DR. SPIÁK IBOLYA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Gusztos képviselő úrnak szeretném elmondani, hogy az elterelés intézményében is három kategória van: a prevenció, a kezelés és az ártalomcsökkentő kategória. Tehát az elterelés intézményében is figyelembe veszik a kábítószer-függőség súlyosságát, és különbséget tesznek. S azt is tudnia kell, hogy a kezelésben részt vevők több mint fele éppen az elterelés intézményén keresztül jut kezeléshez. A kezelésbe kerülők aránya általában is nagyon alacsony, évente 14-15 ezer beteget kezelnek, s ennek a fele az elterelés intézménye kapcsán történik meg. Tehát meg kell védeni az elterelés intézményét, mert ha ezt eltöröljük, akkor még inkább romlanak a gyógyulás esélyei.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés