BOTKA LAJOSNÉ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az azonnali kérdés címe: Titkolni kell vagy dicsekedni lehet, ha ősszel érettségizik a gyerek? Egyébként azt is kérdezhetném képviselőtársaimtól: tudják-e, hogy jelenleg, illetve néhány héttel ezelőtt érettségi időszak indult ebben az országban? A sajtó, legalábbis ami a híradásnak a nyomtatott sajtó részét illeti, de talán a képi sajtó is eléggé mostohán bánik ezzel az új szituációval, úgy is mondhatnám, nem hír, hogy több mint 14 ezer fiatal és idősebb az őszi érettségi vizsgát választotta ebben a tanévben.

De ha visszaemlékszünk 2005-re, akkor volt az első év, amikor az új típusú, úgynevezett kétszintű érettségi vizsgarendszerről döntöttünk, és életbe lépett. Emlékszem az azt megelőző szakmai vitákra. Azt is kérdezhetném az államtitkár úrtól, és kérdezem is, hogy a vizsgaidőszak kapcsán, immár két tanév tanulságai kapcsán a minisztérium hogyan látja, az akkori elképzelések, amelyek a kétszintű érettségi és a tavaszi és őszi vizsgaidőszak szervezése mint hipotézis azt jelentette számunkra, hogy jobban igazodik az eltérő tanulói teljesítményekhez ez a rendszer, jobb teljesítményre sarkallhatja az érettségire jelentkezőket, jobban igazodik a felsőoktatási felvételi rendszer újszerű elvárásaihoz, hogy vajon ez az elvárás, ami annak idején ezt az új rendszert kiépítette, két év tapasztalatából visszaigazolható-e.

Egyébként mondtam egy számot, 14 068 diák számára érettségi időszak ez az időszak novemberben, és 16 273 vizsgatárgyból folyik érettségi, ma már nemcsak azért, mert egyszer nem sikerült, sokkal több egyéni oka van. Remélem, hogy a válaszban, illetve a kiegészítésben még erre lesz módom kitérni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu