BARABÁSNÉ CZÖVEK ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Érdekes módon én is arról a témáról szeretnék beszélni, amiről az előttem szóló képviselő úr, aki súlyos mondatokat mondott az egészségügyi rendszer átalakításával kapcsolatosan. De azt gondolom, hogy egy átalakuló rendszernél nagyon sok mindenre kell figyelemmel lenni. Nézzük meg, hogy valójában mennyire voltak erre önök is figyelemmel; ugyanarról fogok szinte beszélni.

Amikor a 2008-as költségvetési vita volt, azt gondolom, együttesen arra kerestük a választ, hogy vajon ez a költségvetés, amely előttünk fekszik, mennyire valós, mennyire megalapozott, mennyire felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket magunk elé tűztünk, és mennyire veszi figyelembe azon folyamatokat, intézkedések hatását, amelyeket 2006-tól megkezdtünk, folytatunk ennek kapcsán. Amikor a módosítások vannak előttünk, akkor ugyanezekre a szempontokra kell hogy figyelemmel legyünk.

Én is áttekintettem az egészségügyi alapnál és az Egészségügyi Minisztériumnál felsorolt módosító tételeket, ez mintegy 43 ajánlási számot jelent és számos módosítót, ez így igaz. Ezeknek a módosítóknak van egy szépséghibájuk, elsősorban az Egészségügyi Minisztériumnál lévő módosításokra gondolok, hiszen miközben azt erősítik önök, hogy az a feladat, hogy az egészségügynél egy nagyobb tételcsomaggal a különféle szolgáltatásokat próbáljuk meg javítani, közel 3 milliárdot vennének el az Egészségügyi Minisztérium fejezetből külterületi útra, önkormányzati támogatásra, belvíz elleni védekezésre, s a többi. Nem vitatom ezek jogosultságát, de azt gondolom, hogy miközben többletforrást keresünk, az elvonásokat is egy kicsit végig kellene gondolni.

Többféle csoportba sorolhatóak ezek a módosítások. Az egyik legnehezebb természetesen az, hogy forrást keressünk hozzájuk. De amikor utakra szeretnénk, különféle önkormányzati rendelőintézetek felújítására szeretnénk ezt az összeget fordítani, talán ennél a legkönnyebb a forrást megtalálni, hiszen ezekre vannak pályázati lehetőségek. Sok olyat látok ebben, ami elsősorban azt szeretné megmutatni, hogy én mint önkormányzati képviselő, lám-lám, a saját településemre is nyújtottam be egy módosítást. Új térségi szakrendelőre, miközben a kórház szinte felszabadult vagy egy része felszabadult, és akár ott is megteremthető a szakrendelő; több ilyen felsorolás van, háziorvosi rendelőre, struktúra-átalakításra. Nagyon-nagyon sok tétel van, úgy, ahogy képviselőtársam is felsorolta.

Ami az egyes tételeket érinti. Az Egészségbiztosítási Alapnál közel 73 milliárdos módosítást szeretnének elérni, és igen, a 70 milliárdot a központi költségvetés kamatelszámolásai, tőke-visszatérülései, az adósság- és költségvetés-kezelés költségei fejezetből látják biztosítottnak. Hivatkozik arra a konvergenciaprogramra, amely ön szerint szinte megbukott. De azt gondolom, ahhoz, hogy ez ne bukjon meg, hogy végig tudjuk vinni, nagyon fontos, hogy az itt esetleg keletkező többletet mindenképpen a hiány csökkentésére tudjuk fordítani.

A másik módosító javaslat 481. ajánlási számon található, és az Egészségbiztosítási Alapnál mintegy 6 milliárd forinttal kívánja növelni a kiadásokat, és hivatkozik az ÁSZ véleményére is. A javaslat érdekességének tartom, hogy az egészségbiztosítási rendszer átalakítása miatt nyújtották be, még ha nem is írták le, hogy egészségbiztosítási rendszer, csak azt, hogy az átalakítás miatt, figyelve arra, hogy nem lehet különválasztani a kormányzat úgynevezett egészségügyi reformjától a költségvetést. Egyetértünk. De ezt a módosítót mégsem lehetne most figyelembe venni, hiszen nem ismert még az a költség, amellyel az átalakítás megoldható, és ezt az ÁSZ értékelő tanulmánya is úgy fogalmazza meg, hogy vannak még olyan elemei a konvergenciaprogram egészségügyi részének, amelyek megvalósítása elindult, de hosszabb időt vesz igénybe.

(16.20)

Én arra hívnám föl képviselőtársaim figyelmét, és magam is ilyen módon próbáltam megnézni, még akkor is, hogyha Kovács képviselőtársunk azt mondta, hogy elmondják a módosítóikat, és mi is foglalkozzunk a mi módosítóinkkal. De hát én úgy gondolom, hogy egy egész költségvetés van előttünk, és ha csak a módosítókkal foglalkozunk, akkor nem tudjuk azt mondani, hogy ezt a módosítót azért nem tudjuk elfogadni, mert közel megalapozottnak tartjuk azt a fajta költségvetést, ami előttünk van. Éppen ezért mégiscsak ez a fordított tárgyalás egy kicsit, és nem kicsit, hanem elfogadható.

Én azt látom, hogy miután a tervezés során a meghatározó előirányzatok többségénél közel éves adatok álltak rendelkezésre, a járulékmegoszlás-változást figyelembe vették a tervezésnél, az erőteljesebb biztosítási elv remélhetőleg érvényesül majd a számokban is, akkor nehezen tudom elképzelni, hogy egy 87,3 milliárdos módosítást hajtsunk végre az Egészségbiztosítási Alapon. Azt gondolom, hogy amennyiben sikerül egy fontos célt megjelölni, biztos van arra lehetőség, hogy egy kisebb módosítást végrehajtsunk, de egészében így nem lehetne elfogadni. Úgyhogy én azt kérem, hogy amikor a módosítókat tárgyaljuk, akkor vegyük azt figyelembe, hogy mi is mindent fontosnak tartunk, és egyúttal megalapozottnak is tartjuk mindazt, ami a költségvetésben benne van; az ésszerű módosításokat pedig biztos, hogy be fogjuk tudni fogadni.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu