DR. HENDE CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Meg szeretném köszönni Szabó Lajos képviselőtársamnak a rendkívül informatív fölszólalását. A probléma tulajdonképpen az, hogy ha már a hozzáértés hiányát, a tények nem elég alapos ismeretét és ebből fakadó téves interpretálását emlegetjük, bizony meg kell említenünk, hogy sajnos ebben Ipkovich György polgármester úr, képviselőtársunk lépett a legsíkosabb talajra, tekintettel arra, hogy a szombathelyi közgyűlés múlt csütörtöki ülésén nagy örömmel és mindnyájunk közös örömére jelentette be, hogy az Országgyűlés már meg is szavazta mind a 100 millió forintot.
Ehhez képest érte a város közvéleményét és minket is mintegy hideg zuhanyként az a keserű felismerés, hogy ez még egyáltalán nincs így; majd talán jövő kedden ezt elmondhatjuk, de ez a tényként közölt bejelentés sajnos már Szombathelyen elhangzott, és ezért is indokolt, hogy erről ilyen sokat beszélünk.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés