DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Azzal kezdeném, amit képviselőtársam mondott, hogy persze hogy tudom, milyen probléma lesz a költségvetés készítésekor, de nem februárban, mert régi önkormányzati vezetőként nekem már megvan a jövő évi költségvetésem, hiszen nagyjából tudom, mire számíthatok, akár abból, tehát hosszú éveken keresztül akár csak a sajtót olvasva, hogy milyen önkormányzati finanszírozás várható a következő évben. Hiszen azt azon alapelemek alapján, amelyeket, mondom, még a sajtót olvasva is fel lehet ismerni, vagy ki lehet olvasni, nyugodtan össze lehet állítani október-november folyamán az önkormányzati forrásösszetételt. És természetesen majd a parlament által elfogadott néhány millióval vagy a nagyobb önkormányzatok szintjén néhány tízmillióval ezen változtat.

(15.20)

Akkor az érdemi részre visszatérve: az önkormányzati költségvetési kapcsolatok, tehát az önkormányzatnak a központi költségvetéssel való kapcsolatai az önkormányzati bevételek egy része. Ezen túlmenően nem tudom, hogy az szja-t hová számította képviselőtársam, mert annál igencsak dinamikus növekedés van, de hozzáteszem, hogy az iparűzési adó vagy az egyéb helyi adók növekedését is figyelembe kell venni.

Szóval, figyelembe kell venni az önkormányzati saját bevételeket is, hiszen az önkormányzat bevételei különböző forrásból, címkézés nélkül keletkeznek, és ezekből kell ellátnia a feladatokat, márpedig ez az 5 százalék erre vonatkozóan áll. Az iparűzési adóval kapcsolatban pedig a GDP-növekedés - lehet, hogy ez nem túl vaskos -, az infláció emelkedése és a megszűnő adókedvezmények is alátámasztják az országos összesenre jelzett növekedést.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu