DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr előadásához röviden csatlakozva elmondanám, hogy van egy város az ország nyugati szögletében, ahol valószínűleg nem jobbak a képviselők, mint máshol, legalább olyan összetett, legalább olyan színes, legalább olyan széttagolt ez a képviselő-testület, mint más városokban, szerintem legalább annyit veszekszünk is. És mégis akadt egy olyan téma, amiben mindenki össze tudott fogni, és mindenki igent tudott mondani egy intézményalapításkor, és én ezt nagyon biztató jelnek tartom.

Színházat alapítottunk együttesen, és szeretnénk a jövő évben a működését megkezdeni. Ehhez nyújtottunk be költségvetési módosítási igényt az egyébként törvényben biztosított támogatás biztosítására. Kérem képviselőtársaimat, hogy ezt a színház-alapítási szándékot tekintsék úgy, mint fényt az alagút végén, és csatlakozzanak hozzá legalább olyan egyöntetűen, mint ahogyan ezt megtette Szombathely város képviselő-testülete, és köszönjük önöknek a támogatást.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu