DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni, hogy eddig sem volt szó vasútvonal felszámolásáról, és a jövőt illetően sincs ilyen szándékunk. Ugyanakkor határozott törekvésünk, hogy a közösségi közlekedés hatékonyságát és színvonalát igenis valóban javítsuk.
Nem fordítunk hátat a demokráciának sem, ellenkezőleg. A regionális közlekedésszervezési irodák szervezésében valamennyi régióban - így a nyugat-dunántúli régióban is - március folyamán fórumot szervezünk, amelyre meghívjuk az érintett önkormányzatok és szervezetek vezetőit is. A regionális találkozók szervezésével párhuzamosan jelenleg folyamatban van egy információgyűjtő körút is. Ennek során összesítik azokat a számszerűsíthető adatokat, amelyek a vonal fennmaradását és működését támaszthatják alá. A Nyugat-dunántúli Regionális Közlekedésszervezési Iroda épp egy ilyen megbeszélésre invitálta a képviselő urat is.
A térségi vasút üzemeltetési pályáztatása több hónapon át tartó, alapos jogszabály-alkotási, vagyongazdálkodási, adatfeldolgozási előkészítést és szakértők igénybevételét teszi szükségessé. Ezek a munkák várhatóan a második félévben fejeződnek be, és sor kerülhet az első pályázatok kiírására. Egyébként nem voltak aránytalanok az eddigi önkormányzati határidők sem meggyőződésünk szerint, az októberi kérdésnek is hosszabb előzménye volt.
Végül: a képviselő úr által említett, a Szlovéniát, Magyarországot és Ausztriát összekötő vasútvonal tervét nem tartjuk megalapozottnak. Egyrészt: ISPA- és kohéziósalap-támogatással éppen most fejlesztjük az úgynevezett V-ös korridort Őrihodos-Zalalövő-Budapest-Kijev viszonylatban. Másrészt a GYSEV Zrt.-nek kezelésre átadott és jelenleg intenzív fejlesztés alatt álló Sopron-Szombathely és Szombathely-Szentgotthárd vasútvonalak közvetlen kapcsolatot teremtenek Magyarországon keresztül Ausztria és Szlovénia között.
Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés