PODOLÁK GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Úgy gondolom, hogy a parlament rendkívül intim körülmények között tárgyalja, azzal egyetértve, amit Fónagy képviselő úr elmondott, talán a tavaszi időszak, tavaszi ülésünk egyik legsúlyosabb gazdasági hatással bíró és a legszélesebb lakosságot érintő törvényét.
Úgy gondolom, nem téved, aki azt állítja, hogy a XXI. század egyik legnagyobb kihívása az energiaellátás biztonságának a garantálása lesz.
(14.10)
Ennek megfelelően az Európai Unió és különböző nemzetközi szervezetek is egyre többet foglalkoznak energetikai kérdésekkel, és mi sem mehetünk el emellett szó nélkül. Az utóbbi időben mind gyakrabban kell energetikai tárgyú döntéseket hoznunk itt a parlamentben, akár az energiapolitika meghatározására, akár egyes ágazati szabályozásokra gondolunk. A felelősségünk tehát nagy, s nemcsak a mostani, hanem a jövő nemzedék fejlődése szempontjából is.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat alapján most a földgázipari ágazat szabályozási modelljének az átalakítását kell megvitatnunk, és olyan működési modellt kell kialakítanunk, amelynek összhangban kell állnia a közösségi jog követelményeivel, élénkítenie kell a versenyt, meg kell védenie a fogyasztókat, a mindenki számára szükséges ellátást biztosítania kell, és a versenyből származó előnyöknek meg kell jelennie a felhasználónál.
Mielőtt a földgázellátásról szóló törvényjavaslat rendelkezéseivel kapcsolatos álláspontunk kifejtésébe belekezdenék, úgy gondolom, szükséges tisztában lenni az iparág szabályozásának jelentőségével. Magyarország energiahordozó-szerkezete nem kiegyensúlyozott. Az összes belföldi primerenergia-felhasználáson belül rendkívül magas, közel 45 százalékos a földgáz részaránya, ami Európában a második legmagasabb arány. A végső energiafelhasználáson belül is rendkívül magas a szénhidrogének aránya, eléri a 69 százalékot. Magyarország földgázkészlete és a hazai kitermelés folyamatosan csökken, a szükséges mennyiség több mint 80 százalékát csak importból tudjuk fedezni. Az importforrásaink biztonságosak, fedezni tudják a szükségleteinket, azonban nem tekinthetők diverzifikáltnak. Mindezt azért szükséges megemlíteni, hogy tisztában legyünk szavaink és tetteink súlyával.
A földgázellátás területén a korábbi törvények megteremtették az ellátásbiztonságot garantáló alapvető feltételeket, és megkezdődött az Európai Unió követelményeinek megfelelő piacnyitás. A törvény legutóbbi, 2005-ös átfogó módosításakor összhangba hoztuk az ágazatra vonatkozó törvényi szabályozást a közösségi jog követelményeivel. E módosítások eredményeképpen egyebek mellett a jelenlegi törvényben sincs akadálya annak, hogy 2007. július 1-jétől minden fogyasztó szabadon választhassa meg az őt ellátó kereskedőt.
Azt is látnunk kell, tisztelt képviselőtársaim, hogy Magyarországnak az Unió tagjaként nemcsak arra kell törekednie, hogy formálisan eleget tegyen a közösségi jog követelményeinek, hanem arra is, hogy azok céljával, szellemiségével összhangban alakítsa szabályait. Az EU-követelmények célja pedig az, hogy egyes tagállamok piacai fokozatosan integrálódjanak a Közösség belső piacába, és az energetikai ágazatokban is a szabad verseny szabályai érvényesüljenek. Ennek érdekében egyébként a brüsszeli döntés-előkészítés újabb energetikai szabályozási csomagot tett közzé a közelmúltban, amely a valódi verseny irányába való továbblépést sürgeti, és számos új javaslatot is megfogalmaz, amelyek némelyike erősen megosztja az európai szakpolitikusokat. Meglátjuk, ennek a brüsszeli döntéshozási folyamatnak az eredménye milyen átalakítást tesz szükségessé néhány év múlva a földgázipari ágazat szabályozásában. Reméljük, csak finomhangolást, nem pedig a mostanihoz hasonló alapvető modellváltást.
De visszatérve a törvényjavaslathoz: a jelenlegi hazai földgázipari modell éppen a verseny kialakulásához szükséges feltételeket nem biztosítja kellőképpen, ezért szükséges rajta változtatni. Ezt a szabályozási modellátalakítást tartalmazza az előttünk lévő törvényjavaslat. A javaslat minőségén egyértelműen érződik a magas szakmai színvonalú előkészítettség, látszik rajta, hogy hosszú, körülbelül kétéves előkészítő folyamat előzte meg. Anélkül, hogy az előterjesztő expozéját megismételném, csak néhány, a Szocialista Párt képviselőcsoportja által rendkívül jelentősnek tartott témakört szeretnék kiemelni.
A törvényjavaslat által bevezetni kívánt leglényegesebb változtatás, hogy a jelenlegi hibrid - a közüzem és a versenypiac egymás mellett élő - modellje helyett tisztán versenypiaci modellt kíván bevezetni, ahol a piaci szereplők szabadon vásárolhatnak és adhatnak el földgázt. E modellben a lakossági fogyasztóknak is lehetőségük lesz megválasztani, hogy mely kereskedőtől kívánnak vásárolni, azaz a gázkereskedők várhatóan versenyezni fognak a fogyasztókért. A javaslat ugyanakkor - az egyetemes szolgáltatás keretében, valamint a végső menedékes szolgáltató intézményének bevezetésével - biztosítja, hogy a lakossági fogyasztók ne maradjanak a szükséges ellátás nélkül. A törvény erre vonatkozó rendelkezéseit a szocialista frakció rendkívül fontosnak és helyénvalónak tartja.
Némi magyarázatot megér ugyanakkor, hogy a villamosenergia-ipari modellváltást hordozó villamosenergia-törvény vitájára, az ott elhangzottakra is reflektálva kitérjünk ennek a tisztán versenypiaci modellt bevezető, a gázpiaci liberalizációt kiteljesítő modellváltásnak a lényeges elemeire. E modell ugyanis gyakorlatilag megegyezik a villamosenergia-ellátás szabályozására elfogadott modellel, a kiinduló helyzet és a versenypiac kialakulásának esélyeit meghatározó alapvető körülmények azonban nem teljesen azonosak.
Rögtön az első kérdés, amely felmerül és magyarázatot igényel, az, hogy a modellváltás kapcsán a lakosság szempontjából bekövetkező legfontosabb változás a fogyasztó gázszolgáltató-választásának felszabadítása, azaz a jelenlegi szakkifejezéssel e felhasználók feljogosított fogyasztókká való válása. Az, hogy erre a Vet.-tel kapcsolatban is gyakran hivatkozunk, azt jelenti, hogy a nagyobb fogyasztókhoz hasonlóan - akik jelenleg is vásárolhatnak földgázt a szabadpiacon - a lakossági felhasználók is szabadon dönthetik el, mely kereskedő vagy ellátó vállalkozás biztosítsa számukra a fűtési és egyéb célból - melegvíz vagy főzés céljából - szükséges földgázt. De amíg a villanytörvény vitája során ez a változás nem elméleti, hanem egyértelműen gyakorlati jelentőségű volt, hiszen korábban a lakosságot csakis a közüzemi szolgáltatók láthatták el, addig bizony a földgázpiacon már jelen van egy versengő ajánlat. Az elmúlt hetek marketinghadjárata közepette nehezen kerülhette el a figyelmünket, hogy az egyik piaci szereplő, aki élt a törvényben biztosított jogokkal, és felismerte az azokból adódó üzleti lehetőséget, máris ajánlatot tett a lakossági fogyasztók földgázellátására, jelentős engedményekkel.
A magyarázat, legalábbis szabályozási szempontból, egyszerű: 2005-ben a hatályos földgáztörvény átfogó jogharmonizációs célú módosítása során beépítettük mindazokat a követelményeket, amelyeket az Unió a földgázpiac liberalizálása szempontjából támasztott, így azt is, hogy a liberalizáció teljessé váljon 2007. július 1-jétől. Tehát a feltételek már adottak voltak. A jelenlegi hibrid modell teljesíti a jogharmonizációs követelményeket, igaz, egy kivételszabály alkalmazásával, amely többek között az ellátás biztonságával és árával kapcsolatos közérdek védelmében olyan sajátos közszolgáltatási szabályozási formák fenntartását is megengedi, mint amilyen a jelenlegi hibrid modell közüzemi földgázellátása.
Ugyanakkor a jelenlegi kettős modell nem kedvez a verseny kialakulásának, a szabályozott közüzemi árak és az ellátási garanciák rendszere a kereslet egy részét már visszatartja a szabadpiacra való kilépéstől, és nagyságrendileg olyan versenypiacméretet tesz lehetővé, amely napjainkra kialakult. Ez - az expozéban is elhangzottaknak megfelelően - körülbelül a fogyasztás egyharmada. Az időközben hazánkban is - az EU más tagállamaihoz hasonlóan - érzékelt tapasztalatok alapján a versenypiaci szegmens kiterjesztését a mi közüzemi ellátásunkhoz hasonló szabályozott földgázellátási forma e ponton túl már akadályozza, és így végeredményben nem teszi lehetővé, hogy a több éve tartó liberalizációs folyamat eredményeit, előnyeit a lakosság is élvezhesse.
Sarkalatos kérdés volt ugyanakkor a villamosenergia-ipari modellváltáskor az ellátási lánc jogszabályi kötelezettségei miatt kialakult hosszú távú szerződések rendszerének a fenntartása vagy megszüntetése, az ebbe való jogalkotói beavatkozás szükséges és indokolt mértékének a meghatározása.
(14.20)
A nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi ellátási szint közötti hosszú távú szerződések rendszere egyértelműen a közüzemi ellátási modell lényeges eleme volt, miközben már a részleges piacnyitás átmeneti időszakában is harmonizációs szempontból a leginkább kifogásolható megoldást jelentette. A közüzemi szolgáltatók számára ugyanis már korábban biztosítani kellett volna az úgynevezett feljogosított fogyasztói jogállást, ha az ennek ellentmondó szabályt, a nagykereskedőtől való beszerzési kötelezettséget nem tette volna mégis fenntarthatóvá az a bizonyos, korábban már említett közérdekvédelmi EU-s kivételszabály. Az előttünk fekvő törvényjavaslat szerinti új ellátási modell ugyanakkor eltörli már ezt a beszerzési kötelezettséget, azonban a régi közüzemi ellátás szabályozásának hagyatékaként fennmaradnak a korábbi törvényi kötelezettségek miatt kötött, hosszú távú szerződések, amelyek az eredeti gázszolgáltatókat a korabeli közüzemi nagykereskedőkhöz kötik.
Ez egy olyan kérdés, amelybe a jogalkotó beavatkozhat, de a beavatkozásnak - hasonlóan a beavatkozás elmulasztásához - meghatározó hatása lehet a piac további fejlődése szempontjából. Mérlegelni kell azt is, hogy a szerződések fennmaradása azonban gyakorlatilag - vagy ahogy a jogászok szeretik mondani: de facto - lehetetlenné teszi a bennük részes kereskedők szabad forrásválasztását, azaz éppen a lakosság ellátását biztosító piaci szegmensen a közüzemi ellátás alapjait élteti tovább.
Tisztelt Képviselőtársaim! Felelős döntést kell hoznunk e tekintetben, természetesen az EU-követelményrendszer keretei között.
Még mindig a villanytörvény vitájában is érintett, sőt, nemcsak érintett, hanem valóban heves szakmai vitának kitett kérdéseknél maradva, a földgázelosztási tarifák szabályozására szeretném a figyelmet felhívni. Az előttünk fekvő törvényjavaslat ugyanis értelmezésem szerint nem foglal egyértelműen állást az országosan egységes vagy pedig regionális, azaz elosztói területenként eltérő rendszerhasználati díjak kérdésében. Márpedig a villamosenergia-ipari megoldáshoz hasonlóan e piacon is biztosítani kell, hogy a továbbra is szabályozott rendszerhasználati díjakban ne legyen eltérés.
A gazdasági bizottság tagjaként számos tanulmányt, grafikont és ábrát láthattam arról, hogy Európa több országában is alkalmaznak elosztóhálózatonként vagy nagyobb közigazgatási egységenként eltérő elosztási tarifákat, amelyeket az ágazati hatóság felügyelete mellett az engedélyesek maguk számíthatnak ki.
Képviselőtársaimmal valószínűleg egyetértünk abban, hogy Magyarország nem akkora, mint Németország, nem akkora, mint Franciaország, és ha a földrajzi-társadalmi környezet különbségeit nézzük, amelyek mellett az egyes elosztótársaságok tevékenykednek, ez bizony nem ugyanaz a műfaj. Az országosan egységes tarifák fenntartásához mind szakmai, mind szociális megfontolásból a szocialisták képviselőcsoportja ragaszkodni fog.
Ugyanakkor hasonló súlyú és horderejű kérdés, hogy az elosztórendszer fejlesztésére ösztönözzön az árszabályozási rendszer, nem pedig egyfajta potyautas-magatartásra, azaz biztosítani kell, hogy az ellátásbiztonság garantálása szempontjából hasznos és hatékony infrastruktúra-befektetések megtörténjenek, és ezek megtérülését, illetve a további fejlesztésükhöz szükséges gazdaságos működést az árszabályozás biztosítsa, biztosíthassa. Ehhez a megoldáshoz hasonlóan tehát mindenképp szükség van azon módosítások végrehajtására, amelyek működőképes, a Magyar Energia Hivatal által felügyelt kompenzációs mechanizmust biztosítanak az országosan egységes elosztói tarifarendszer mellett az eltérő elosztói fejlesztések megtérüléséhez. Ehhez már most szeretném kérni képviselőtársaim támogatását, illetve jobbító szándékú javaslataikat.
Melyek azok a kérdések, amelyekre a törvényjavaslat vitájában a hangsúlyt fogjuk helyezni, különösen a részletes vitánál? Utalnom kell a villanytörvény vitájára, hiszen az alapvetően fontos területek azonosak, ahogyan a modellváltás lényege is azonos. Nagyon fontos kérdés az új földgázellátót választó fogyasztók átadásának egyértelművé, gördülékennyé tétele, hiszen enélkül soha nem lesz verseny, bármilyen EU-konform is a szabályozás. Ezt az általános célt képviselőtársaim is jól ismerik, a lényeg, vagyis az ördög ezúttal is a részletekben rejlik, hiszen a jogi személyiség szerint szétválasztott elosztó és kereskedő társaságok csoportszinten továbbra is a kilépés késleltetésében, az elosztórendszer-hozzáférés, illetve az ellátáshoz szükséges kapacitások átadásával kapcsolatos műszaki és jogi akadályok felnagyításában, nehézkes kezelésében érdekeltek.
Kapcsolódó és hasonlóan központi kérdés kell legyen a vitában a fogyasztóvédelem kérdésköre, különösen a védtelenebb fogyasztói csoportok jogainak garantálása az ellátásban. E területen ugyanakkor a villamos energiáról szóló törvény legfontosabb vívmányait tükröző javaslattal kapcsolatban további megfontolt döntéshozatalra lesz szükség, hiszen a kérdés másik oldala, hogy bizonyos fogyasztóvédelmi követelmények elzárhatják a versengő ajánlatokhoz szükséges lehetőséget az újonnan piacra lépő kereskedők elől. E tekintetben konkrétan az internet használatához szokott fogyasztói csoportok számára bizonyára kielégítő ügyfélszolgálati megoldások fenntarthatóságára gondolok, vagy továbblépve arra az általános kérdésre, hogy ideális megoldás-e a legkevesebb piaci aktivitást tanúsító fogyasztóknak biztosított egyetemes szolgáltatás feltételeit a fogyasztóvédelmi követelményrendszerrel nagymértékben eltávolítani a versenypiaci ellátástól. E kérdésekben az ideális egyensúlyt szeretnék megtalálni közösen, itt a vita során.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatot, amely önök előtt van, a szocialista frakció támogatja, a lakosságot és az egész nemzetgazdaságot érintő, magas szakmai színvonalú törvényjavaslatnak tartja. Ugyanakkor rendkívül fontosnak tartjuk a vitában - elég sok módosító javaslatot fogunk beadni -, hogy ez a törvény valóban azokat az igényeket és körülményeket tükrözze, amire Magyarország földgázellátása biztonságának szempontjából nagy szükség van, amely hosszú távon biztosítja a lakosságnak a versenypiacon az előnyeit. Gondolom, el tudunk jutni a parlamenti vita során addig, hogy közel azonosan értelmezve a törvény szakaszait, konszenzusközeli formában tudjunk a végszavazásnál egységesen szavazni e törvényjavaslatról.
Köszönöm a figyelmüket. (Pettkó András tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés