BÓKAY ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Farkas Flórián felszólalása késztetett engem is arra, hogy hozzászóljak. Ön azt mondta, hogy senki nem születik szegénynek, csak azzá válik. Sajnos, sokan vannak, akik szegénynek születtek, és a mi programjaink pontosan arról szólnak, hogy ebből a szegénységből segítsük őket kitörni. Nem értek egyet azzal, hogy nem történt semmi a telepfelszámolásra. Egyetlenegy példát szeretnék felhozni: Pécs városában indítottunk 2005-ben egy úgynevezett Borbála-programot. E program keretében 220 millió forintot fordítottunk az ott lévő roma lakosság képzésére, munkahely teremtésére, iskoláztatására és szociális gondozására. E program keretében 50 embert képeztünk ki különböző szakmákra. Ők a saját otthonukat, a saját lakásukat újították fel, és ebben nyertek egy bizonyos tapasztalatot kőműves- és egyéb munkák keretében.
A másik, hogy követjük az iskolai munkájukat. Ezek a gyerekek igenis, miután szüleik dolgoztak, rendszeresen eljártak iskolába, és egy külön integrációs program keretében kaptak ők is képzést.
Az otthon felújítása: mi értjük azt, amit ön mond, hogy otthon és munka kell elsősorban. Ez a komplex programot jelenti. Ha ez a kettő együtt van, akkor valószínűleg ez jelenti a kitörést. A szegénységbe sajnos, beleszületnek ezek az emberek, és az ebből való kitörésben kétségkívül nekünk sokkal nagyobb a felelősségünk, többségi társadalomnak, és sokkal többet kell tennünk egy pozitív diszkrimináció keretében. Ez a program végül is sikeres volt, hiszen azok, akik szakmai képzést nyertek, utána el tudtak helyezkedni, munkát találtak maguknak. Egyébként magának a programnak is egyik kritériuma volt, hogy csak akkor tekintik sikeresnek, ha az ott végzett roma felnőttek el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon, és ott végleges megbízásokat tudnak a maguk számára nyerni.
Hangsúlyozom, elismerem a probléma összetettségét, komplexitását, de voltak, vannak ilyen programok, tehát igenis törődünk a romatársadalom felemelkedésével.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés