ELNÖK: Köszönöm szépen a zárszavát, miniszter asszony.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a vitát lezárom. Soron következik a ki nem hirdetett törvényhez benyújtott módosító javaslatokról történő határozathozatal.

(16.50)

Bejelentem, hogy a T/4221/335. számú módosító javaslatot, amelyet az ajánlás 18. pontja tartalmaz, előterjesztői visszavonták.

Bejelentem, hogy az ajánlás 1. és 4. pontja kivételével az előterjesztő valamennyi módosító javaslatot támogatja. Az 1. és 4. összetartozó pontok elfogadását viszont kizárja a támogatott módosító javaslatok sora. Annak érdekében, hogy ezekről szavazni lehessen, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja külön szavazásra kérte az ajánlás 2. pontját.

Először a támogatott indítványokról szavazunk, a külön szavazásra kért két pont kivételével. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító indítványt 198 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az ajánlás 1. és 4. pontjairól szavazunk, amelyben Csáky András a preambulum felvezető szövege helyett a törvény célját különös rendelkezésben terjeszti elő. A bizottságok nem támogatják. És önök? (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatot 7 igen szavazattal, 194 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett utasította el.

Most az ajánlás 2. pontjáról döntünk az egészségügyi bizottság javaslata szerint. Az előterjesztő és a bizottságok egyaránt támogatják; az MDF kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 206 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül támogatta a módosító indítványt.

Tisztelt Képviselőtársaim! A zárószavazás előtt megkérdezem, hogy van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Senki sem jelentkezik.) Nincs.

Most zárószavazás következik, amelyről a Fidesz képviselőcsoportja név szerinti szavazást kért. Ennek menete a szokásos rendben zajlik. Kérem képviselőtársaimat, hogy nevük elhangzásakor álláspontjukat felállva ismertessék, a jegyzőket pedig, hogy hangosan visszaismételve rögzítsék azokat.

Tájékoztatom önöket, hogy a határozathozatalt követően, az összeszámlálás időtartamára 15 perces szünetet fogunk elrendelni.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt az iménti módosításokkal együtt. Kérem, név szerint szavazzanak! Jegyző úr!

(A jegyzők felváltva olvassák a képviselők nevét, majd megismétlik az elhangzott szavazatokat.)

Dr. Áder János: nem.

Ágh Péter: nem.

Alexa György: igen.

Alföldi Albert: igen.

Almássy Kornél: nincs jelen.

Dr. Ángyán József: nem.

Arató Gergely: igen.

Dr. Aszódi Pál: nem.

Dr. Avarkeszi Dezső: igen.

Babák Mihály: nem.

Bagi Béla: nem.

Dr. Baja Ferenc: igen.

Balla György: nem.

Balla Mihály: nem.

Balog Zoltán: nem.

Balogh József (MSZP): igen.

Balogh József (Fidesz): nem.

Dr. Balogh László: igen.

Dr. Balsai István: nem.

Bánki Erik: nem.

Bányai Gábor: nem.

Barabásné Czövek Ágnes: igen.

Dr. Bárándy Gergely: igen.

Dr. Baráth Etele: igen.

Básthy Tamás: nem.

Bebes István: nem.

Becsó Zsolt: nem.

Bedő Tamás: igen.

Béki Gabriella: igen.

Bencsik János: nem.

Bernáth Ildikó: nem.

Bíró Ildikó: nem.

Dr. Bóka István: nem.

Bodó Imre: nem.

Bókay Endre: igen.

Boldvai László: igen.

Borenszki Ervin: igen.

Dr. Boross Péter: nem.

Borsos József: nem.

Dr. Bóth János: igen.

Botka Lajosné: igen.

Dr. Botka László: igen.

Dr. Bőhm András: igen.

Dr. Braun Márton: nincs jelen.

Burány Sándor: igen.

Dr. Buzás Péter: igen.

Czerván György: nem.

Dr. Czinege Imre: igen.

Dr. Czira Szabolcs: nem.

Czomba Sándor: nem.

Dr. Csákabonyi Balázs: igen.

Dr. Csáky András: nem.

Csampa Zsolt: nem.

Dr. Csapody Miklós: nincs jelen.

Császár Antal: nem.

Cseresnyés Péter: nem.

Dr. Cser-Palkovics András: nem.

Dr. Csiha Judit: igen.

Csizmár Gábor: igen.

Csontos János: igen.

Dr. Dancsó József: nem.

Dr. Dávid Ibolya: nem.

Deák Istvánné: igen.

Demendi László: igen.

Demeter Ervin: nem.

Dér Zsuzsanna: igen.

Dr. Deutsch-Für Tamás: nem.

Domokos László: nem.

Donáth László: igen.

Dr. Dorkota Lajos: nem.

Ecsődi László: igen.

Ékes Ilona: nem.

Ékes József: nem.

Dr. Eörsi Mátyás: igen.

Erdős Norbert: nem.

Érsek Zsolt: igen.

Dr. Faragó Péter: igen.

Farkas Flórián: nem.

Farkas Imre: nincs jelen.

Farkas Sándor: nem.

Dr. Fazekas Sándor: nem.

Fedor Vilmos: igen.

Fehérvári Tamás: nem.

Fetser János: igen.

Filló Pál: nincs jelen.

Firtl Mátyás: nem.

Dr. Fodor Gábor: igen.

Fogarasiné Deák Valéria: igen.

Dr. Fónagy János: nem.

Font Sándor: nem.

Földesi Zoltán: igen.

Frankné dr. Kovács Szilvia: igen.

Fülöp István: nem.

Gál J. Zoltán: igen.

Dr. Gál Zoltán: nincs jelen.

Dr. Garai István Levente: igen.

Gazda László: igen.

Geberle Erzsébet: igen.

Dr. Géczi József Alajos: igen.

Dr. Gedei József: igen.

Dr. Gegesy Ferenc: igen.

Godó Lajos: igen.

Dr. Gógl Árpád: nem.

(17.00)

Gőgös Zoltán: igen.

Göndör István: igen.

Dr. Gruber Attila: nem.

Gulyás Dénes: nem.

Gulyás József: igen.

Gúr Nándor: igen.

Gusztos Péter: igen.

Gy. Németh Erzsébet: igen.

Gyárfás Ildikó: igen.

Dr. Gyenesei István: nem.

Dr. Gyimesi Endre: nem.

Gyula Ferencné: igen.

Gyurcsány Ferenc: igen.

Hadházy Sándor: nem.

Hagyó Miklós: igen.

Dr. Hajdu Attila: igen.

Hajdu László: igen.

Halász János: nem.

Halmai Gáborné: igen.

Dr. Hankó Faragó Miklós: igen.

Dr. Hargitai János: nem.

Harrach Péter: nem.

Dr. Havas Szófia: igen.

Hárs Gábor: igen.

Dr. Heintz Tamás: nem.

Dr. Hende Csaba: nem.

Herbály Imre: igen.

Herényi Károly: nem.

Dr. Hiller István: igen.

Hirt Ferenc: nem.

Hock Zoltán: nem.

Dr. Hoffmann Rózsa: nem.

Horn Gábor: igen.

Dr. Horn Gyula nem gyakorolja képviselői jogait.

Horváth Csaba: igen.

Horváth István: nem.

Dr. Horváth János: nem.

Dr. Horváth Klára: igen.

Dr. Horváth Zsolt (Bács-Kiskun megye, 2. vk.): nem.

Dr. Horváth Zsolt (Veszprém megye, 6. vk.): nem.

Dr. Hörcsik Richárd: nem.

Dr. Ipkovich György: igen.

Dr. Iván László: nem.

Iváncsik Imre: igen.

Ivanics Ferenc: nem.

Jakab István: nem.

Dr. Jánosi György: igen.

Járvás István: nem.

Jauernik István: igen.

Dr. Józsa István: igen.

Juhász Ferenc: igen.

Juhász Gábor: igen.

Dr. Juhászné Lévai Katalin: igen.

Káli Sándor: igen.

Dr. Kálmán András: igen.

Dr. Kapolyi László: igen.

Kárpáti Tibor: igen.

Dr. Karsai József: nem.
(Nagy taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Karsai Péter: nem.

Katanics Sándor: igen.

Dr. Katona Béla: igen.

Katona Kálmán: nem.

Dr. Kékesi Tibor: igen.

Kékkői Zoltán József: nem.

Dr. Kelemen András: nem.

Keleti György: igen.

Keller László: igen.

Dr. Kerényi János: nem.

Kis Péter László: igen.

Kiss Attila: nem.

Kiss Ferenc: igen.

Kiss Péter: igen.

Kocsi László: igen.

Dr. Kóka János: igen.

Dr. Kolber István: igen.

Dr. Kontrát Károly: nem.

Kontur Pál: nem.

Kormos Dénes: igen.

Korózs Lajos: igen.

Kósa Lajos: nem.

Koscsó Lajos: igen.

Koszorús László: nem.

Kovács Ferenc: nem.

Kovács Kálmán: igen.

Kovács Tibor: igen.

Dr. Kovács Zoltán: nem.

Dr. Kozma József: igen.

Dr. Kökény Mihály: igen.

Dr. Kövér László: nem.

Kránitz László: igen.

Kubatov Gábor: nem.

Kuncze Gábor: igen.

Dr. Kupper András: nem.

Kuzma László: nem.

Laboda Gábor: igen.

Lakos Imre: igen.

Dr. Lamperth Mónika: igen.

Dr. Lanczendorfer Erzsébet: nem.

László Tamás: nem.

Lasztovicza Jenő: nem.

Dr. Latorcai János: nem.

Dr. Lázár János: nem.

Dr. Legény Zsolt: igen.

Lénárt László: igen.

Lendvai Ildikó: igen.

Lengyel Zoltán: nem.

Lezsák Sándor: nem.

Lombos István: igen.

Dr. Lukács Tamás: nem.

Lukács Zoltán: igen.

Mádi László: nem.

Dr. Magda Sándor: igen.

Dr. Magyar Bálint: igen.

Mandur László: igen.

Manninger Jenő: nem.

Márfai Péter: igen.

Márton Attila: nem.

Dr. Matolcsy György: nem.

Dr. Mátrai Márta: nem.

Mécs Imre: igen.

Dr. Medgyasszay László: nem.

Meggyes Tamás: nem.

Dr. Mester László: igen.

Mesterházy Attila: igen.

Dr. Mikola István: nem.

Mohácsi József: igen.

Dr. Molnár Ágnes: nem.

Molnár Albert: igen.

Molnár Béla: nem.

Dr. Molnár Csaba: igen.

Molnár Gyula: igen.

Dr. Molnár Lajos: igen.

Molnár László: igen.

Molnár Oszkár: nem.

Dr. Molnár Zsolt: igen.

Móring József Attila: nem.

Dr. Nagy Andor: nem.

Dr. Nagy Gábor Tamás: nem.

Dr. Nagy Imre: igen.

Nagy István: nem.

Nagy Jenő: igen.

Dr. Nagy Kálmán: nem.

Nagy László: igen.

Nagy Sándor: nem.

Dr. Navracsics Tibor: nem.

Németh Zsolt: nem.

Nógrádi László: nem.

Nógrádi Zoltán: nem.

Nyakó István: igen.

Dr. Nyitrai Zsolt: nem.

Nyitray András: nem.

Dr. Nyul István: igen.

Dr. Ódor Ferenc: nem.

Dr. Oláh Lajos: igen.

Dr. Orbán Viktor: nem.

Dr. Orosz Sándor: igen.

Örvendi László József: nem.

Paizs József: igen.

Pál Béla: igen.

Pál Tibor: igen.

Dr. Pálinkás József: nem.

Pánczél Károly: nem.

Papp József: igen.

Páva Zoltán: igen.

Pelczné dr. Gáll Ildikó: nem.

Dr. Perjési Klára: igen.

Dr. Pesti Imre: nem.

Dr. Pető Iván: igen.

Pettkó András: nem.

Podolák György: igen.

Pokorni Zoltán: nem.

Dr. Pósán László: nem.

Potápi Árpád: nem.

(17.10)

Puch László: igen.

Dr. Puskás Tivadar: nem.

Püski András: nem.

Rába László: igen.

Rácz István: nem.

Rácz Róbert: nem.

Rákóczy Attila: igen.

Dr. Répássy Róbert: nem.

Révész Máriusz: nem.

Rogán Antal: nem.

Rónavölgyi Endréné: igen.

Rózsa Endre: igen.

Dr. Rubovszky György: nem.

Dr. Salamon László: nem.

Sándor István: igen.

Dr. Sándor Klára: igen.

Dr. Schiffer János: igen.

Schmidt Ferenc: nem.

Dr. Schvarcz Tibor: igen.

Schwartz Béla: igen.

Dr. Selmeczi Gabriella: nem.

Dr. Semjén Zsolt: nem.

Dr. Simicskó István: nem.

Dr. Simon Gábor: igen.

Simon Gábor: igen.

Dr. Simon Miklós: nem.

Soltész Miklós: nem.

Sós Tamás: igen.

Dr. Spiák Ibolya: nem.

Dr. Steiner Pál: igen.

Dr. Suchman Tamás: igen.

Szabados Ákos: igen.

Szabados József: igen.

Dr. Szabó Erika: nem.

Dr. Szabó Éva: igen.

Szabó György: igen.

Szabó Gyula: igen.

Szabó Imre: igen.

Szabó Lajos: igen.

Szabó Vilmos: igen.

Dr. Szabó Zoltán: igen.

Dr. Szabóné Müller Timea: igen.

Dr. Szakács Imre: nem.

Dr. Szakács László: igen.

Szalay Ferenc: nem.

Szántó János: igen.

Dr. Szanyi Tibor: igen.

Szászfalvi László: nem.

Szatmáry Kristóf: nem.

Dr. Szekeres Imre: igen.

Dr. Szép Béla: igen.

Szijjártó Péter: nem.

Dr. Szili Katalin házelnök nem szavaz.

Szirbik Imre: igen.

Szűcs Erika: igen.

Szűcs Lajos: nem.

Tállai András: nem.

Tasnádi Péter: igen.

Tasó László: nem.

Tatai-Tóth András: igen.

Teleki László: igen.

Tellér Gyula: nem.

Dr. Tilki Attila: nem.

Dr. Tittmann János: igen.

Tóbiás József: igen.

Dr. Toller László nem gyakorolja képviselői jogait.

Dr. Tompa Sándor: igen.

Tóth András (MSZP): igen.

Tóth András (független): nem.

Tóth Ferenc: nem.

Tóth Gábor: nem.

Tóth Gyula: igen.

Dr. Tóth István: igen.

Tóth József: igen.

Dr. Tóth József: igen.

Tóth Károly: igen.

Tóth Tiborné dr.: igen.

Török Zsolt: igen.

Tukacs István: igen.

Dr. Turi-Kovács Béla: nem.

Dr. Ujhelyi István: igen.

V. Németh Zsolt: nem.

Dr. Vadai Ágnes: igen.

Varga József: nem.

Dr. Varga László: igen.

Varga Mihály: nem.

Varga Zoltán: igen.

Varju László: igen.

Dr. Vas János: nem.

Vécsi István: igen.

Végh Tibor: igen.

Velkey Gábor: igen.

Dr. Veres János: igen.

Veress József: igen.

Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi: igen.

Vigh László: nem.

Vígh Ilona: nem.

Dr. Világosi Gábor: igen.

Vincze László: nem.

Dr. Vitányi István: nem.

Dr. Vitányi Iván: igen.

Dr. Vojnik Mária: igen.

Warvasovszky Tihamér: igen.

Dr. Wiener György: igen.

Winkfein Csaba: igen.

Wittner Mária: nem.

Zatykó János: igen.

Dr. Zombor Gábor: nem.

Zsigó Róbert: nem.

Forrás: parlament.hu