DR. PESTI IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Perjési képviselőtársamnak szeretnék válaszolni. Igen nagyvonalúan kezeli a tényeket és a valóságot. 2002 és 2006 között az ÁSZ jelentése szerint az egészségügyi kiadások 14-16 százalékkal növekedtek, ami azt jelenti, hogy még az infláció mértékét sem érték el, tehát nem igaz az, hogy az egészségügybe jelentős forrásokat tettünk be, és azok számolatlanul tűntek volna el.
A másik fontos, hogy jelen van a miniszter asszony, aki annak idején az irányított betegellátási modell fölött bábáskodott, és ennek - 2004-ben egy szakmai konferencián elhangzott - az volt a rezüméje, hogy a magyar egészségügy alulfinanszírozott.
És hogy Béki Gabriella képviselőnek is válaszoljak, hogy valóban jelentős forrásbevonás történik-e. Nagy valószínűséggel a biztosítók által felállított rendszer el fogja vinni ezt a 120 milliárdot vagy annak nagyon jelentős részét. De ezt nem én mondom, hanem Kincses Gyula maga mondta, hogy ez a rendszer most, a biztosítók belépése nem forrásbevonásról szól. Úgyhogy kérem szépen képviselőtársamat, figyeljen oda, hogy mit mond az államtitkár úr. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés