SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Azért nehéz elfogadnom a választ, mert mindaközben, amit ön elmondott, a hazai vállalkozások konjunktúraindexe az elmúlt 15 évben ilyen alacsony nem volt, és ha megnézzük, hogy a magyar kis- és középvállalkozások miért néznek alapvetően pesszimistán a jövőbe, azért, mert nem bíznak a kormány programjaiban, és nem bíznak a kormány gazdaságfejlesztésében.
Egy dologra szeretnék utalni, hogy valóban vannak vállalkozások, és valóban be lehet mutatni egy-két sikertörténetet, mint ahogy ebben a kiadványban a kormányzat ezzel meg is próbálkozik, csak az az egyetlenegy probléma, hogy az itt bemutatott vállalkozó egyébként nem más, mint a nyírbátori önkormányzat azon független képviselője, aki biztosítja az MSZP többségét a városban. Elég kevés magyar vállalkozó mondhatja el azt, hogy ilyen erős pozícióban van, hogy egy kormánypárti többség városi vezetését támogatja.
Így lehet, hogy valóban lehet vállalkozást fejleszteni (Dr. Veres János: Ne vádaskodjon!), így lehet valóban sikeresnek lenni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A magyar kisvállalkozások tízezreinek, százezreinek nincs ilyen lehetősége. Nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés