BÓKAY ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Almássy Kornél képviselő úr befejezte, azzal a gondolattal szeretném folytatni én is, hiszen az eseti bizottság működése 2008 novemberéig fog tartani, és az eddigi tevékenységéből is meg most majd az általam elmondottakból is azt szeretném leszűrni, hogy ennek a bizottságnak a tevékenységét meg kell hosszabbítani, és mindenképpen célszerű lenne a későbbiekben talán egy állandó bizottságot létrehozni.

Miért lenne erre szükség? A bizottság számunkra két nagyon fontos problémára ad választ. Az egyik, ami az embereket a mindennapi életben érinti, hiszen itt, amikor gyakran a parlamentben egy-egy törvényt meghozunk, nagyon közvetett módon, nagyon sok áttételen csurog le a mindennapi életbe, tehát az emberek nem igazán tudják, hogy a parlamentben milyen munka, milyen törvénykezés folyik, és ez hogyan jelenik meg az ő hétköznapjaikban.

Pontosan a fogyasztóvédelem kapcsán látjuk a beszámolóban az összegyűjtött törvényeket, ez nagyon jól tükröződik, tehát nagyon jól látszik az, hogy bizony erre igen nagy szükség van, hogy ez a bizottság a tevékenysége során erre a szempontra felhívja a figyelmet, illetve úgy csoportosítsa a törvényeket és azoknak a jelentését átvitt értelemben, ami a mindennapi életekre gyakorolt hatását nagyon jól tükrözi.

A másik az, hogy a bizottság tevékenysége nagyon komoly koordináló feladatot látott el, és erre különösen nagy szükségünk van. Jelen pillanatban három nagy kérdést összegzett a bizottság beszámolója. Az egyik volt maga a szervezeti rendszer, tehát maga a fogyasztóvédelem szervezeti rendszerének felépülése. A másik az, hogy bevonták magukat a szolgáltatókat, a kereskedelmi áruházláncokat ebbe a párbeszédbe, amire úgyszintén szükség van, hiszen mindig arról van szó, hogy úgymond hallgattassék meg a másik fél is. A harmadik rész, ami a számunkra legfontosabb, maguk a vásárlók. Erről a három dologról szeretnék néhány dolgot mondani.

A bizottság tevékenységében felhívja a figyelmet arra, hogy különösen a törvénykezésben és a rendeletekben kell teremtenünk egyfajta összhangot, és ezeket folyamatosan korszerűsíteni kell. Miért van erre szükség? Hiszen jelen pillanatban annyi, de annyi termék és annyi szolgáltatás éri a ma emberét - és ez az állapot csak tovább fog fejlődni, tovább fog differenciálódni -, hogy ebből valamifajta rendet kell teremtenünk. Csak két törvényre utalnék most, a villamos energia liberalizációjára, illetve a gázár felszabadítására, mind a kettő most kerül bevezetésre, és bizony ma a háztartásokat ezek a kiadások igen jelentős mértékben érintik. Nekünk tudnunk kell, hogy mi miért és mennyibe kerül, és van-e lehetőség arra, hogy itt megtakarításokat foganatosítsunk és érjünk el, hiszen az embereknek így jelentős kiadáscsökkentést lehet elérni.

Az állami feladatokat végző szervezeteknek a szerepét, amelyek ellenőrzik az árak meghatározását, a szolgáltatásokat és az élelmiszerek minőségét - főleg Kelet-Európában -, különösen hangsúlyoznunk kell. Ezen a területen, ahol mi élünk, azt szokták mondani, hogy az angolszász államokkal szemben sokkal erősebb az állam védelmi szerepe és az állam meghatározó szerepe ezeken a területeken, de más területeken is. Az angolszász országokban erősebbek a civil szervezetek. Nem hiszem, nem azt mondom, hogy nem kell erősíteni az ilyenfajta civil szervezetek tevékenységét, természetesen kell erősíteni, de nem nélkülözhetjük az ezzel hivatásosan foglalkozó szervezetek tevékenységét, hiszen itt halmozódnak fel olyan szakmai ismeretek, olyan szaktudások, amelyek egy-egy szolgáltatás kapcsán... - gondoljunk csak a mobiltelefonokra, itt elhangzott például a bankok tevékenysége, de említhetjük a biztosítók tevékenységét is, ahol a szerződések, a szolgáltatások meghatározásában az államnak és az állam által megfizetett jogászoknak, szervezeteknek igenis nagyon komoly feladatuk van.

Nagyon sokszor találkozunk a mindennapi életben olyan dolgokkal, amikor a biztosítókkal kötött szerződéseknél a károsult megjelenik a biztosítónál, kéri a szolgáltatást, hogy most teljesítsenek ők is eddigi befizetései ellenértékeként, és azt mondják, hogy ja, tisztelt uram, erre nem vonatkozik ez a kár, és akkor az illető kérdezi, hogy ez hol van - és hát ott van valahol az apróbetűs részekben. Ezzel igenis az államnak és ezeknek a főállású szervezeteknek foglalkozni kell, és ki kell szűrni, hiszen az egyén bizalmát és biztonságát nagymértékben elő tudjuk ezzel segíteni. A civil szervezetek tevékenysége természetesen nagyon fontos egyrészt azért, hogy a mindennapi életekből állandóan kapjunk visszajelzést a problémákra, és nyilván az ő gyakorlatuk kicsit életszerűbbé teszi a tevékenységünket.

A másik: nagyon szimpatikus volt a számomra, hogy a bizottság tevékenységébe bevonták a szolgáltatókat, nagykereskedelmi láncokat, és meghívták őket. Itt különösen fontos, mert egyrészt meg kell ismernünk azt is, hogy minek mennyi az ára, mert ha az árat megpróbáljuk nagyon erősen visszaszorítani, nyilván bizonyos szolgáltatásoknál a szolgáltatás színvonalának esése következik be, és igazából nem biztos, hogy ezt akarjuk. Szeretnénk, ha olcsóbbak lennének természetesen, szeretnénk, ha a verseny érvényesülne, de ugyanakkor azt is akarjuk, hogy a színvonal megmaradjon vagy inkább talán még azt, hogy a színvonal a szolgáltatásokban javuljon.

A szolgáltatók és a kereskedelmi láncok érdeke is ugyanakkor ez a tevékenység, hiszen szeretnék ők is gyakran tudni, hogy a velük versenyben lévő partnereik hogyan gondolkodnak, betartják-e ezeket a szabályokat ők is. Nagyon jól tudjuk azt, hogy amikor az ÁNTSZ ellenőrzést végzett a Balatonon, ott végigkísért különböző vendéglőket, és amelyik vendéglő betartotta, nyilván annak a költségei magasabbak voltak, és így az áraik is magasabbak voltak. Legyünk őszinték, akik kevésbé tartották be az előírásokat, nyilván olcsóbban tudtak dolgozni, de ez nem tisztességes, ez nem a versenyt szolgálja, és nem szolgálja a vevőt sem. Mi azt szeretnénk, ha ezek az ellenőrzések ilyen értelemben segítenék magát a szolgáltatót is, azokat a vendéglősöket, a turizmusban érdekelteket, akik bizony azt mondják, hogy mi olyan színvonalú és olyan minőségű szolgáltatást teszünk le az asztalra, aminek ez a költsége, és ők ezzel versenyben maradnak, mert ha ők kiesnek, akkor bizony tulajdonképpen az egész rendszer, az egész idegenforgalmi rendszer megszenvedi ennek a hiányát. Nos, azt is mondhatjuk, hogy ugyanakkor tisztességes árak, tisztességes szolgáltatások legyenek, ahogy az anyag maga is leírja.

Harmadikként magukról a vásárlókról is kell beszélnünk. Gyakran - itt az anyagban is - felemlítik, hogy az egyes áruházláncok azt mondták, hogy kérem szépen, a panasz csak néhány százalék, hiszen több százezer vásárló fordul meg nálunk évente, és lám-lám, ez nem olyan túl nagy szám. Az ő szempontjukból persze ebben igazuk van, de a vásárló szempontjából nincs igazuk, hiszen neki az az egyetlenegy ilyen akciója, tehát ő ott vásárolta azt a terméket, és senki nem tudja azt mondani, hogy természetesen megértem most az áruházláncokat, akkor újabb kísérletet teszek, hátha egy jó áruhoz hozzájutok. Az ő számára ezt az egyedi dolgot kell megoldanunk.

Azért is kell ez a szervezet, és azért is kell ez a bizottság, hiszen ilyenkor az egyén rendkívüli módon kiszolgáltatott. Ő nem tudja esetleg jogi perre vinni, hiszen se anyagi ereje, se szaktudása, se jogi ismeretei nincsenek ahhoz, hogy az érdekeit tudja érvényesíteni. Természetesen nem tartom feltétlenül túl tragikusnak a helyzetet, mert azért látva az áruházláncokat, mindenütt működnek az úgynevezett vevőszolgálatok, tehát megpróbálják ezeket a problémákat ők is orvosolni, de véleményem szerint ezekre a nagy szervezetekre ezért is szükség van, hogy az egyént tudják segíteni.

Ugyanakkor a fogyasztóvédelem egyúttal esélyegyenlőség is. Ezt ma egy kicsit talán túl divatos kifejezésnek is tartják sokan, hiszen úgy az oktatásban, mint egyéb dologban, kulturális szolgáltatásokban, mindenütt felmerül az esélyegyenlőség, de tudjuk, hogy automatikusan biztosítanunk kell az idős embereknek, akik esetleg alacsonyan kvalifikáltak, tehát kevésbé tudják az érdekeiket érvényesíteni. Itt gondoljunk csak arra, hogy mentek ezek a bizonyos átcímkézések, amikor a szavatossági időket átírták. Nagyon sokan olyan következtetést vontak le, hogy mi van ebben az országban.

(14.10)

Számomra nem így jelentkezett, és remélem, nagyon sokan voltak, akik úgy gondoltak erre, hogy igen, vannak, akik figyelnek erre a dologra, és vannak, akik megakadályozzák ennek az árunak a bekerülését a közforgalomba. Rendkívül fontosnak tartom ezt a figyelemfelhívást, és nagyon jó, hogy ez a sajtóban azonnal - és mondjuk ki nyugodtan - komoly visszhangot váltott ki, és hosszú ideig foglalkozott ezzel a sajtó. Nemcsak arról volt szó, hogy mi állampolgárok érezzük ezt a fajta biztonságot, hanem itt arról is volt szó, hogy akik ezt a gyakorlatot folytatják, azokat elriasztják ettől a tevékenységtől. Tehát ilyen értelemben nagyon fontosnak tartom.

Végül néhány dolgot szeretnék megemlíteni, itt szó volt már a kábelszolgáltatókról. Bizony kiderült, hogy hiába van több kábelszolgáltató, a végpontoknak mindössze 7 százalékánál lehet választani. Itt ki kell dolgoznunk egy új gyakorlatot, hiszen ez lesz a villamosenergia-szolgáltatásnál, a gázszolgáltatásnál is, hogy ne monopolizálja valaki magának egy-egy térség ellátását, hanem igenis lehessen választani, és igenis, itt is fogyasztók, vagy ha úgy tetszik, megrendelők legyünk.

Mert a kettő között különbséget kell tenni. Vevők vagyunk ugyanis abban az esetben, ha például buszra szállunk, mert igazából nem tehetünk nagyon mást: vagy felszállunk a tömegközlekedési eszközre, vagy nem. De eggyel magasabb rangú vagy rendű dolognak tarthatjuk azt, hogyha megrendelőként léphetünk fel. Ebben az esetben, ha ugyanígy meg akarom változtatni a helyemet, akkor például taxit választok, és nyilván, amelyik taxiszolgáltatás nem felel meg, legközelebb egy másik taxit rendelek meg, és más szolgáltatást fogok megvásárolni. Tehát ezeknek a nagy rendszereknek a működésében ezt a fajta szerepet kellene elősegítenünk és valahogy megerősíteni, mert itt akkor újra kezd igaz lenni, hogy a verseny azért üdvözítő, és akik rossz minőségű szolgáltatást folytatnak, ilyet biztosítanak a vevők számára, azoknak legyen lehetőségük arra, hogy beruházások révén ezt megváltoztassák, és más típusú szolgáltatást biztosítsanak a számunkra, vagy ha ezt nem teszik, akkor pedig a versenyből - ahogy ennek a rendje van - hulljanak ki, és ne tudják folytatni.

Úgyhogy e néhány gondolat keretében próbáltam összefoglalni a bizottság működését, amit üdvözítőnek tartok, köszönöm szépen a bizottság tagjainak és Alexa György elnök úrnak ezt a tevékenységét, és mindenképpen azt fogom javasolni, hogy az eseti bizottság működését ne csak 2008 novemberéig, hanem azt követően is tudják folytatni, hiszen a tevékenységükre szükségünk van.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu