KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Hirt képviselő úr módosító javaslatait nem tudtam fejben összeadni, hogy mit kért, de azt hiszem, hogy egy-két milliárd forintról van szó, és mégis azt gondolom, hogy a csekély összeg ellenére sincs ebben a Házban olyan képviselő, mondjuk, a kormánypárti oldalon, aki most fölállna, és azt mondaná, hogy de azért vonja vissza, kedves képviselőtársam, mert éppen a Gazdasági Minisztérium, nem tudom, milyen fejezetéből óhajtja ezt elvenni; nem tudom, hogy ön mire tett javaslatot.
Tehát láthatjuk, egy olyan javaslat, amely egyébként ezrek, tízezrek életkörülményeit, kvázi ilyen olcsón - most az olcsót természetesen az összeg nagyságára gondolom -, alapvetően vagy nagyban befolyásolhatja és javíthatja, és azt gondolom, hogy ebben biztos nincs vita senki, egyik oldal között sem, hogy ezt miért nem tehetjük meg. Azért nem tehetjük meg, mert az a lába a javaslatnak, amely valahonnan elvételt javasol, erre azt mondják, hogy az nem jó, mert az amoda kell. Most az jutott eszembe, hogy igazán ez a mai vita is akkor volna teljességgel korrekt és elfogadható, és akkor ezt a koreográfiát is elfelejthetnénk, ami a mai nap folyik, hogy tudniillik fordítva ülünk a lovon most már jó ideje. Hogyha azt mondaná a kormányzat, hasonlatosan, mondjuk, a személyi jövedelemadó átengedett 1+1 százalékához, hogy kérem szépen, van ebben a költségvetésben közel 8000 milliárd, ebben legyen 2 százalék, az 160 milliárd forint.
Amit most elmondott képviselőtársam, ez annak megint csak a töredéke, és lám, olyan feladat, lám, olyan dolog, amire nem hiszem, hogy ebben a Házban jó érzésű képviselő azt mondaná, hogy ezt nem kell megadni. És hogyha így folytatnánk ezt a tárgyalást, ne adj' isten, hogy volna 160 milliárd, amelyekkel mindazok a célok, és itt nagyon sok fontos és rendkívüli, azonnali feladat, ha úgy tetszik, tűzoltó feladat is járulna hozzá, akkor talán ez a mai vita se arról szólna, hogy de ti miért is akartok elvenni valakitől, ami olyan nagyon kell. Ezt a szabadságot talán ha megadná a jövő évben egy ilyen költségvetési javaslat, hogy azt mondaná nagyvonalúan a tárca, hogy kedves képviselőtársaim (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), legyetek szívesek, erre licitáljatok, akkor ez a vita talán egyszerűbb volna.
Köszönöm szépen.
(16.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés