MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A határozati javaslat kapcsán elöljáróban hadd szögezzek le egy dolgot: a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség mindig is támogatta a polgárosodást, támogatta a polgárrá válást, de meggyőződésünk szerint ez az országgyűlési határozat és az emögött lévő szándék alkalmatlan a valós polgárosodásra. Egy alapvető tényt rögzítsünk szerintem, amelyet nem itt állapítottunk meg, hanem nemzetközi kutatások alapján szociológusok fogalmaztak meg; ez úgy szól: a polgárosodás lassú folyamat, s nem a tulajdonszerzéssel kezdődik, hanem azzal végződik.

Összességében talán úgy lehetne ezt lefordítani a hazai politika nyelvére, hogy ez az országgyűlési határozat és ennek az intézkedéssorozatnak alaposan átgondolt és javított változata akkor lenne alkalmas arra, hogy Magyarországon valóban a polgárosodást szolgálja, ha 1998-tól mind a mai napig polgári kormány irányíthatta volna a gazdaságot, mert akkor lett volna olyan eredménye annak a gazdaságirányításnak, amikor egyáltalán felmerülhetne ilyen szinten egy országgyűlési határozati javaslat.

(18.20)

Göndör képviselő úr úgy fogalmazott, hogy a polgárosodás folyamata néhány évtizede elkezdődött. Elolvasva ezt a szöveget, amelyet önök benyújtottak, inkább azt mondom, hogy néhány évtizedes hagyományokra utal vissza ez a fajta megfogalmazás, amely ebben a határozati javaslatban olvasható.

Úgy gondolom, tisztelt államtitkár úr, hogy ön vagy nincs tisztában a magyar gazdaság és a magyar polgárok gazdasági helyzetével, vagy nem akar róla tudomást venni. Ön azt mondta, hogy ez a program azt a célt szolgálja, hogy a hazai háztartások és az emberek megtakarításainak átstrukturálása jöjjön létre. Tisztelt Államtitkár Úr! Ma a magyar családok döntő része nem azzal a gonddal küszködik, hogy hogyan lehet a megtakarításait jobban kamatoztatni, hanem utolsó tartalékait éli föl. Egyből itt a kérdés, hogy vajon kik fognak majd venni az önök által felkínált részvénycsomagból. Vajon a 476 ezer munkanélküli? Vagy a 3 millió nyugdíjas, akiknek az átlagnyugdíja a havi 70 ezer forintot éri el? Vagy az a szintén közel 3 millió szegénységközelben élő ember, akiknek a napi megélhetés és a számlák kifizetése is problémát jelent?

Egészen egyszerűen azt látjuk, hogy ez a benyújtott határozati javaslat és a mögöttes szándék tulajdonképpen egy - átgondolt? - nem is átgondolt politikai akció eredménye. Amikor a miniszterelnök ezt bejelentette, önök egy vereséggyanús népszavazás előtt álltak, tehát valamivel hangulatot kellett legalábbis javítani, hogy ne legyen katasztrofális a vereség - hát az lett. Kudarcuk után, kormányzati kudarcuk után politikai mélyponton vannak, voltak és vannak, és a miniszterelnök úgy gondolta, hogy valamivel azért mégiscsak kellene javítani a közhangulatot, hát kezdődjön valamiféle osztogatási program.

Lássuk be, önöknek van egyfajta politikai stratégiája, hogy hogyan és miként lehetne minél több választót önökhöz, saját magukhoz kötni a "kaptam valamit" érzésével, de ez hosszú távon egy teljes gazdasági összeomláshoz és egy gazdasági csődhöz vezethet. Ez tehát az a politikai szándék, amely miatt úgy gondoljuk, hogy ez a határozati javaslat teljességgel alkalmatlan arra, hogy ebből később törvényjavaslat lehessen.

Nézzük meg, hogy mi a gazdasági, a mögöttes gazdasági tartalma, amely alapvető kérdéseket vet fel. Egész egyszerűen, és ezt most államtitkár úr is elmondta az előbb, ez az egész folyamat teljes egészében kigondolatlan. Ez nem más volt, mint egy miniszterelnöki ötletroham, hogy valamit csináljunk, de igazából semmilyen konkrét, mögöttes tartalommal még nem rendelkezik, hisz ön sorolt most föl alapvető kérdéseket, amelyeket egy ilyen program előtt legalább tisztázni kellene, hogy elkerüljük azokat a rossz nemzetközi tapasztalatokat, amelyekre akár Csehországban, akár Romániában lehet konkrét példákat fölhozni; tehát egész egyszerűen kigondolatlan. Most önök osztani szeretnének részvényt, vagy vásároltatni szeretnének az emberekkel részvényt? Ha mondjuk, vásárolni, és kedvezményesen, hiszen ez többször elhangzott mind államtitkár úr, mind Göndör képviselő úr szájából, és kedvezményesen szeretnének vásároltatni, akkor ugyan mondják már meg, hogy az állami vagyont névérték alatt kívánják eladni? Most ez az elképzelésük?

(Nyakó Istvánt a jegyzői székben Török Zsolt
váltja fel.)

Az állami vagyont - mondják önök - tőzsdére akarják bevezetni, és itt megint van egy ellentmondás: most osztanak, vagy tőzsdei bevezetés lesz? A tőzsdére, ha névérték alatt vezetnek be valamit, vezetik be egy cég részvényét, az lehet, hogy pénzhez jut, de a cég értékének töredékéért fogják a részvényeket megvenni, tehát lényegesen kevesebb pénzhez fog jutni, mint amit egyébként, mondjuk, egy tőzsdei bevezetés alapvető célként szolgálna.

Abban az esetben, és államtitkár úr erre tett ismét egy említést, ha önök bizonyos szempontból korlátozni kívánják a befektetőket - államtitkár úr konkrétan úgy fogalmazott, ösztönözni szeretnénk a majdani részvényeseket arra, hogy hosszú távon, közép- vagy hosszú távon tartsák meg ezeket a részvényeket -, akkor ez megint ellentétes azzal, amit az önök elemzői adott esetben például nem egy helyen kommunikáltak, hogy milyen jó lesz ez a tőzsdének, merthogy majd élénkíti a tőzsdei forgalmat. Kérem szépen, ha befagyasztják a részvények forgalmát 3-5 évre, az nem tudom, hogy milyen konkrét tőzsdei élénkítést fog majd hozni. Tehát egész egyszerűen nem igaz, amit mondanak, hiszen nem fogja azt a hatást elérni, semmiféle gazdaságélénkítő, tőzsdei élénkítő hatása, ha ezt az utat választják, nem lesz.

Abban az esetben, hogyha, mondjuk, semmiféle korlátot nem vezetnek be, Csehország konkrét példa, abban az esetben pedig az fog előállni, mint ami a kárpótlási jegyek esetében is megtörtént, hogy rövid időn belül, ahogy minimális árfolyamnyereséget el lehet majd érni, rövid időn belül azok az emberek, azok az egyszerű kisemberek, akik, mondjuk, hitelre jegyeztek részvényt, el fogják adni a részvényeiket, és előbb-utóbb néhány pénzügyi csoport fogja ezeket a részvényeket fölvásárolni, és adott esetben az állami vagyonhoz, még működő és jól működő, eredményesen működő állami vagyonhoz fognak nagy százalékban hozzájutni. Ez a céljuk? Mert akkor mondják meg! Hiszen ez egy olyanfajta bújtatott privatizáció, amelyet a társadalom döntő része elutasít. Önök már kaptak egy nagyon komoly figyelmeztetést a népszavazással, rossz az a gazdaságpolitika, amit követnek. Ezt a figyelmeztetést vegyék már egyszer észre! (Göndör István: Ilyen kérdés is volt a népszavazáson?)

Tisztelt Képviselő Úr! Elmondhatja a véleményét, de ön is nagyon jól tudja, hogy egyébként a népszavazás többek között erről is szólt. Tehát azt lehet látni, hogy ez teljes egészében átgondolatlan, egy kapkodó, egy pillanatnyi népszerűségszerzést vagy közvélemény-kutatási eredménynövekedést kiváltó szándék volt. Önök tulajdonképpen ezzel ezt az egy célt szeretnék elérni.

Kérem szépen, hadd idézzek néhány dolgot most a beterjesztett országgyűlési határozat szövegéből, amelyekre, ha valaki végiggondolja, nem hiszem, hogy konkrét, érdemi választ tudna adni, ugyanis ellentmondásban van mindazzal, amelyet önök például a 25-35 vagy 50 százalékban állami tulajdonolt vállalatok esetében mondtak. Önök azt mondták, illetve azt írják itt, hogy meg kívánják teremteni a tulajdonos polgár felelősségét egy-egy céggel kapcsolatban. Miben tud ez megjelenni, tisztelt képviselőtársaim, miben? Hogyan fogja tudni bármelyik kisrészvényes befolyásolni bármelyik állami cég működését érdemben? Hiszen önök, amikor, mondjuk, a MOL 25 százaléka állami tulajdonban volt még - de szép idők is voltak -, akkor önök azt mondták, hogy egyébként, mivel a 75 százalék már nem állami tulajdon, az állam nem tud igazából komoly befolyással lenni a cég működésére, tehát egész egyszerűen úgy gondolják, hogy el kell adni ezeket a MOL-részvényeket. Katasztrofális volt az ezzel kapcsolatos privatizáció, de azt hiszem, hogy ez megérne egy újabb vitát.

Hogyan gondolják önök azt, hogy a tulajdonos polgár felelősségét fogják majd megjelentetni? Kérem szépen, egyszerűen porhintés. Amikor pedig azt mondtam, utalva Göndör képviselő úr néhány évtizedes polgárosodási folyamatára, és azt mondtam, hogy bizony a megfogalmazások néhány évtizedre nyúlnak vissza... - ezt hadd idézzem szó szerint, a 2. pontban ez áll: "Az állam tulajdonából mindenki egységes elvek szerint részesülhessen, a kedvezményekkel mindenki egyforma eséllyel élhessen, a felelős tulajdonlás élményét minél többen tapasztalhassák meg." Úgy 30 évvel voltak kiadványok, amelyekben nagyjából hasonló megfogalmazások voltak olvashatók. Úgy gondolom, hogy az az időszak és ez a megfogalmazás sem a polgárosodásról szól.

Tehát egész egyszerűen mi úgy látjuk, hogy ez a benyújtott országgyűlési határozat és a kormány szándéka nem a valós polgárosodás.

(18.30)

Megint csak hadd utaljak vissza arra, amit az államtitkár úr mondott. Ön azt mondta, a kormány szándéka, hogy az emberek gyarapodjanak, vagyonosodjanak. Tisztelt Államtitkár Úr! Ha valóban ez lenne a szándékuk, és nem csak veretes mondatokban fogalmaznák ezt meg, akkor önök már évek óta nem ilyen gazdaságpolitikát folytatnának, nem Európa, illetve az Európai Unió második legnagyobb elvonási rendszerét tartalmazó adó- és járulékrendszert alkalmaznák itt, Magyarországon, önök a kis- és középvállalkozások támogatására fordítanának igazán komoly összegeket, hiszen azzal lehetne valóban tulajdonhoz, vagyonhoz juttatni az embereket, és az szolgálná az igazi polgárosodást.

Göndör képviselő úr olyan szépen idézte mindazt, ami az indoklásban le van írva, de azért én egy mondatot egy kicsit kiegészítenék ebből, mert azt hiszem, itt van az alapvető gazdaságfilozófiai különbség a két oldal között. Itt szó szerint ez áll: "Egy ország sikere csakis polgárainak egyéni tehetségén, tudásán és teljesítményén alapul." Én, illetve mi, ellenzékiek ezt kiegészítjük, és innentől kezdve alapvetően megváltozik ez a filozófia, ugyanis azt mondjuk, hogy tudásán, teljesítményén és az azt támogató kormányzati gazdaságpolitikán múlik. Önök viszont nem a polgárosodást és nem ezeket a célokat támogató gazdaságpolitikát folytatnak.

Önök ezzel egy látszatintézkedést próbálnak hozni, osztogatnak, legalábbis próbálnak, de világosan lehet látni, hogy a mai gazdasági helyzetben ha valaki egyáltalán, mondjuk, lesz annyira hitelképes, és részletre fog majd tudni jegyezni ezekből a részvényekből, az a minimális árfolyamnyereség elérése után, ha csak teheti, merthogy egyébként lehet, hogy napi megélhetési gondjai vannak, vagy mondjuk a gyerek taníttatására kell költeni, egész egyszerűen el fogja adni ezeket a részvényeket, mert lehet, hogy keres rajta 10-20 vagy 100 ezer forintot. Ez lesz az eredménye annak, hogy önök most a csekély, de még megmaradt állami vagyont kvázi el akarják osztogatni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az a kérésünk, hogy látszatintézkedések helyett a gazdaság valós problémáival foglalkozzanak, ne ilyen határozati javaslatokat hozzanak be, ne dőljenek már be mindig a miniszterelnök egy-egy ötletrohamának. Elképesztő, hogy azért csak van egy-két képviselő, aki még a nevét és az arcát is adja az ilyen és ehhez hasonló ötletekhez. A miniszterelnökük egyszer már a falnak vezette önöket. Nem értem meg, hogy miért kell ismét felvállalni ilyen kezdeményezéseket.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu