DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Ha esetleg valaki arra gondolna, hogy a 35 euró, a 8,5 ezer forint sok volna, akkor megismétlem azt az adatot, hogy a nemzeti vízummal rendelkezők, tehát az érintett vajdasági és kárpátaljai magyarságnak mintegy a fele nem fizet vízumdíjat.

Egyébként pedig a magyar nemzethez való tartozás spirituális. A magyar kultúrnemzet, ebbe a magyar kultúrnemzetbe a román, most esetünkben a szerb és az ukrán politikai nemzet magyar születésű, magyar kultúrában felnőtt tagjai is beletartoznak, következésképpen ez egy spirituális, egy szellemi, az anyanyelvet és a kultúrát jelképesen erősítő gesztus volna. Persze, hogy nem akarok én árnyat borítani vagy pénzt elvenni a regionális és az egyéb fejlesztésektől és a kapcsolattartás más praktikus értelmezésétől. Dehogy! Én csak azt az ajánlatot, előterjesztést vagy javaslatot mondtam el itt a Ház előtt, és ajánlom a tárcának megfontolásra, hogy ne cselezzük ki saját magunkat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ne támadjunk saját magunk hátába a 720 millió forint rovására. A magyar irodalmat, a magyar kultúrát is ilyen jelképes gesztusokkal is talán érdemes volna eljuttatni az érintetteknek, akik máshoz nem juthatnak hozzá. Egyebekben persze egyetértünk, államtitkár úr.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu