DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Képviselő Úr! Az egészségügyi reform új szakasza február 18-án indult, azóta gyakorlatilag hetente, mondhatnám, naponta egyeztetések tömkelege zajlik a minisztériumban, pont azért, mert a szakmai szervezetek hajlandóak, képesek és szándékoznak részt venni az egészségbiztosítási pénztári törvény végrehajtási rendeleteinek a kidolgozásában együttműködésben. Egyébként rendszeresen járunk az Országos Érdekegyeztető Tanács szociális bizottsága elé is, ahol szintén zajlanak az egyeztetések.

A konzekvenciákat valóban le kell vonnunk. Úgy döntött az ügydöntő népszavazás, hogy Magyarországon megsemmisíti a vizitdíj és a kórházi napidíj intézményét. Éppen ezért a kormány benyújtotta azt a törvényjavaslatot, ami erről a kettőről intézkedik.

Többször volt már szó ma arról, hogy az egészségügy számára a vizitdíjból és a napidíjból való bevételkiesés 22 milliárd forint. Összességében 22 milliárd forintnyi kár érte az egészségügyet a népszavazásnak köszönhetően. Nem beszélve arról a 40 milliárd forintról, ami a társadalombiztosításban keletkezett. S ugyan többször megkértem Mikola urat, de egyszer sem sikerült válaszolnia arra, hogy ő ezt a 60 milliárd forintot bizony miből pótolná, sőt, a mostani törvényjavaslatuk sem ad erre választ.

A reformból több lépést említett, de többet elmulasztott említeni. Így nem említette a felügyeletet, ami egyértelmű siker, és szükséges volt. Nem említette a gyógyszerárversenyt, a várólisták nyilvánosságát, a patikán kívüli gyógyszerforgalmazást, és lehetne hosszasan sorolni. Éppen ezért azt gondolom, ahhoz, hogy Magyarországon valódi biztosítási rendszer működhessék valódi társadalombiztosítás keretében, amikor biztosítási elven működik a rendszer, és annyiból gazdálkodunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) járulék formájában, amennyit befizetünk, ahhoz szükség van további lépésekre.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu