BÓKAY ENDRE (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindannyiunk előtt ismeretes, hogy Pécs 2010-ben Európa kulturális fővárosa lesz, így Pécs városa több százezer vendéget, turistát vár a 2010-es évben és természetesen az azt követő években is. Tisztelettel azt kérdezném az államtitkár úrtól, hogy milyen intézkedéseket, milyen korszerűsítéseket kívánnak végrehajtani az egyik legfontosabb közlekedési vonalon, a Pécs-Budapest vasútvonalon.

Azt tudjuk már, és nagyon jól jön a városnak, hogy Budapest és Pécs között megépül az autópálya. Az autópályát 2010 kora tavaszára átadják, és ez a közlekedést jelentősen elősegíti, de természetesen nagyon sok turista fog érkezni a városba repülőn és vonaton. Azt kérdezzük, hogy milyen fejlesztéseket tervez most a minisztérium annak érdekében, hogy a rendkívül rossz vasúti közlekedésen változtassunk. 1994-ben Pécs és Budapest között a járatok 2 óra 20 perc alatt tették meg az utat, ma 5 perc híján 3 óra alatt tesszük meg ugyanezt. Tudjuk, hogy zajlottak bizonyos korszerűsítések a Pécs és Pusztaszabolcs közötti szakaszon, azt is tudjuk, hogy újabb állomásokat létesítettek, és nem is szeretnénk, ha ezeket az állomásokat felszámolnák, hiszen ez a vasútvonal olyan elmaradott térségen halad keresztül, amelynek a felzárkózásához ez nélkülözhetetlen, hogy őket is bekapcsoljuk ebbe a vérkeringésbe.

Kérdezem tisztelettel az államtitkár urat, hogy hogyan alakul a pálya-korszerűsítés ebben az időszakban. Figyelembe veszik-e, nehogy véletlenül 2010-re csússzanak át a korszerűsítések, és esetleg akkor kelljen lassan közlekedni ezeknek a vasutaknak, netán vonatpótló autóbuszokra szállniuk az utasoknak? Tervezik-e korszerű vonatok beállítását? (Az elnök csenget.) Itt ilyen billenőszekrényes motorvonatokra gondolok, illetve új, korszerű intercity kocsik beállítására.

Tisztelettel várom válaszát. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu