DR. PESTI IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Március 7-én éjfélkor beköszöntött a kampánycsend, vasárnap választás volt, és több mint 3,2 millió ember döntött úgy, hogy a vizitdíjat és a kórházi napidíjat töröljük el. Este a miniszterelnök úr közölte, hogy a parlamentnek nincs módja, a kormányzatnak pedig nincs szándéka azt a néhány milliárd forintot elvenni, amelyet a szavazók a kórházi napidíj és vizitdíj eltörlésével elvettek.
Mekkora összegről is van szó? Fontos szerintem ahhoz, hogy szót értsünk itt a parlamentben, hogy ne kampányoljunk, hanem valós adatókról beszéljünk; a 2008-ra tervezett vizitdíjbevétel 17,3 milliárd forint, ez az egészségügy összköltségvetésének az egyetlenegy százaléka. Tehát tisztelettel kérem a szocialista és a szabad demokrata képviselőket, hogy ne beszéljenek 60 milliárdról, és ne beszéljenek arról, hogy csak a háziorvosi praxisból 22 milliárd forintot vettek ki.
Kaptam felszólítást korábban, hogy tanulmányozzam a költségvetést. Előttem van az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének 2007. Évi beszámolója. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a bevételi összeg 2007-ben 90 milliárddal volt több, mint 2006-ban, ugyanakkor a kiadás 30 milliárddal volt kevesebb. Tehát összesen csak az elmúlt évben 120 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, ez az Egészségbiztosítási Alapból egyértelműen kiolvasható. Felvetődik a kérdés, hogy honnan. A szocialista képviselők a döntésnek, a népszavazásnak megfelelően megszüntetnék, mi pedig azt mondjuk, hogy ezt valamilyen formában pótolni is kell. Egyébként mindannyian tudjuk, hogy 2009. január 1-jétől kötelez bennünket a népszavazás végeredménye.
Hadd mondjam el, hogy én látok még ezen kívül újabb forrást is. Ősszel egy újabb népszavazás lesz, amelynek költsége közel ötmilliárd forint, és valószínű, hogy el fogják utasítani a több-biztosítós modellt, azt a több-biztosítós modellt, amelyet a szocialista képviselők sem akarnak, hiszen egy politikai zsarolás útján kerültek bele ebbe a vitába. Ez körülbelül ötmilliárd forint önmagában, csak a népszavazás költsége, de természetesen a demokrácia jócskán megéri, hiszen amennyiben elutasítjuk, akkor nem fognak a biztosítók elvinni 50-60 milliárd forintot, nem fognak annyit kivenni az egészségügyi kasszából, és máris megvan az a forrás, amellyel lehet pótolni a háziorvosoknak, illetve lehet pótolni a kórházaknak és a szakrendelőknek azt a kevéske összeget, amelyet vizitdíj formájában szedtek be korábban. 50-60 milliárdról van szó a több-biztosítós modell eltörlésével, és mindössze 17 milliárd a vizitdíj, napidíj bevétele.
Éppen ezért tisztelettel kérem a kormánypártokat, fontolják meg, van még lehetőség, a több-biztosítós modell eltörlése megold minden problémát, és forrást biztosít az egészségügy számára, és nem kivon onnan.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés