KARSAI PÉTER, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő jelentés hivatott arra, hogy segítse az objektív képalkotást a 2006. esztendő agrárgazdasági tevékenységéről.

(10.40)

Mindennek természetesen csak akkor van valódi értelme, ha a levont következtetések alapján lehetőség nyílik a továbblépésre. A jelentés elkészítését az 1997. évi CXIV. törvény írja elő, a tisztelt Ház akkoriban számos szempontot figyelembe véve írta elő a jelentés összeállítását. Az Országgyűlés a vonatkozó törvény bevezetőjében megfogalmazta: annak érdekében alkotja meg, hogy a magyar agrárgazdaság hosszú távra szóló és széles körű közmegegyezésen alapuló fejlődését elősegítse, megteremtse az agrárfejlesztés kiszámítható és konjunkturális okokból meg nem kérdőjelezhető tartós kereteit, kijelölje a gazdasági és társadalmi célokat, és még továbbiakat is tett.

Praktikus haszna az elemzők számára, hogy egyfajta statisztikai metszetet, segédanyagot nyújt az összeállítás a magyar mezőgazdaság néhány területéről. Természetesen a bemutatott adatok nem minden típusú elemzéshez adnak támpontot, így számos következtetés nem vonható le egzakt módon a bemutatott adatok alapján; olyan következtetés, amely rávilágíthat a tényleges történésekre, s amely hasznos lehet az ágazat, a jövő tennivalói szempontjából.

Az Agrárgazdasági Tanács által megfogalmazott nagyon fontos szempontoknak a fentiek szerint nyilvánvalóan nem felelhet meg az anyag. A tanács utalt az országot és az agráriumot egyaránt sújtó morális válságra, amely válságjelek lenyomata a magyar mezőgazdaság szinte minden területén fellelhető. S bár ezek némelyike nagyon egzakt módon számszerűsíthető, az anyagban mégsem látjuk nyomát.

A legdurvább példák erre a tanács által is felemlített problémák, így a fekete- és szürkegazdaság jelenléte - és halkan jegyzem meg - az empátia nélküli hozzáállás, amellyel szemben valamely kampány keretében néha-néha fellép a témában a kormányzat; a kereskedelem, főleg a külföldi érdekeltségű nagy láncok erőpozíciója, amelyek az ágazatban termelődő nyereséget brutálisan lefölözik. Vagy ebbe a körbe tartozik - sok mással egyetemben - az erdei-mezei közbiztonság romlásának hihetetlen mértékben fokozódó jelensége. Ez utóbbi tárgyban a Magyar Demokrata Fórum 2005-2006-ban és ezen esztendőben is többször szót emelt.

A mi parlamenti gyakorlatunkban nagyon sajnálatos jelenség, hogy az érdemi felvetésre mellébeszélés, számszaki tévedés, de mint ebben az esetben is, a nem cselekvés a hozzáállás. A parlamenti többség a választ elfogadja, és így év végén megint beszélhetünk róla. Eközben a hal, a vad, az erdő, a műszaki létesítmények pusztulnak, a termés megfogyatkozik. Vannak egész tájegységek, tisztelt képviselőtársaim, ahol minden egyes gazda az őt ért lopásokról tud beszámolni, miközben a mezőőri szolgálat pedig csökkenő támogatás mellett, csendben leépül. Becslések szerint a támogatási összegek 5-8 százalékának megfelelő nagyságrendű az éves kár. Óriási összeg ez, és hihetetlen, de nincs nyilvántartva; nem is tudjuk az összegét pontosan.

Tisztelt Képviselőtársaim! Számos megfogalmazást és megközelítést az anyagban pozitívan értékelünk. Egyet kell értenünk az agrárgazdaság szerepének értékelésével a nemzetgazdaságban, ugyanakkor elégtelen az értékelés, ha a vidék társadalmának, a vidék népességpozíciójának szemszögéből vizsgáljuk az adatokat. Ennek kapcsán nem mehetek el szó nélkül egy apró, ám jellemző momentum mellett. Lehetne a fogalmazás groteszk bája, ha nem tudnám, hogy a szocialisták szemléletének lényegét tükrözi a gazdaságstruktúrát bemutató fejezet egy jellemző aprósága, az egyéni gazdaságok - idézőjelben. Meg is magyarázza, hogy ezek úgy 707 ezren ökonómiai értelemben nem is számítanak gazdaságnak. Az az apró tény, hogy, mondjuk, a német vagy az olasz mezőgazdaság ilyen, ökonómiai értelemben gazdaságnak nem számító elemekből épül fel - megfelelve a magas társadalmi elvárásoknak, és jövedelmet biztosítva a parasztoknak - nos, ez a tény minden bizonnyal nem befolyásolja az objektív értékelést. Mert ennek a szemléletnek, ennek a közelítésnek jelzésértéke van.

Amit nagyon sokan észlelünk, az a két szektor - a hagyományosan egyéninek nevezett gazdálkodók és a társas vállalkozások - harca a forrásokért, az információért, a megélhetésért. Nagyon tanulságos, hogy a 2003. évi, agrárgazdaságról összeállított jelentés még tartalmazta a szektoronkénti támogatás százalékos megoszlását. Akkor, abban az esztendőben, amikor még élt a legenda, hogy az Orbán-kormány túltámogatta az általa állítólag favorizált családi gazdaságokat, nos, az akkori jelentés szerint a támogatás megoszlása 30-70 százalék arányban kedvezményezte a társas gazdaságokat.

Azóta minden esztendőben felemlítjük ennek a tájékoztató adatnak az elmaradását, de mint az előzőekben már utaltam rá, a magyar parlamenti gyakorlatban az ilyen kérdésekre a kormányzat fittyet hány. Miért? Miért nehezíti meg a saját és a mezőgazdasági társadalom dolgát? Hogyan tud stratégiai tervezésbe kezdeni anélkül, hogy objektíven elemezné az egyes szektorok, termelő szervezetek országon belüli, egymáshoz viszonyított pozícióit?

Szakértőink attól tartanak, hogy az egyéni gazdaságok durván érzékelhető kettős támogatási hátránnyal indulnak az uniós versenyfutásban, tehát ezzel kell szembenézni országon és Unión belül is. Adatot a jelentés nem tartalmaz erről, de vélelmezhető, hogy a termőterület felét művelő egyéni gazdaságoknál a támogatások lényegesen kisebb hányada landol, mint a társasoknál. Nagyon meglepne, ha ennek az állításnak az ellenkezőjét valaki bizonyítani tudná.

Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő anyag is többször utal rá, hogy a 2006. esztendőben megindult a versenyképesség irányába történő tervezés. A versenyképesség az a fétis, amely előtt állítólag meg kell hajolnunk, de nagyon szeretnénk látni, hogy a versenyképesség fogalmát hogyan definiálják a tervezők. Néhány nyilatkozatból úgy tűnik, hogy a birtokméret lehet az agráriumot irányítók szemében a kulcs, vagyis minél nagyobbak az üzemek, annál versenyképesebb a gazdaság. Az ilyen szemléletet számtalanszor megcáfolta az élet, a külföldi gyakorlat, főleg az az érvelés, hogy a környezeti és a társadalmi hatékonyság hiánya porba rántja hosszabb távon a pusztán ökonómiai eredményességet.

És hány apróság van, ami kormányzati felelősség, és rontja a versenyképességet? Született-e erről valamilyen felelős, kormányzati szintű elemzés? Mert kérdezem, hogyan legyen versenyképes a magyar termelő, ha késik a támogatás, vagy ha elégtelen, pontatlan és lassú az intézményi háttér? Hogyan versenyezzen, ha az elvonások, adók, illetékek meghaladják a versenytársakét? Ha más tőkésítettségi szintről indulnak az üzemek, ha a hitelkondíciók függnek a mérettől, ha ugyanaz a bank más kondíciót nyújt a beruházásokhoz Magyarországon és kedvezőbbet az ottani gazdáknak, ha a kormányzat hitelfelvételre és a magas kamatszinttel tőkekivonásra készteti a gazdát.

Számtalan hasonló kérdés tehető föl, miközben az agrártársadalomra ráerőltették, hogy a felzárkózás szakasza ez, amikor felénél valamivel több a támogatásunk, mint a külföldi versenytársaknak. Elérkeztünk oda, hogy ez a jelenségcsoport is rámutat arra, hogy társadalmi konszenzussal elfogadott agrárstratégia híján sokkal több a feltehető és megválaszolatlan kérdés, mint az elfogadható válasz.

Tisztelt Országgyűlés! A 2006. esztendő kiváló lehetőséget adott arra, hogy munkához fogjon a kormányzat. Ebben az évben a kormány nagyjából túllépett az önmaga gerjesztette csatlakozási zavarokon, és az időjárás - a belvizektől eltekintve - az átlagosnál kegyesebb volt. Megnyertek egy választást, de előtte pozícióban voltak, és ha nem hitték el saját választási propagandájukat, akár tisztán láthatták az ágazat helyzetét. Nagy esély nyílt arra, hogy áttekintve a valódi gondokat - esetleg elfogadva azt a vélekedést, hogy a másik oldalon is vannak alkalmas szakemberek -, együtt végre megszabják azt az irányt, ami orientálja a termelőt, célt és jövőképet ad a magyar mezőgazdaságnak. Megalkothattak volna egy nemzeti agrárstratégiát, esetleg társadalmi egyetértéssel.

Ez nem történt meg, s ezért a 2006. év a "sodródás első éve" megtisztelő cím várományosa az ebben az esztendőben nyújtott teljesítményük alapján.

(10.50)

Pedig előrelépni csak átgondoltan lehet. Jól tükrözi ezt a jelentés néhány adata is. Látszik, hogy az immáron évszázados problémakör, úgymint a hozamok legtöbbször kezelhetetlen mértékű ingadozása, a termelői és kereskedelmi szektor érdekeltségének elkülönülése, az agrárolló nyílása, s a többi, szinte minden adat hátterében ott áll. Néhány utalásból is érzékelhető, hogy a vidéki lakosság helyzetére valódi koncepció nyomokban sincs, hacsak nem tekintjük koncepciónak a közel 590 millió euró ideutalását. Továbbgondolva néhány adatot, akár meg is ijedhetünk: az elöregedő agrárnépesség talán koncepció a nagyobb üzemméret kialakítása felé? Ha ugyanis ez a népesség kivonul a termelésből, egészen egyszerűen nem lesz, nem látszik utánpótlás. A hihetetlenül alacsony jövedelmi mutatók nem inspirálják a jó képességű fiatalokat az ágazatban maradni. A vidéki infrastruktúra fejletlensége és sorvadása mára közismert, 2006-ban vált igazán széles körben láthatóvá, érzékelhetővé. A számok is mutatják, meg érezzük is: a mezőgazdaság társadalmi presztízse mélyen megrendült, az utánpótlás akadozik, annak minden mélyenszántó, tragikus következményével egyetemben.

2004-ben, 2006-ban ez a folyamat látható volt, és nem történik a szocialista kormányzás idején semmi, ami arra mutatna, hogy tudatosult mindez az illetékesekben. Sajnos, napjaink történései bizonyítják, hogy az egyetértés, a másik fél álláspontjának a figyelembevétele olyan sarkalatos, alapvetően nemzeti kérdésben, mint a földügy és a birtokpolitika, messze távol áll az erőből kormányzó koalíciótól. A földkérdés társadalmi egyetértés, együttműködés nélküli kezelése, a problémák szőnyeg alá seprése is döbbenetes felelőtlenség, erőből való kezelése pedig végzetes következményekkel járhat. Hogy a kormányzó erőknek eddig csak erre tellett, jól mutatja a sodródást.

2006-ban készült fel a kormányzat egy nagy tőkeigényű beruházásra a bioetanol-program terén. Talán szokásosnak, jellemzőnek nevezhetném azt, hogy társadalmi vita, hatáselemzés, szakmai értékelés az ötlet kipattanása után nem következett. Megkérték a bioüzemanyagok jövedéki mentességét még 2005-ben, és meg is kapták az Uniótól, de úgy, hogy a magyar kérésnek megfelelően csak a MOL-kutakon bekevert üzemanyagokra vonatkozzon. Azok az országok, amelyek nagyobb mennyiségben foglalkoznak vagy terveznek foglalkozni a bioüzemanyagok előállításával, kivétel nélkül olyan jövedéki mentességet kértek, amely az előállító gazdák számára is érvényesíthető.

Tisztelt Képviselőtársaim! 2006-ban volt a takarítás, leépítés, összevonás, intézményredukálás első nagy esztendeje. Nem találtam utalást arra, hogy ez a cselekedetsorozat mennyiben szolgálta volna a magyar mezőgazdaság haladását vagy előrelépését. Találtam ugyanakkor egy interjút Lengyelországból, amely az uniós csatlakozás első éveit teljes sikernek mutatta be, s a nyilatkozók egyértelműen az intézményrendszer célszerű kialakításában látták e siker titkát. A magyar irányvonallal ellentétben az ottani új intézményrendszert nem koncentrálták, hanem dekoncentrálták, s létszámát nem szűkítették, hanem bővítették. Arról sem találtam adatot, hogy a laborhálózat drasztikus leépítése, privatizációja mennyiben segítette elő az ágazat működését. Nem tudni, milyen eredménnyel és költségkihatással végezték a nagyszámú vizsgálatot.

Tisztelt Képviselőtársaim! A bevezetőben utaltam arra, hogy a jelentés elkészítésének elrendelése azzal a reménybeli igénnyel történt, hogy a hosszú távú fejlődés megalapozója legyen, és a közmegegyezés irányába hasson. A most összeállított anyag azt tükrözi, hogy a 2006. esztendőben nem ilyen irányt vett a magyar mezőgazdaság. Sok minden jellemezte, de az összefogás szándéka, a felelős közös tervezés semmi esetre sem.

Nagyon komolyan bízom abban, hogy a fentebb említett kérdéseket nem támadásként értékelik, hanem olyan vészjelzésként, amely az érdekeltek ésszerű nemzeti együttműködésére irányul. Ez a 2006. év nem volt sikeres, döntően az együttműködés elutasítása és a jó döntések elmaradása, a tényleges sodródás miatt. Ha így folytatódik, az eddigiek mellé mind több irreverzibilis folyamat csatlakozik.

Tisztelt Képviselőtársaim! A mostani anyag abban segíthet: így nem szabad a magyar mezőgazdaságot kezelni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu