DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Idézett a miniszter asszony, ezért elmondom, hogy annak az irománynak a 15. oldala azt tartalmazza: az egészségügyi ellátások finanszírozása tekintetében szükséges a szolidaritáselvű közfinanszírozott egészségbiztosítás rendszerének fenntartása, az egészségügy egységes közfinanszírozása esetén a szolgáltatást vásárló van előnyben, ezért az árak alacsonyabbak. Többet nem olvasok föl belőle, én azt hiszem, hogy talán ezt kellett volna idézni.

A köztársasági elnök úr visszaküldte ezt a törvényt, alkotmányossági kifogást - képviselőtársaim azt mondják - nem talált az elnök úr; garanciális elemekkel kellett volna megerősíteni. Szeretném elmondani, hogy a mi alkotmányunk a 70. §-ában azt mondja ki, hogy a Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg, nem egy vagy több biztosítóval, hanem a társadalombiztosítással valósítja meg, és a rendszerváltás periódusában az önkormányzati törvénnyel odahelyeztünk intézményeket, azaz tulajdont az önkormányzathoz egy fenntartásfejlesztési kötelezettséggel és egy ellátási felelősséggel. Mindezeknek kell megfelelni - mivel az önkormányzati törvény is kétharmados törvény - vagy kellene megfelelni ennek a törvénynek.

Még egyet szeretnék elmondani, mert azt szokták mondani, hogy van, akit a tudás nem korlátoz, van, akit a nem tudás korlátoz. Hát hogy a nem tudás ne korlátozza önöket, ezért szeretnék néhány olyan adatot mondani, amelyek az önök számára is ismertek, illetve egy része talán nem, mert az elmúlt héten jelent meg. Még egy, hogy változhat-e az ember véleménye. Én bízom benne, hogy az önök véleménye is változik, mert Szent-Györgyi Albert Nobel-díjasunk egyszer egy élettani kongresszuson fölállt, és azt mondta, hogy elolvastam Krebs dolgozatát tegnap, ezért a mai napon szögesen ellentétes véleményt fogok kifejteni. Ez a szöges ellentét lenne az, hogy ha önök ma nem szavaznák meg a törvényüket, és rádöbbennének arra, hogy valami baj van.

Valami baj van, amit januárban már jelzett a WHO-előadás, amire itt Kökény úr is utalt, más is utalt, hiszen annak a rövid üzenete akkor az volt, hogy a magyarországi több-biztosítós rendszer bevezetésének elemzése két fontos szempontból is téves. Nincs logikus összefüggés az azonosított problémák és a javasolt megoldás között, illetve általánosságban az egészségügy finanszírozásának elemzése során alkalmazott megközelítésmód korszerűtlen, elavult. És hogy ez mennyire így van, ennek az felel meg, hogy az elmúlt hét szerdáján a New England Journal of Medicine-ben megjelent: Piacalapú kudarc, különvélemény az Egyesült Államok egészségügyi kiadásairól; figyelmükbe ajánlom, el is fogom juttatni mindegyikükhöz. Itt olyanokat mondanak ki, mert miniszter asszony hívószavai olyanok voltak, hogy rossz hatásfokkal dolgozunk, pazarló a rendszer, szükségszerűen rosszul működik a rendszer, és a verseny és a választás lehetősége azért van, hogy jobb legyen a betegeknek.

Kérem, ez a dolgozat azt mondja ki, hogy ugyan azt tartják a piacokról, hogy optimalizálják a hatékonyságot, ezzel a széles körben elterjedt nézettel szemben szó nincs erről, mert a piaci alkalmazkodás az egészségügyben nem érvényesül. Sőt, tételesen azt mondja, hogy a magánbiztosítási rendszer a költségek leszorítására két technikát alkalmaz, kockázatszelekciót és fedezetszolgáltatások szűkítését, illetve a szolgáltatók részére a kifizetések visszafogását, és a döntő, aminek az első lépése már megtörtént, hiszen a vizitdíjjal, kórházi napidíjjal már érvényesül, ezt mondja ez a dolgozat, hogy a költségek áthárítása a betegekre. És ez a költségáthárítás tulajdonképpen az igaz pillanatot késlelteti, és valahol a betegeknek a hosszú távú költségeit még meg is növeli.

A másik költségtakarékossági taktika pedig a levonások és a fix díjak megemelése, amelyeknek az a nem titkolt céljuk, hogy lebeszéljék az embereket az orvoshoz járásról. Kérem, ezt Amerikában írják, és azt kell mondanom, hogy az orvoshoz járásról való lebeszélés már nálunk is érvényesül, mert ne feledjük el, hogy egy vizitdíj másfél kiló kenyér, de lassan lehet, hogy egy kiló kenyeret lehet csak majd venni érte.

Még egy eleme van ennek a rendszernek, amit be kívánunk vezetni, vagy önök be kívánnak vezetni, hogy egy olyan aszimmetriát hoz létre a rendszerben - és megint idézem, hogy a nem tudás ne akadályozza meg önöket -, hogy a sürgősségi osztály veszteséget termel, mivel vannak rendszerek, amelyek nyereségesek; szétszervezik az osztályokat. Igen, szétszervezik az osztályokat, illetve áttelepítik az osztályokat.

Nagyon érdekes egy másik megállapítása ennek a dolgozatnak. Az egyetemes rendszer, azaz az egybiztosítós rendszer sokkal kevesebbet szenved az egyidejű, indokolatlan túl- és alulfinanszírozásban megmutatkozó forrásallokációtól, ami egy profitmaximálás hiányára vezethető vissza. A profitmaximálás és a vezetők díjazása, a kontraszelekció, mindezek azok az elemek, amelyeket ez a dolgozat fölhoz, egy olyan rendszerben, ahol a GDP 20 százalékát költik az egészségügyre. A végső summája ennek a dolgozatnak, amit a figyelmükbe ajánlok: szükség lenne egy igazi nemzeti egészségbiztosításra, amely nem a magánbiztosításon alapul.

Ezt mondják múlt héten Amerikában, mi pedig a WHO elmondása szerint is egy korszerűtlen rendszert, visszalépő rendszert akarunk bevezetni. Ne tegyék!

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu