GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Az állattartók kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében támogatjuk - és már eddig is léptünk ezen a területen, például a tejnél a Parmalat megvásárlásával - a termelői tulajdonnak a feldolgozásban való megvalósulását.

Az állati hulla igen jelentős eltávolítási költségeit gyakorlatilag a nullával tettük egyenlővé. Ez is igen jelentős támogatást jelent a gazdálkodók számára.

Eltöröltük a tenyésztési hozzájárulást, amit az állam fizet a tenyésztőszervezeteknek, hiszen nem akarjuk lehetetlenné tenni az ő gazdálkodásukat.

Az egységes támogatási rendszerre való áttérésnél mindent elkövetünk azért, hogy a termeléstől való elválasztás ne érintse az állattenyésztést, és módunk legyen támogatást adni.

Az ön által említett szabályozási anomáliáknál pedig több minisztérium bevonásával egy egyszerűsítést fogunk kidolgozni nagyon gyorsan, a lehető legrövidebb időn belül, és minden minisztériumban kötelezővé tesszük a meggyorsítását ennek az ügynek.

Köszönöm a kérdést. (Taps az MSZP soraiból.)

(16.50)

Forrás: parlament.hu