DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Engem is Szabó képviselő úr értelmezése késztetett arra, hogy szóljak. Két olyan módosító javaslatom volt, amit ismételten a Ház figyelmébe ajánlok. Mind a kettő olyan alacsony értékű, hogy csak százezrelékes nagyságrendben érinti a költségvetést.
Az egyik: a Népszavában is szóba került, és egy szocialista képviselőtársunk a miniszter asszonyt is megkérdezte, hogy a méhnyakrák elleni oltás mikor lehet rendszeres része a magyar megelőzésnek. Van egy olyan oltóanyag a birtokunkban, amely a porciórákot 90 százalékos biztonsággal meg tudja előzni. Ennek bizonyos indokokkal való ingyenessé tételére nyújtottam be módosító javaslatot. Értelmetlen ennek az asztalról való lesöprése, illetve a nem támogatása.
A másik javaslatom a minőségi táplálkozás ellenőrzése és a tisztiorvosi szolgálat segítése az élelmiszer-biztonságban kifejtett szerepéhez. Az ehhez rendelt összeg is töredék, a forrása biztosítható. Egyik javaslatot sem támogatják.
Különösen arra hívom fel a figyelmet, hogy amikor a daganatos betegségnek országos programja van, a minisztérium egyik nagy programja lenne, akkor egy oltással megelőzhető, nagyon költséges, csonkoló műtéttel járó megoldásokat tartalmazó helyzetet nem próbálunk meg valahogy segíteni. Ezekre nem kaptam magyarázatot a törvény-előkészítés és a módosítás szakaszában. Itt látom az ellentmondásokat.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés