BÓKAY ENDRE (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Képviselőtársam úgy kezdte a hozzászólását, hogy a kormány nem találja a választ három dologra: a növekedésre, az inflációra és a foglalkoztatás problémájára. Én nem értek önnel egyet, hiszen a növekedést pont az uniós források teszik lehetővé a mi számunkra. Emlékeztetem önt, hogy 2000-2001-ben volt egy olyan kísérlet, hogy a társadalombiztosítási járulékot jelentősen lejjebb vitték, ettől a foglalkoztatottak számának növekedését várva. Ez sajnos igazából nem vált be, azóta is stabil, ugyanannyi a foglalkoztatottak száma, mint ma.

Mi azt valljuk, hogy beruházásokkal lehet igazán növelni a foglalkoztatottak számát, hiszen ez teremt új munkahelyet és új jövedelmet a lakosság számára. Ezt biztosítva látjuk az uniós források felhasználásával, hiszen a magunk részéről nagyon jól tudjuk, hogy ilyen lehetősége Magyarországnak hosszú-hosszú időkre visszatekintve még nem volt. A foglalkoztatás bővülésével együtt lehet majd új munkahelyek teremtése révén nagyobb adókat, nagyobb bevételeket teremteni, és ez választ fog adni az inflációra is.

A másik, amire szeretnék válaszolni önnek. Ön azt mondta, hogy az adók növekednek. Kérem, az adók nem növekednek, az adók ugyanolyan mértékűek maradnak, hanem a bevételek, az adókból beszedett bevételek növekedésével számol a kormányzat, mégpedig azon okból, hogy a gazdaság kifehérítését tűzte ki célul. Tudjuk, hogy személyi jövedelemadóból messze többet lehet bevenni most, hogy kiderültek azok az úgymond szürke- vagy feketegazdaságban dolgozó munkahelyek, kifehéredtek, és ennek a jövedelmével számol a kormány. Illetve a kereskedelem kifehéredése során a különféle áfatörvények is azt a célt szolgálják, hogy a bevételek ilyenformán növekedjenek.

Ezzel együtt úgy számol a kormány, hogy ugyanakkor a 170-220 ezer forint közötti havi bruttó jövedelműek adójóváírása növekszik, tehát ezen kategórián belül - de még lejjebb is mehetünk, mert 120 ezer forintig lejjebb mehetünk - ezen jövedelmeknek is nagyobb része marad most a borítékban, kisebb (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) az adókötelezettség a jóváírások során. Ez növekedés, és ez a véleményünk szerint pozitív.

Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu