PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Gyenesei képviselőtársam hozzászólásával kapcsolatosan szeretnék két témakörre reagálni. Az egyik, amit a távfűtéssel kapcsolatban elmondott. Ezzel a csomaggal egyetértek, egyetértünk, és a szakemberek is egyetértenek, hogy itt egy túlfogyasztás van, ennek millió oka van. Körülbelül 20-30, esetenként 40 százalékkal több energiát fogyasztunk a távfűtött lakásoknál, amit a lakosság kellőképpen érzékel is, különösen ebben a hónapban és a következő hónapban a számlák ezt erőteljesen mutatni fogják, és egy elég erőteljes felháborodás fog megjelenni a közvéleményben.

De ennek nem az a szabályozási módja, amit az elmúlt évek bebizonyítottak, hogy a lehető legkedvezőtlenebb döntés volt az, amikor a gázárban kompenzáltuk a fogyasztást, nem tettük érzékelhetővé a lakosság felé, hogy neki takarékoskodni kell. Ez egy hibás dolog volt, utólag el kell ismerni. Nyilván az energiaárak változása világosította meg elménket és több szakember elméjét, hogy hibás dolog volt a gázár-kompenzáció mindkét részről, tehát a politika mindkét oldaláról. Abba az irányba kellett volna inkább elmenni, hogy ezeket a háztartásokat - és nem csak kimondottan a távfűtésest - energiatakarékosabbá tegyük, alakítsuk át a távfűtés rendszerét, ebbe pumpáljuk be a tízmilliárdokat, és ne a gázárszámlába pumpáljuk be a tízmilliárdokat, mert ezzel igazából nem megyünk előrébb.

Én úgy gondolom, hogy az energiapolitikában erre külön ki kell térni, és külön sarkosan kell megfogalmaznunk, hogy a távfűtött lakásban élőknél - ami 1,8 millió embert jelent, nem kis réteg, tehát a városi lakosság egy nagyon jelentős rétege - ezeket a lépéseket végre kell hajtatnunk, nincs más alternatíva ebben a dologban.

Köszönöm.

(14.30)

Forrás: parlament.hu