KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha az én példáimat észrevették, akkor Pokorni Zoltánt, Varga Mihályt és a komplett Fidesz-frakciót hoztam föl mint számomra elítélendő példát, mert azt gondolom, hogy ők a Fidesz vezetői, jelenleg legalábbis. Vagyis abban az esetben, ha a Fidesz-frakció kinyilatkoztat valamit, az ő szakpolitikusa a honvédelmi és rendészeti bizottság révén, akkor ezt a Fidesz véleményének kell felfogni, és én egy percig sem vitatom képviselőtársaim jogát módosító indítványok beadásához, csak arra szeretném felhívni a figyelmet és arra szeretnék rávilágítani, hogy a Fidesz álláspontjával ellentétes módosító indítványok a közvélemény előtt lejáratják önöket.

Éppen ezért azt gondolom, hogy akkor járnak el tisztességesen és a saját tekintélyük és tisztességük érdekében, ha visszavonják ezt a módosító indítványt, hiszen akkor fognak megfelelni a Fidesz álláspontjának.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

(15.20)

Forrás: parlament.hu