HERBÁLY IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Magamra vettem Schmidt Ferenc képviselőtársam felvetését, miszerint neki egy termelőszövetkezeti közgyűlés jutott eszébe, és a téeszelnök mondta, hogy jó eredményeket értünk el, de jobbakat is elérhettünk volna. Igen, mondhatná az FVM, csak az FVM számba vette azokat a körülményeket, amelyek gátolták, akadályozták a jobb eredmények elérését, és ezért arról számolt be, amit elért. Így aztán ez a jelentés az előző éveket is jellemzően magas színvonalú, tartalmas, már-már tudományos értékű munka, amely átfogja az egész ágazatot, összehasonlításokkal, adatokkal jelzi a folyamatokat, a trendeket. Szerintünk őszinte hangvétellel tárja fel az ágazatot jellemző negatív és pozitív folyamatokat, amelyeket az európai folyamatokba illesztve, azokhoz viszonyítva is elemez. Az Agrárgazdasági Tanács megállapításai túlnyomó részében a jelentésből levont következtetéseket használja munkája során.

Véleményem szerint a jövőben a statisztikák most is alkalmazott különválasztásával, az előző évek megállapításainak bizonyos fokú csökkentésével a kiadott írásos anyag jelentősen szűkíthető lenne. Ez emészthetőbbé, olvasmányosabbá, hasznosíthatóbbá tenné a jelentést az ágazat szereplői számára is. Az itt elhangzott bizottsági értékelések azt bizonyítják, hogy továbbra is fenn kell tartani - ez az ágazat érdeke - az FVM-miniszter bizottsági beszámolóját az éves munkáról, mert így a rövid távú teendőket is jól meg lehet határozni, lehet év közben akár irányt is változtatni.

Az általános áttekintés után nézzük a reálfolyamatokat! Az ágazatban nem következett be átütő változás, az üzemi szerkezet helyzetének jellemzésére a "vegyes" jelző a legmegfelelőbb. Az egyes régiókban, kistérségekben, településeken eltérő módon és mértékben férnek meg egymás mellett, működnek együtt a mezőgazdasággal foglalkozó családok, társas vállalkozások. Véleményem szerint az együttműködés sokkal jobb, tartalmasabb, mi több, eredményesebb annál, ami a politikai viták során tükröződik.

Az ágazatot továbbra is egy lassú koncentráció jellemzi. Ezt bizonyítja, hogy a 2006 végén regisztrált közel 53 ezer vállalkozás 2500-zal kevesebb, mint az előző évi. Jellemző, hogy ezen belül csökkent a társas vállalkozások, valamint az egyéni gazdaságok száma is. Elgondolkodtató, hogy a regisztrált vállalkozásokon belül azok 9,1 százaléka létszámban nem éri el az 50 főt, illetve az, hogy még most is 26,2 százalék társas formában gazdálkodik.

(9.50)

A gazdálkodási formát tekintve a kft. és rt. forma növekvő tendenciát, a szövetkezeti forma az átalakulásokat követően jelentős visszaesést mutat.

Az EU-s formációhoz való alkalmazkodás során alakult tészek, bészek jelentős változásokon mennek keresztül, egyszerre jellemzi őket a tagi árbevétel növekedése és az integrált tagok számának csökkenése. A számokból levonható következtetések mind a politika, mind az érdekképviseletek számára elgondolkodtatók. Persze, tudom, a politikai köztudatba - ha van ilyen, jegyzem meg ironikusan - az ivódott bele, hogy mi, szocialisták a nagyüzem, a többi parlamenti párt - elsősorban konzervatív kollégáink - pedig a családi gazdaságok, az őstermelők támogatói. Én itt és most, a tévé nyilvánossága előtt kívánom kijelenteni: mi, szocialisták egy többszektorú, egymást segítő, sőt kiegészítő versenyképes agrárszerkezetben vagyunk érdekeltek, ahol helyük van a családi gazdálkodóknak, az őstermelőknek, a szövetkezeteknek és a gazdasági társaságoknak is.

Visszatérve eredeti mondandómra: örömmel konstatálhatjuk, hogy csökkent a hasznosítatlanul hagyott termőföldterület, és csak kismértékben növekedett a termőföld végleges, de más célú hasznosítás miatti kivonása. A kivonást kezdeményezők 7,5 milliárd forint földvédelmi járulékot fizettek be.

Ezután engedjék meg, hogy röviden szóljak a Nemzeti Földalapról. A Nemzeti Földalap másfél millió hektár területéből 880 ezer hektár áll erdészeti hasznosítás alatt. A Földalapból 370 ezer hektár tartós mezőgazdasági bérletben van kiadva, közel 100 ezer hektár költségvetési szervek hasznosításában áll. A hasznosítatlan 19 ezer hektár földhasználói engedélyekkel alátámasztva került ideiglenes hasznosításra.

A politikai viták középpontjába került "földért életjáradék" program keretében a több mint 19 ezer tulajdonostól mintegy 54 ezer hektár került megvásárlásra, az eladók átlagéletkora közel 70 év, az átlagos életjáradék 31 433 forint/hó. Még a 2006-ban meghirdetett negyedik forduló után is rendkívül nagy volt az érdeklődés.

Sajnos, a munkaerő-ráfordítás 2004-hez és 2005-höz viszonyítva is tovább csökkent. A foglalkoztatottak száma, aránya a nemzetgazdaság egyéb ágazataihoz viszonyítva is visszaesett, közel 5 százalékot tett ki. Sajnos, nemcsak a létszám és a foglalkoztatási arány alacsony, de a bruttó átlagkereset is csak mintegy 65 százaléka a nemzetgazdasági átlagnak.

A termelőeszköz-felhasználás vonatkozásában azt tudjuk konstatálni, hogy 2006-ban a beruházás volumene 14 százalékkal esett vissza az előző évekhez képest. Ennek okait elemezve eljuthatunk oda is, hogy ez nemcsak a beruházási kedv visszaeséséből, hanem - ahogy államtitkár úr is említette expozéjában - az AVOP-pályázatok befejeződéséből is adódhat és abból a tényből, hogy a gazdák készülnek az Új Magyarország vidékfejlesztési programban elérhető támogatások fogadására, saját erőt gyűjtenek.

Képviselőtársaim szóltak az erdő- és vadgazdálkodásról, elsősorban az erdőgazdaságon keresztül közelítve meg ezt a problémát. Szóltak az eredményekről - én ezeket is méltatni tudom -, de nem szóltak arról, hogy miközben az erdőtelepítés terén eredményeket értünk el, a felhasználásban is, a fakitermelésben is azt a formát nyújtjuk, ami elfogadható, a fenntartható fejlődés szempontjából megfelelő, hisz a 7 millió köbméter fa kitermelése az évi kitermelési lehetőségnek csak közel 70 százalékát jelenti.

A bizottsági megszólalók között Czerván képviselőtársam beszélt az agrárkereskedelem helyzetéről, és arról tett említést, hogy élelmiszerekből behozatalra szorulunk. Hát, ez enyhe csúsztatás, kedves képviselőtársam, mert az én olvasatomban az agrár-külkereskedelem kivitele 966 milliárd forint, a behozatalé 702 milliárd forint. Igaz, hogy a kivitel volumene 7 százalékkal, a behozatalé pedig 11 százalékkal emelkedett. Az áruk szabad áramlása okán természetes, hogy azok a gazdaságok, amelyek versenyképességükből eredően többet, felesleget tudnak előállítani, igyekeznek kihasználni a piac adta lehetőségeket, és élnek ezzel a lehetőséggel. Tanulnunk kell ebből, és olyan áruszerkezetet, termelési szerkezetet kell kialakítanunk éppen ezeknek a tapasztalatoknak az alapján, amelynek eredményeként növelni tudjuk élelmiszer-kivitelünket, a behozatal vonatkozásában pedig felépítjük azokat a követelményeket, amelyekkel esetleg gátat szabunk azoknak az áruknak, amelyek önök szerint, de miszerintünk sem kívánatosak.

Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a gazdálkodás eredményességéről egy eddig nem ismertetett szempont szerint, de a szokásos elemzés alapján. A magyar agrárágazatot úgynevezett tesztüzemi rendszer alapján évenként rendszeresen értékelik. Most nem kívánom az egész elemzést ismertetni önökkel, de mindenképpen szeretnék arról szólni, hogy a tesztüzemi vizsgálatokban 1558 egyéni gazdaság és 395 társas gazdaság szolgáltatott adatokat. Az egyéni gazdaságok esetében 86 ezer darab két EUME-nél nagyobb egyéni gazdaságot mér fel, von be valamilyen szinten az elemzésbe. Ezek az üzemek a földterület 82 százalékát művelték, illetve az összes sztenderd feletti hozzájárulásuk 74 százalékát állították elő. Az egy hektárra vetített üzemi eredményük az elmúlt évben 60 ezer forint volt hektáronként. Ez azt jelentette, hogy a csökkenő hozamok ellenére a jövedelmüket 45 százalékkal tudták növelni.

Most nézzük a társas gazdaságokat; mint mondtam, a felméréshez 395 gazdaság szolgáltatott adatokat. Ez azt mutatja, hogy a társas gazdaságok átlagos területe 373 hektár, átlagos ökonómiai mérete 162 EUME, a foglalkoztatott létszám 13 fő volt. E gazdaságok egy hektárra jutó eredménye csak 33 ezer forint volt, igaz, ez 54 százalékkal haladta meg az előző évit.

(10.00)

Nézzük akkor meg, hogy milyen év is volt a mezőgazdaság szempontjából 2006. Rendkívül ellentmondásos, az aszály és a belvíz egyaránt jelen volt, a felvásárlás és a fogyasztói árak is ellentmondásosan alakultak, az állattenyésztési kedv romlott. Javult a gazdálkodás eredményessége, beindult a termőföld vonatkozásában egy koncentráció, elkezdődött a megaméretű szakigazgatás átszervezése, amely azonban, hál' istennek, nem érintette a falugazdászi hálózatot. Nagyon komoly sikereket ért el az agrárkormányzat az élelmiszerszemét felszámolásában, mint ahogy azt képviselőtársaim szokták mondani, és ezzel mintegy bebizonyította az ágazat, hogy alkalmas az élelembiztonsági hálózat összefogására.

Végül és összességében, mivel képviselőtársaim részletesen ismertették az Agrárgazdasági Tanács véleményét, én azt tudom mondani, hogy mi, szocialisták elfogadjuk azt az értékelést, és azt szeretnénk elérni, hogy az ágazat szereplői próbáljanak megegyezni fontos agrárpolitikai kérdésekben, mert ez a magyar nemzet, a magyar agrárgazdaság érdeke.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu