BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ugye, ez a Magyar Országgyűlés? Néhány percre azt gondoltam, hogy az olasz országgyűlésben töltjük az időnket, Wiener György képviselőtársunk felszólalása alapján. Nagy baj van ott is, gondja van a baloldali kormánynak a társadalommal. Talán itt is, de sokkal nagyobb problémákat kell megoldanunk az elkövetkezendő időszakban. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból.) Többek között azt, hogy a késő délután folyamán önök által elfogadott törvény az elmúlt két évtizedben soha nem látott méretű és erejű tiltakozást váltott ki egyrészt a társadalomban, másrészt pedig a szakmai körökben.

A társadalombiztosítás rendszerével kapcsolatos reform szükségességét az ország lakossága elismeri, tisztelt képviselőtársaim, ugyanakkor a tervezett átalakítás tartalma és módja iránt az állampolgárok több mint kétharmadának nincs bizalma, sőt azt kifejezetten ellenzi.

Tisztelt Képviselőtársaim! A köztársasági elnök úr a törvény Országgyűlésnek történő visszaküldésével egyidejűleg kifejtette, semmilyen nagy reformot nem lehet sikerre vinni a terhet viselő állampolgárok bizalma nélkül. (Zaj. - Az elnök csenget.) Szeretném kiemelni még egyszer: a terhet viselő állampolgárok bizalma nélkül; mert mindannyian tudjuk azt, hogy nem a kormány és nem az ellenzék viseli alapvetően a terhet a magyar egészségügyben, hanem a járulékfizető magyar állampolgárok. Tehát ha az ő megkérdezésük nélkül akarunk ebben a kérdésben döntést hozni, nem járunk el helyesen, mert ők a teherviselők, mindannyian, akik járulékot fizetünk. Erre persze néhány perccel ezelőtt azt mondták, hogy ez szakmai kérdés. Valóban szakmai kérdés, de ha az ember vízvezeték-szerelőt hív (Zaj. - Az elnök csenget.), akkor megnézi azt, hogy kit hív, megvan a választási lehetősége, és olyat hív, akiben megbízik.

Annak ellenére, hogy meglehetősen áldatlan politikai helyzet van Magyarországon, a magyar polgárok többsége még mindig az államban bízik meg, és azt mondja, hogy az állam legyen az, amely felügyeli, ellenőrzi és hozzáférhetővé teszi mindenki számára a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátást.

(18.40)

A járulékfizető állampolgárok viselik a terhet, és őket meg kell kérdezni. A kormány programja egyébként, amelynek alapján a választók többsége bizalmat szavazott a jelenleg hatalmon lévő pártoknak, az egészségügy reformjával kapcsolatban kifejezetten új társadalmi szerződés szükségességét hangsúlyozta. Egy ilyen szerződés az abban részt vevők teljes együttműködését és egyetértését feltételezi, viszont a délután elfogadott törvénnyel ennek a nagyívű elképzelésnek egyetlenegy eleme sem látszik megvalósulni.

A magyar egészségügy a benne dolgozók emberfeletti áldozatvállalása ellenére közismerten aggasztó helyzetbe került, s kizárólag egy széles körű társadalmi egyeztetésen alapuló reform változtathat a magyar lakosság elszomorító demográfiai helyzetén és általános egészségi állapotán.

Tisztelt Képviselőtársaim! A köztársasági elnök úr, amikor visszaadta a törvényt megfontolásra, lehetőséget biztosított ennek az elmulasztott társadalmi vitának a lefolytatására. Lehetőséget és időt biztosított a társadalom számára, hogy ébredjék már föl, tájékozódjon, nyilvánítson véleményt, és az önök számára, tisztelt kormánypárti képviselők és tisztelt kormányzati tisztségviselők, lehetőséget biztosított arra, hogy meghallgassák az állam polgárait; ne csak meghallhassák, hanem a többség álláspontját képviseljék itt, a tisztelt Házban.

Itt szeretnék köszönetet mondani a civil társadalom nevében azon kormánypárti képviselők számára, akik az elmúlt hetekben vagy az elmúlt egy hónapban rendelkezésre álltak, a választópolgárok rendelkezésére álltak, hogy meghallgassák őket. Hogy nem volt haszontalan ez az eltöltött egy hónap, és a köztársasági elnök úr is bölcsen döntött, mutatja azt, hogy legalább egyetlenegy kormánypárti képviselőt sikerült meggyőzni az elmúlt hetekben - csak így tovább! -; a civil társadalom, a civil kezdeményezés, a civil hang hallatása igenis meghozhatja szépen lassan a maga eredményét.

Mindeközben, tisztelt képviselőtársaim, egy, a magukat Hatvankettek értelmiségi csoportosulásnak nevező közösség - magában foglalva a baloldali, ökopolitikai, konzervatív értékrendet valló közéleti szereplőket, értelmiségieket, maguk között tudva Gazsó Ferencet vagy éppen Sipos József történészt, a Magyar Szocialista Párt társadalompolitikai tagozatának tagjait... Itt jelzem a civil világ aggodalmát, hogy remélhetőleg nem ezért a szerepvállalásukért minősítették vissza a Magyar Szocialista Párt társadalompolitikai tagozatát, nem azért, mert kiálltak amellett, hogy ez az egész biztosítási reform ebben a formában nem alkalmas arra, hogy baloldali, szolidáris értékek mentén biztosítsa a továbbiakban ennek az országnak, az ország állampolgárainak az egészségügyi ellátását.

De az eltelt néhány hétben, a már említett Hatvanketteknek is köszönhetően a magyar közélet tematizálása is jó irányba mozdult el. Mind a kereskedelmi, mind a hírtelevíziók, mind pedig a közszolgálati televízió, a sajtó lehetőséget biztosított arra, hogy végre ne politikusok, magukat szakembereknek kinevező politikusok beszéljenek egymással, hanem szakemberek, a civil társadalomban ott lévő, értéket képviselő, felkészült szakemberek.

Mindannyiunk számára, azon képviselőtársaim számára is, akik részt vehettünk ezeken a beszélgetéseken, találkozókon, annak a lehetősége körvonalazódott, hogy valóban a civil társadalom meg tudja fogalmazni elvárásait, meg tudja fogalmazni javaslatait, tudja artikulálni és el tudja juttatni a politikai döntéshozók felé. Nos, ennek a kezdeményezésnek, amelynek a kimunkálói között ott volt Bencze Izabella, aki fölhívta a figyelmét minden politikustársunknak, képviselőtársunknak, és a képviselőcsoport, a kormány és a köztársasági elnök úr figyelmét is fölhívta arra, hogy van egy lehetőség, amelynek következtében az elmaradt társadalmi vitát lezárandó megkérdezhetjük a választópolgárokat, hogy egyetértenek-e az önök által elfogadott egészségbiztosítási törvénnyel.

Ugyanis az alkotmány 28/C. § (4) bekezdése a köztársasági elnök és a kormány mellett az országgyűlési képviselők egyharmada számára is lehetőséget biztosít arra, hogy legkésőbb a zárószavazás befejezésekor a törvényt megerősítő népszavazás kezdeményezésével erősítse meg a törvény által szabályozott körben azt a bizalmat, amelyből származó állampolgári elvárások képviseletére az országgyűlési képviselők esküt tettek.

Nos hát, tisztelt képviselőtársaim, ezért kérjük a civil társadalom megszólítását meghallva, a Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői, az Országgyűlést, hogy rendelje el az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény népszavazásra bocsátását. A népszavazás során a választópolgárok - élve alkotmányos jogukkal - megerősíthetik vagy elvethetik ezt a törvényt. A népszavazás törvényt megerősítő eredménye az ország lakosságának a hatalomba és a demokráciába vetett bizalmát állítaná vissza, a törvényt elvető vélemény pedig újabb, hatékonyabb, az egész társadalommal és az egészségügyi szakmával kialakított konszenzuson alapuló reformmegoldás kidolgozására ösztönözné az egészségügyi kormányzatot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az egyetlenegy útja van a társadalmi béke helyreállításának Magyarországon. Nem arra kaptunk felhatalmazást, hogy üzleti érdekcsoportoknak feleljünk a képviselői eskünk alapján, hanem a választóinknak kell felelnünk; velük szemben tartozunk felelősséggel. Az is elhangzott a vita során, ez újabb pénzügyi kiadást jelent a költségvetés számára.

Arra szeretném fölhívni mindannyiunk figyelmét, hogy ezzel még spórolhatunk is: megspórolhatunk félévnyi vizitdíjat abban az esetben, ha a parlament a mai napon lehetőséget biztosít arra, hogy a szociális népszavazás keretében március 9-én ebben a kérdésben is állást foglalhassanak az ország polgárai. Ez jó lenne a társadalomnak, jó lenne az egészségügynek, és ez jó lenne magának a költségvetésnek is.

És ha képviselőtársaim az itt érzékelt hangulatból fakadóan arra az álláspontra helyezkednének, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség vagy a Kereszténydemokrata Néppárt indítványát le kell szavazniuk, akkor tévedésben vannak és illúziókat kergetnek. Nem a Fidesz-Magyar Polgári Szövetségről és a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőiről van most szó, hanem a magyar társadalomról, a magyar társadalom teherbíró képességéről, egészségéről, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés lehetőségéről.

Ezt kell biztosítani, tisztelt képviselőtársaim, és ha úgy gondolják, hogy most a kesztyűt elegánsan odadobják a patkó másik oldalára, akkor annak tudatában tegyék, hogy nem képviselőtársaimat fogják ezzel nehéz helyzetbe hozni, hanem ezt a kesztyűt odadobták a társadalom elé, amit - az elmúlt hetek alapján leszögezhetjük mindannyian - föl is fognak venni kulturált körülmények között, szakmai viták közepette, ha kell, az őszi népszavazásig bezárólag meg fogják győzni a társadalmat arról, hogy az a törvény, amelyet önök elfogadtak, nem szolgálja ennek a nemzetnek a jövendőjét.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu