MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem akartam már hozzászólni, de Keller László képviselőtársam megjegyzése nem maradhat megválaszolatlanul. Pontosítani kell a nyilvánosság, illetve a jegyzőkönyv számára is. Ő azt mondta, hogy beszélgetés folyt az euró bevezetéséről. Kérem, tisztelt képviselő úr, 2002-ben László Csaba a költségvetési bizottság ülésén, kérdésre válaszolva hivatalosan megerősítette mint pénzügyminiszter-jelölt, hogy az euró bevezetését 2007-ben vállalja a kormány. Melyik kormány? Az ön kormánya, tehát a szocialista-szabad demokrata kormány. Nem tudom, hogy mi kell ennél több, egy ennél hivatalosabb megnyilatkozás, mint hogy egy parlament költségvetési bizottságában a pénzügyminiszter-jelölt a programjában, illetve az őt érintő ügyben egyértelműen megszólal.

Ha önnek ez sem elég: ki volt Medgyessy Péter? Miniszterelnök, a Szocialista Párt jelöltjeként lett miniszterelnök, tehát az ön támogatásával. Medgyessy Péter 2003-ban azt mondta, hogy 2008-ban - már több mint egy hónapja január 1-je elmúlt - Magyarországon euróval lehet fizetni; Medgyessy Péter miniszterelnök mondta. Nem beszélgetés folyt, hivatalos személy hivatalosan, konkrétan deklarált valamit. Ez utólag ma már a tévedések vagy hazugságok körébe sorolható, nem fogalmazok olyan durván, mint Gyurcsány Ferenc, tehát nem valósult meg. Nem valósult meg!

Önök ígérték, ezt is ígérték, sok minden mást is ígértek, de ez sem valósult meg, mint ahogy nagyon sok minden más sem. Kérem, ha euróval lehetne fizetni, akkor Magyarországon egy jobb ország lenne, az emberek jobban élnének, boldogabbak lennénk, kiegyensúlyozottabbak lennénk. Sajnos, nem ez a helyzet, tisztelt Keller képviselő úr. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu