DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örömmel szólok egypár szót a lisszaboni szerződés aláírásáról, amire most két nappal ezelőtt került sor Lisszabonban, és valóban, a portugál elnökség időszakának egy kiemelkedő eseménye volt. Nagyon szép, nagyon ünnepélyes körülmények között került erre sor, arra, hogy az Európai Unió tagállamainak kormány- és államfői, külügyminiszterei írhatták alá a szerződést. Ezzel az Európai Unió meghaladja azt a nehéz néhány évet, ami az alkotmányszerződés néhány országban történő leszavazása után jellemezte az együttműködésünket, a továbblépés hiányát. S valóban lehetőséget ad a szerződés aláírása arra, amire Veress József képviselő úr utalt, tehát hogy az Európai Unió a saját intézményi kérdéseivel való foglalkozás után valóban elkezdhet egy olyan munkát, ami az alapvető kihívásokra való válaszok keresése és adása, és ilyen az, hogy hogyan tudunk együtt versenyképesek lenni, hogyan tudjuk felvenni a versenyt a világnak olyan feltörekvő régióival, amilyen például Délkelet-Ázsia vagy néhány olyan ország, Brazília, Japán, Kína, India, amelyek rendkívül gyorsan fejlődnek, és amelyekkel versenyképesnek kell lennünk.

Kereshetjük a válaszokat a klímaváltozás kérdéseire, az energetikai kérdésekre, az energiabiztonsági kérdésekre, kutatás-fejlesztési kérdésekre, a szegénység csökkentésének kérdésére, a harmadik világ fejlődésének a kérdéseire; mindenki ezzel a reménnyel írta ezt alá, hogy erre több lehetőség lesz a közeljövőben. Azt hiszem, hogy ez egy közös siker, a tagállamok közös sikere. Azt hiszem, hogy tekinthetjük ezt Magyarország sikerének is. Magyarország az elsők között ratifikálta az alkotmányszerződést, akkor is a pártok között konszenzus volt arra nézve, hogy ez fontos számunkra, Magyarország érdekeit szolgálja az, hogy ez minél hamarabb valóban hatályba lépjen. Tudjuk, hogy akkor ez nem történt meg.

Most is szeretnénk, és erre jó esélyünk van, hogy Magyarország elsőként vagy az elsők között ratifikálja a lisszaboni szerződést, ami tartalmában megőrizte mindazokat az elemeket, amelyek az alkotmányszerződésben fontosak voltak számunkra. Formában jelent változásokat az alkotmányszerződéshez képest a lisszaboni szerződés, pontosan amiatt, hogy ne kerüljön sor referendumra. Sok országban így is lesz, ahol erre szükség lesz.

Magyar siker ez abból a szempontból is, hogy mindazok belekerültek a lisszaboni szerződés szövegébe, alapelvei közé, amelyeket Magyarország fontosnak tartott. Azt szerettük volna, hogy az alapjogi charta, ami az emberi jogokról szól, ami ténylegesen fontos az állampolgárok közvetlen, mindennapi élete szempontjából, ez része legyen a szerződésnek. Ebben benne foglaltatnak a kisebbségi jogok is, Magyarország ezt mindvégig konzekvensen képviselte.

Magyarország képviselte a tagállamok egyenlőségének az alapelvét is, ami aztán gyakorlati kérdésekre lefordítva fontos lesz számunkra a továbbiakban is.

Fontos volt számunkra mindvégig az, hogy az Európai Unió nemcsak gazdasági közösség, hanem értékközösség is, és ez ma visszatükröződik, egyértelműen kifejeződik a lisszaboni szerződés szövegében. Az is fontos, hogy Magyarországnak ma a pártok mindegyike részéről támogatottsága van a lisszaboni szerződés számára. Fontos ez azért is, mert ez az egyetértés a garancia arra, hogy Magyarország sikeres tud lenni a jövőben is európai uniós működésében.

Szeretnék egypár szót szólni a schengeni csatlakozásunkról is, amire nagyon kevés ideje maradt Veress József képviselő úrnak. Néhány napon belül megtörténik a schengeni zónához való csatlakozásunk. Ez lesz az európai uniós csatlakozásunk egyik legláthatóbb lépése, része, ez az, amit nagyon régóta szerettünk volna. Szerettünk volna úgy közlekedni a határokon át, mint ahogy a nyugat-európai országok polgárai ezt már régóta megtehetik. Most lesz erre lehetőségünk. Ezzel egy komoly lépést teszünk az egyenrangú állampolgárság felé az Európai Unióban.

A Magyarországról szóló jelentések mindvégig azt mutatták, hogy felkészültek vagyunk. Tudjuk, hogy sokféle aggodalom megfogalmazódik ennek kapcsán, és egészen biztos vagyok benne, hogy ezeket az aggodalmakat el fogjuk tudni oszlatni a következő hetekben, hónapokban.

Azt gondolom, ez megfelelő alkalom arra, hogy örüljünk ennek, hogy belépünk a schengeni zónába, egy kicsit tekintsük ezt mindannyiunk karácsonyi ajándékának is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

Forrás: parlament.hu