PODOLÁK GYÖRGY, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. A gazdasági bizottság a múlt héten, hosszas előkészítés után tárgyalta meg a földgázellátásról szóló, T/4669. számú előterjesztést. A bizottság, éppen a felkészülési folyamat végeként, úgy döntött, hogy az energia-albizottság hasonlóképpen teljes mélységében tárgyalja meg a törvény előkészítésének fázisait és azokat a megállapításokat, amelyek írásban rögzítésre kerültek. Éppen ezért a vélemény, amely kialakult a bizottsági ülésen, kellőképpen tükrözi a szakma, tehát a kereskedők, a szolgáltatók, a fogyasztók és az egyéb érdek-képviseleti szervek véleményét, hiszen több mint 30-an vettek részt ezen az ülésen.
Megállapításra került, hogy a törvény megfelelő színvonalon és minőségben került a bizottság elé, lehetőséget ad arra, hogy a villanytörvénnyel megfelelő szinkronitást mutasson, és alkalmassá válik arra, hogy a két törvény között a lehető legtöbb egyezőséget tudjuk létrehozni a vita, illetve a határozatok elfogadása során. Nagyon fontosnak ítélte meg a bizottság emellett, hogy a megváltozott körülmények között az EU-harmonizációval párhuzamosan a tiszta versenypiaci modell fog működni a gázpiacon. Ezzel a verseny feltételei megteremtődnek. Tehát a fogyasztók jogosítványai erőteljesen nőhetnek. Jelentősen kitér a törvény a fogyasztóvédelemre, ezzel együtt alkalmassá vált arra, hogy a bizottság kifejezze egyetértését az általános vitára való alkalmasságról.
Mindezek alapján 13:9 arányban a bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta és arra, hogy az Országgyűlés ezt a napirendi pontot megtárgyalja.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés