ELNÖK: Köszönöm, Gyenesei képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni két percben. (Nincs jelentkező.) Öt percben? (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok.

Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom. Megkérdezem Tátrai Miklós államtitkár urat, aki már a kérdés első pillanatában, fél mondatában is jelzi, hogy nem kíván válaszolni a vitában elhangzottakra.

A módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön határozunk.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Tóbiás József, MSZP, Navracsics Tibor, Fidesz, Nagy Andor, KDNP, Katona Kálmán, MDF, Bőhm András, SZDSZ, képviselők önálló indítványát T/4055. sorszámon, a bizottságok ajánlását pedig T/4055/15. sorszámon kapták kézhez.

Indítványozom, hogy a benyújtott módosító javaslatokat, azok számára figyelemmel, összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés.

Kérem, hogy aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az összevont tárgyalást elfogadta.

Megnyitom a vitát, megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. (Jelzésre:) Igen. Megadom a szót Bencsik János képviselő úrnak, Fidesz.

Forrás: parlament.hu