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez után a nagy jelentőségű törvényjavaslat elfogadása után szeretnék néhány gondolatot zárszóként megfogalmazni. A rendőrségi törvény rendelkezései hatálybalépéskor ugyan modern, korszerű szabályok voltak, időköz…
T/4178 Az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés egy olyan törvényjavaslat elfogadása előtt áll, amelynek meghozatalát elsősorban bizonyos háttérjogszabályok változásával való összhang megteremtése indokolja. Az önök előtt fekvő…
T/4306 A büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységgel összefüggésben egyes törvények módosításáról
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt év végén a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló törvény megalkotása során és a jelen javaslat általános vitájában is egyértelműen kiderült, hogy a parlamenti pártok telj…
T/4096 Az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Már az általános vita során is egyértelműen kiderült, hogy a parlamenti vitában részt vevő képviselők egyetértenek abban, hogy Magyarország számára fontos az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagy…
Napirend előtti felszólalások
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, az elmúlt időben a demonstrációknak, a demonstrációk kezelésének egy tanulási folyamatát láthatjuk. (13.40) Ez azonban nem akadálya annak, hogy napról napra, eseményrő…
A/4416 Mossuk kezeinket?
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nemcsak a színesfémlopásokról beszélünk hosszú ideje, hanem ugyanilyen hosszú ideje töretlen bennem a felháborodás e rendkívül káros és csúfos jelenséget illetően. Többször szó esett már ar…
A/4416 Mossuk kezeinket?
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm szépen. Amikor azt mondom, hogy a rendőrség és a bűnüldöző szervek nem kellően hatékonyak, ez nem feltétlenül szakmai restségből vagy hozzá nem értésből előálló helyzet, hanem egész egyszerűen nincsenek meg a feltételei annak, hogy az i…
A/4257 Mikor váltja valóra ígéretét, miniszter úr?
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Vannak abszurd helyzetek, amelyeknek a megoldása és orvoslása nem történhet olyan egyszerűen, mint ahogy az ember azt szeretné. Az a probléma, amire Salamon képviselő úr október 8-án felhív…
A/4257 Mikor váltja valóra ígéretét, miniszter úr?
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Az előbbi felszólalásomban erre próbáltam utalni, hogy a kérdést csak alkotmánybírósági beavatkozással lehet eredményesen megoldani, ezért megköszönöm a képviselő úrnak ez irányú buzgalmát, amivel segít ennek a paradox helyzetnek a feloldásában.…
K/4260 Milyen lépéseket tett és milyen lépéseket tervez a minisztérium a nőkkel szemben becsületbeli indokkal elkövetett erőszakos bűncselekmények, az ún. becsületbeli bűncselekmények hatékony megelőzése és ezen cselekmények elleni fellépés érdekében?
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A feltett kérdés tárgykörébe eső problémára a kormány 2003-ban reagált utoljára, akkor elsődleges prevenció körében a köztudatformálásnak, az oktatásnak, a szakemberek képzésének a fontossá…
T/4096 Az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy röviden megvilágítsam önöknek a törvényjavaslat kidolgozásának hátterét, amely az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korl…
T/4180 Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter, a napirend pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat öt iparjogvédelmi tárgyú törvényt módosít: a találmányok szabadalmi oltalmát, a használati minták, a formatervezés…
T/4179 A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Urak! A jelen törvényjavaslat a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséhez szükséges szabályokat alkotja meg. A javaslat a 2005/56. EK-irányelv átültetését val…
T/4179 A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm, nem.
Napirend előtti felszólalások
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az ünnepnek rendje van, ettől különbözik a hétköznapoktól. Az ünnepnek van egy belső rendje és van egy külső rendje. A belső rend az a fajta nyugalom, az a fajta csönd, az a fajta békesség, amely az ünnepet…
I/260 Miért került le a napirendről véglegesen egy új Alkotmány kidolgozása?
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az új alkotmány kérdéséről közismerten hosszabb ideje folynak viták, és különböző álláspontok fogalmazódtak meg. Legutóbb a köztársasági elnök annak a véleményének ado…
A/4029 Ki a felelős a törvényhamisításért?
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A jogszabályok közzétételénél - miután írott szövegről van szó - időnként sajnos előfordulnak hiányosságok. Ezeknek két alapvető típusát ismerjük: vannak úgynevezett kézirath…
A/4029 Ki a felelős a törvényhamisításért?
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Egy rövid mondatot szeretnék válaszolni. Természetesen a miniszter az égvilágon mindenért felel, ami az ágazatával összefüggésben felmerül, így nem vitatom azt, hogy a politikai felelősség ebben az esetben felvethető. Természetesen a hibás szöve…
T/4011 A jogi segítségnyújtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A sürgősség indoklása azon alapul, hogy a törvényjavaslatot szeretnénk 2008. január 1-jével hatályba léptetni. Ezt megelőzően a felkészülésre kell időt szánni, ezért szükséges, hogy olyan időben lépjen hatályba,…
T/3812 A szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A tárgyalt törvényjavaslat kizárólag pozitív szabályokat tartalmaz a jelenleg negyvenes évei elején járó korosztályra nézve, összhangban az érdekvédelmi szervezetek által felvetett és kezdeményez…
Napirend előtti felszólalások
DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető-helyettes Úr! Abban a különleges helyzetben vagyok, hogy mindazzal, amit a frakcióvezető-helyettes úr mondott, lényegében egyetértek. Úgy gondolom, hogy a politika nagyon fonto…