DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A feltett kérdés tárgykörébe eső problémára a kormány 2003-ban reagált utoljára, akkor elsődleges prevenció körében a köztudatformálásnak, az oktatásnak, a szakemberek képzésének a fontosságát hangsúlyozta, másodlagos prevenció körében pedig többek között az áldozatvédelmi törvény felülvizsgálatát és a jogi segítségnyújtás megteremtését ígérte. Az áldozatsegítést 2003-ban még nem szabályozta törvény, az Országgyűlés ezt 2005 októberében fogadta el, és a hatálybalépésre 2006. január 1-jén került sor. Az áldozatsegítő szolgálathoz bárki fordulhat, aki bűncselekmény sértettje, vagy bűncselekmény közvetlen következményeként sérelmet szenvedett, legyen az testi-lelki sérülés, érzelmi megrázkódtatás vagy vagyoni kár. Az állam áldozatsegítő szolgáltatásként elősegíti azt, hogy az áldozat érdekeinek érvényesítését azonnali pénzügyi segély formájában, illetőleg szakjogászi segítségnyújtás formájában kifejezésre lehessen juttatni.

Abban az esetben, ha az áldozat bűncselekménnyel összefüggő ügyének további intézéséhez szakjogászi közreműködés szükséges, a szolgálat felajánlja az áldozatnak a jogi segítségnyújtó szolgálat közreműködését. A jogi segítségnyújtásról szóló törvény 2004. április 1-jén lépett hatályba, és csak rászorulók számára adja meg a szolgáltatást.

Említést kell tenni a büntetőjogi fellépés újnak számító eszközeiről is, amelynek körében 2005. szeptember 1-jétől a távolságtartást mint büntetőjogi eszközt, illetőleg a pártfogó felügyelet keretében megállapítható magatartási szabályokat szeretném említeni. Egyébként a távoltartás már büntető-eljárásjogi kényszerintézkedésként is funkcionál. További lépésként tervezzük az új büntető törvénykönyv módosítása során 2008 után a Btk.-ba beiktatott zaklatás bűncselekményi tényállásának megvalósítását. Ez mintegy megelőző jellegű büntetőjogi védelmet jelent majd a nőkkel szembeni erőszakos és részben becsületbeli bűncselekmények vonatkozásában. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

A téma annyira sokrétű, hogy itt csak néhány elemet tudtam fölvillantani, de természetesen a képviselő úrnak írásban nagyon szívesen ennél részletesebb választ is adok.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu