DR. PESTI IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Parlament! A 106 éves társadalombiztosítás történetében egy fordulóponthoz érkeztünk, ez a benyújtott javaslat egy paradigmaváltás, ez egy történelmi lépés, amely valamennyiünktől történelmi felelősséget is követel.

Nehéz történelmi felelősségről beszélni akkor, amikor úgy nyújtanak be törvényjavaslatot, hogy abban 121-122 rendelet nem szerepel, pedig be kellett volna nyújtani. Valójában ez egy biankó lett, és ezen kívül a kormánypártok közül a nagyobbik kormánypárt még több mint száz módosító javaslatot kíván hozzátenni. Olyanról vitatkozunk most, amelynek igazából nem is látjuk a végkimenetelét, egyrészt biankó, másrészt nem is tudjuk igazából, hogy mit is akar a legnagyobb kormányzó párt.

Amikor úgy minősítettek bennünket, hogy riogatunk, akkor azt gondolom, hogy ez a felelőtlen törvény-előkészítés a riasztás, a riogatás, és ez az, ami bizonytalanságot okoz bennünk itt a parlamentben, és bizonytalanságot okoz a társadalomban, illetve mindazokban, akik közvetlenül érdekeltek az egészségpolitika kialakításában.

Tekintettel arra, hogy egy 106 éves rendszer megváltoztatásáról van szó, engedjenek meg egy nagyon rövid történelmi áttekintést abból a célból, hogy fokozzam azt a történelmi felelősséget, amely itt bennünket kell hogy átjárjon. Az 1891-es XIV. törvényben Baross Gábor szól először arról, hogy az ipari és a gyári alkalmazottak betegség esetén való segélyezése megtörténjen. Ez a korai társadalombiztosítás indulása.

(10.30)

A '27-es törvényt Vass József nyújtotta be, betegség és baleseti kötelező biztosításról szólt ez a törvény, ekkor már általánossá válik. 1963-ra a társadalom 97 százaléka már tagja a társadalombiztosításnak. És most egy pillanatnyi kitérő: az 1987. évi XI. törvény rendelkezései a törvényalkotásra vonatkoznak: a jogalkotó szerveket, a társadalmi szervezeteket, az érdek-képviseleti szerveket be kell vonni az olyan jogszabályok tervezetének előkészítésébe, amelyek az általuk képviselt és védett érdekeket, illetve társadalmi viszonyokat érintik. Sem az intézményi átalakítás, sem a mostani biztosítás átalakítása során nem vonták be az érdekképviseleteket, tájékoztatták őket. Azt gondolom, hogy a kettő között jelentős különbség van.

Érvényes ez az intézményi átalakításra is, hiszen az úgy történt, hogy jóval korábban, a vita megkezdése előtt a kormány már állást foglalt, hogy azt benyújtja - és most megtörtént a törvényjavaslat benyújtása -, miközben még zajlottak a tájékoztatások. Ez is önmagában véve alkotmányossági kifogásokat vet fel. Még egyszer: nem tájékoztatni kell, hanem bevonni. Érdekes volt az egészségügyi bizottság ülése, ahol az államtitkár úr felsorolta, hogy kiket tájékoztattak. Egyetlenegy olyat nem mondott, aki támogatóan lépett volna föl, támogatta volna ezt az átalakítást.

1991-ben a Világbank szakemberei Magyarországon járva a chilei modellt javasolják, de 1992-ben Monterolla úr, a chilei szociális államtitkár a negatív hatások miatt nem javasolja annak bevezetését. 1999-et is meg kell említeni, valóban készült egy koncepció és terv a társadalombiztosítás privatizációjára, de 1999 áprilisában a szentendrei informális kormányülésen a Fidesz-kormányzat elutasította, hogy nem kíván ezzel foglalkozni, tehát a Fidesz nem foglalt állást a több-biztosítós modell mellett. 2005. szeptember 12-én éppen itt a parlamentben egy preőszödi beszéd hangzott el, a következőt mondta a miniszterelnök úr: "Hihetetlen nagy feszültség, ha az egészségügyben egyszerre nagy radikális lépések történnek." A gondolat másik része azt volt, hogy az egészségügyben a több-biztosítós modell nagyon-nagyon távoli, és ezzel gyakorlatilag a Szocialista Párt nem kíván foglalkozni.

A képviselőtársaim elmondták, hogyan szaladtunk rá a 2006-os választásokra, több-biztosítós modellről, sőt több egészségbiztosítási pénztárról sem volt szó, a Szocialista Párt programjában ez nem szerepelt. Kétségtelen, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a több-biztosítós modellt támogatta, vagy legalábbis ez szerepelt programjában, jelen pillanatban is húsz szabad demokrata képviselő az, aki szemben áll a parlament jelentős többségével.

Volt a struktúraátalakítás első lépése, érdemes erről két mondatot mondani. Ahhoz a társadalmi átalakításhoz, ami most az egészségbiztosítás terén zajlik, társadalmi támogatottság kell, a támogatottsághoz pedig bizalom kell. Van-e bizalom akkor, amikor első lépésben a struktúraátalakítás kapcsán Magyarország az egészségügyi fogyasztói indexben tíz helyet visszacsúszott? Van-e bizalom akkor, lehet-e bizalom akkor, amikor 250 milliárd forintot kivonnak az egészségügyből? Lehet-e bizalom akkor, amikor egy belső minisztériumi anyagban arról beszélnek, hogy a betegek 40 százalékát nem a kórházi ellátásban kell kezelni, hanem az alap- és a járóbeteg-ellátásban, ugyanakkor ott semmilyen fejlesztés nem történik? Egészségügyi szakpolitikus mondja, hogy csak most ne legyünk betegek, valahol a kórházak és a szakrendelők között járnak, keresik a helyüket a betegek.

Egy év alatt a kórházak adósságállománya megduplázódott, olyan intézményeket zártunk be, mint az OPNI vagy a Schöpf-Merei. Az OPNI-ról tudni kell, hogy Európa ötödik legrangosabbnak minősített stroke-központja volt, a Schöpf-Merei pedig kis intézmény, mégis világhírnévre tett szert, úgy is nevezték, hogy a Schöpf-Merei-modell, és ennek a bezárása nem jelentett akkora hasznot, nem jelentett akkora spórolást az egészségügy számára, mint azt gondolták. Az OPNI-val kapcsolatban érdemes megemlíteni az ombudsman állásfoglalását is, mindarról, ami ott történt, elítélően nyilatkozott.

De nem csak mi láttuk ezt így. Hadd emlékeztessek a főváros szabad demokrata egészségpolitikusára, Szolnoki Andreára, aki szerint kezelni kellett azokat a változásokat, amelyeket a fővárosban okozott az egészségügyi átalakítás első része, és azt mondta, hogy kármentésre van szükség, és növekedhet a gyermekhalandóság. Ezt szabad demokrata egészségpolitikus mondta.

Hogyan legyen bizalom a további átalakításokhoz? Idéznék dr. Kovács József bioetikus véleményéből. Azt mondja, hogy "ma egészen nyíltan beszélnek arról, hogy a gazdasági korlátok milyen következményekkel járnak, emberek szükségtelenül meghalnak, nem megfelelően látják el őket, vagy a várakozás közben jelentősen romlik az állapotuk". Ha egy országban kevés a műszer, kevés a nővér, kevés az erőforrás, annak mindig vannak következményei, akár a többlethalálozásban is. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem bioetikusa mondta ezt, ezért van az a fajta aggodalom és felelősség, ami bennünket ebben a pillanatban áthat, és ami miatt most megszólalunk.

A most 4221. számon benyújtott törvényben gyakorlatilag két álláspont ütközik. Ütközik a szabad demokraták álláspontja, ütközik a Szocialista Párt álláspontja, és ebből kellett valamilyen közöset összegyúrni. Mindannyian látjuk, sőt szocialistákhoz köthető közgazdászok mondták, hogy ez egy szerencsétlen vállalkozás, ez egy torzszülött, gyakorlatilag nem egészségügyi, szakmai alku, hanem valójában politikai alku született. Most a kommunikációban azt halljuk, hogy a Szocialista Párt elégedett, mert azt mondja, hogy a nemzeti kockázatközösség fennmarad, nincs több-biztosítós rendszer. A szabad demokraták szintén első körben elégedettek, hiszen azt mondják, hogy bejönnek a biztosítók, 49 százaléknyi, tehát kisebbségi résztulajdont szereznek, de többségi tulajdonjogot kapnak az irányításban, kórházakat vásárolhatnak, biztosítva van a nyereség számukra, és egyfajta biztosítók közötti versenyt vizionálnak. Azt gondolom, nem biztos, hogy ez megfelelő és jó szakmai alku. Még egyszer mondom, ez egy politikai alku.

Mi is várható ettől? Hiszen 50-100 milliárd forintot fektetnek be talán a biztosítók. Szerencsétlen dolog, ha előre elmondjuk, hogy mi az, amit mi elvárunk tőlük, ezért 1600 milliárdos egészségügyi alap felett rendelkeznek. Hozzáteszem még, hogy a teljes egészségügyi adatvagyon, az egészségügy mögötti háttéripar, gyógyszeripar, beszállítói ipar, egyéb kapacitások és járulékos szolgáltatások is a befolyásuk alá kerül.

Mi az, amit kivehetnek ebből a rendszerből? Az osztalékfejkvóta 2 százalék lehet, ami ma körülbelül évente 30 milliárdot jelent. 3,5 százalék lehet a működési költségük, az általuk preferált szerződésekben van 10 százalék, 2011-től újabb 20 százalék. Ha ezt összeadjuk, akkor gyakorlatilag egész ügyesen lehet gazdálkodni az egészségügyi törzsvagyon mintegy 25 százalékával. Azt gondoljuk, hogy ez egy szerencsétlen politikai torzszülött, ez egy szerencsétlen politikai alku.

Valójában felvetődik a kérdés, hogy ez most egybiztosítós vagy több-biztosítós modell, kinek is van igaza, a szabad demokratáknak vagy a szocialistáknak. A jelenlegi koncepció a magánbiztosítás, illetve az önkéntes kölcsönös egészségpénztárak szerepét összemossa a kötelező társadalombiztosítási funkciókkal, a magánbiztosítók profitérdekeltsége mindig szemben fog állni a társadalombiztosítás szolidaritási alapelvével. Ez a konfliktus benne van ebben a törvényben, és az a kérdés, hogy akkor most melyik fog érvényesülni. Miután a díjtételbizottságban nem megkerülhető a magánbefektető, miután az igazgatótanácsban döntő szavuk van, teljesen egyértelmű, hogy a jog is mellettük áll, magyarul: a magánbiztosítók profitérdekeltsége előnyt fog élvezni a társadalombiztosítás szolidaritási elvével szemben.

(10.40)

A magánbiztosítás, a szolgáltatás és a biztosítási díj szigorú matematikai számításra épül, amelynek helyébe a törvénytervezet az egész egészségügyi piac feletti diszponálás lehetőségét biztosítja a pénztáraknak, azaz biztosítja a profitjukat. Valóban, a rendszer garanciát ad a magánbefektetőknek. Számomra az is furcsa, hogy a tervezet szerint az alakuló pénztárakban a biztosítottak semmiféle képviseletet nem kapnak. Felvetődik ezután, hogy mit old meg, illetve mit nem old meg ez a rendszer.

Magyarország legsúlyosabb egészségügyi problémája a magyar népegészségügyi helyzet. Erre ez a több-biztosítós modell nem ad megoldást - mindegy egyébként, hogy minek nevezem, ez az átalakítás nem ad megoldást -, és sehol a világon a profitérdekelt befektetőknek nem érdekük a népegészségügyi programok támogatása, tehát ilyen tekintetben ez erre nem ad megoldást. Nem ad megoldást a forráshiányra sem, hiszen éppen az államtitkár úr mondta, hogy ez az egész átalakítás nem a forrásbevonásról szól, másrészt a biztosítási pénztárak felállása, a 12 megyei pénztár kialakítása önmagában véve föl fogja emészteni azt a összeget, amelyet a biztosítók befizetnek.

Hoz-e versenyt a rendszerbe? Ez egy furcsa - valóban hoz - verseny: milyen verseny az, ahol a biztosító megveheti a kórházat? És az általa finanszírozott kórház versenyez az általa nem finanszírozott intézménnyel, ami azt jelzi, hogy ez olyan verseny lesz, ami egyértelműen a biztosítók érdekét szolgálja. Korlátozzák a betegek jogait, sérül az igazságosság, méltányosság elve is, és kialakulnak olyan régiók, amelyeket kukarégióknak nevezhetünk. Nem magam, hanem egészségbiztosítási szakemberek állítják ezt. A hozzáférés jelentősen sérül, és jelentősen romlik az orvos-beteg kapcsolat is.

Nagyon fontos, hogy a költséghatékonyság helyébe a technikai hatékonyság fog belépni. Magyarul, nem az számít, hogy minél nagyobb egészségnyereséget érjünk el minél kevesebb forrásból, hanem mindegy, hogy mit, csak a lehető legolcsóbban.

Mi az, amit megold? - ezzel szeretném is befejezni. Megoldja az egészségügyi ágazat lefölözését, megoldja az egészségügy elüzletiesítését, megoldja vagy garantálja a biztosítók hasznát, kezeli a koalíciós feszültséget, a miniszterelnök hatalmát biztosítja, és alapos a gyanú, hogy politikai és gazdasági érdekeket is szolgál.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu