MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány dolgot helyre kell rakni. Az egyik az, hogy ha egy szociálpolitikai eszköz vonatkozásában állít valaki valamit, az nem azt jelenti, hogy általában a szociális támogatásokra igaz az, amit mond. Attól, hogy a családi pótlék összege nem változott, attól még volt gyermekek után járó adókedvezmény, amiről nem mondta el a képviselő úr, hogy megszüntették. Kik szüntették meg? A szocialisták szüntették meg. (Pettkó András: Úgy van! - Csizmár Gábor: Nem szűnt meg!) Megszüntették! Nagyon sok ember esetében megszüntették, nagyon sokan elesnek most ettől a kedvezménytől, és összességében kéne nézni az egész szociálpolitikai támogatási rendszert, amiben persze már nem lenne igazuk, mihelyt ezen mezőbe kilépünk.
A másik dolog: hiába nőnek esetleg - vagy nőnének, tételezzük fel, hogy nőnek - a szociális támogatások, ha az árak ennél jobban nőnek, és a megélhetés romlik, mert nemcsak szociális támogatásokból kellene az embereknek megélniük, hanem munkából, nyugdíjból és a többi. És ha ezek nem követik az inflációt, vagy azt a megélhetési költséget nem fedezik, ami az adott körben indokolt, akkor az emberek csúsznak lefelé, és ezt tapasztaljuk most. És az infláció - és ezt ki kell mondani - a közgazdászok szerint nemcsak egy lázas állapot a gazdaság számára, ahol a beruházók és általában az emberek nem tudnak előre tervezni, különösen, ha egy hektikus inflációról, tehát ugrándozó inflációról van szó, amit az elmúlt öt évben tapasztalnunk kellett, hanem az infláció általában - és ki kell mondani - a szegények adója. Tehát az infláció általában azoknak jelenti a legnagyobb problémát és terhet, akik nem tudják ezt továbbhárítani, akik a legjobban ki vannak szolgáltatva, akiknek nincsenek megtakarításaik.
Kik ezek az emberek? A többgyerekesek, nagycsaládosok és általában a szociális helyzet tekintetében nehezebb helyzetben levők. És bizony az érmék kivonása azt mutatja, mint ahogy Varga elnök úr is elmondta, hogy az infláció növekedése miatt kényszerülünk erre rá, és az infláció növekedése pedig a szegények életében egy negatív, egyértelműen negatív és válságos szituáció, mint ahogy ezt nagyon sokan most ma Magyarországon megszenvedik.
Köszönöm szépen. (Pettkó András tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés