DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Sajtóhírekből tudom, hogy alakulófélben van egy egyesület, amely a bírák érdekképviseletének ellátásán túl célul tűzi ki a bíróságok igazgatásának figyelemmel kísérését is. Azért kezdtem úgy a mondandóm, hogy sajtóhírekből tudom ezt, mert mint ahogy nekem, úgy másoknak is ebben a teremben nem nagyon van pontosan tudomásuk arról, hogy hogyan is alakul ez az új egyesület, nem ismerem az alapszabály szövegszerű megfogalmazásait, őszintén szólva azt se tudom, hogy az egyesület szervezése melyik szakaszában tart. Azt hiszem, jól van így, hogy egy igazságügy-miniszternek egy bírói önszerveződésről különösebben részletes operatív ismeretei nincsenek.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy televíziós beszélgetés során egy asztalnál ülve a bírói egyesületet szervező bíró és más bírósági vezetők beszélgettek erről a kérdésről, és ott nagyjából az hangzott el, hogy a név valóban frivolnak tűnik, de ha egy komolyabb név alatt jönne létre ez a szervezet, akkor lehet, hogy a beszélgetésben részt vevő bírósági vezető - legalábbis ezt mondta - is belépne az új egyesületbe, mert annak célkitűzéseivel alapvetően egyetért.

Mindezek alapján az a véleményem, önmagában véve az, hogy beszélünk, gondolkodunk a bíróságok igazgatásáról, önigazgatásáról, keressük a javítás útjait, nem árt a bírósági munka és a bírósági rendszer tekintélyének, hanem éppenséggel annak a demokratikus közbeszédnek a része, amely megfelelő szakmai keretek között zajlik, ideértve egy ilyen párbeszéd komolyságát is. Azt hiszem, ezekre talán szükség van.

Egyebekben pedig, mint minden egyes egyesületalapításkor, a bírák maguk döntik el, hogy belépnek-e ebbe az egyesületbe, vállalják-e annak célkitűzéseit és adott esetben a nevét, mint ahogy magának a bíróságnak a feladata lesz, hogy ezt az egyesületet adandó alkalommal bejegyezze. Így a magam és a kormány nevében azt tudom mondani, hogy nincs módom ezen túlmenően kommentálni, értékelni ennek a bírói önigazgatási szervezetnek a létrejöttét, és kérem ennek a tudomásulvételét. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu