DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Azt mondta, hogy joga az embernek másnak lenni ma, mint tegnap volt. Ha jól sejtem, a Fidesz ezt már többször megtette, sőt, folyamatosan ezt teszi. Én továbbra is kitartok amellett, ami az SZDSZ politikája: következetesen, gyakorlatilag a kezdetektől egy valódi biztosítási elven alapuló rendszer mellett.

Képviselő Úr! Döntött a népszavazás, ügydöntő népszavazás volt, azt az eredményt hozta, amit a közvélemény-kutatások megjósoltak. A tárgyalókészséget pedig szerintem mi sem bizonyítja fényesebben, mint tényleg az a több tíz egyeztetés, amin túl vagyunk február 18-a óta. Őszintén remélem, hogy öntől is számíthatok konstruktív javaslatokra, konstruktív javaslatokra ahhoz, hogy hogyan váljunk valódi biztosítási rendszerré, és hogyan szolgálja a magyar biztosítási rendszer a magyar biztosítottak jobbulását, és valóban hogyan szolgálja az egészségét.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu